2014. máj 31.

Egy rejtélyes nő és Albert Einstein titka

írta: tees06
Egy rejtélyes nő és Albert Einstein titka

Az Einstein lány c. könyvkritika

Szerző: Philip Singtonkép_1.jpg

Cím: Az Einstein lány (Einstein Girl)

Fordító: Komáromy Rudolf

Kiadó: Kulinária Kiadó

Oldalszám: 388

Kiadás éve: 2013

Philip Sington kevésbé ismert író hazánkban, nem úgy mint az Egyesült Királyságban. Eredetileg történelmet tanult Cambridge-ben, majd újságíróként és szerkesztőként dolgozott. Az első regénye, a Zoia’s gold 2005-ben jelent meg, azonban máig nem fordították le magyar nyelvre. Könyveiben fontos szerepe van a történelemnek, amely következtében mindig komoly kutatómunkákat végez. Az Einstein lány c. könyvét 2009-re fejezte be, amelyet több éves kutatómunka előzött meg. Az eredmény pedig vitatott, annak ellenére, hogy 14 nyelvre fordították le és óriási sikert aratott.

A könyv középpontjában tulajdonképpen Albert Einstein eltitkolt lánya, Lieserl áll. Mai napig nem tudni, hogy mi történt vele, akinek létezése csupán a tudós és Mileva Maric levelezéséből derült ki. A kislány még házasságuk előtt egy évvel születhetett és egész életét rejtély fedi. Philip Sington pedig ennek a titoknak a kulcsára próbált fényt deríteni könyvével.

1932-ben, Berlinben egy félmeztelen nőt találnak Einstein nyaralójához közel, akiről senki nem tud semmit. Egyetlen nyom sincs arra vonatkozóan, hogy kicsoda a lány. Nem ismeri senki, nem találnak erőszakra utaló nyomot, de még a lány ruháit sem. Egyetlen egy szórólap van nála, amely Albert Einstein előadására hívja meg az érdeklődőket. A rejtélyes lány ébredése után azonban semmire sem emlékszik. Martin Kirsch kezd el vele foglalkozni, aki éppolyan titkokat rejt az életében mint az E - beteg. A doktor próbálja kideríteni, hogy kicsoda is a lány, de közben olyan dolgokra bukkan, amelyekre álmában sem gondolt volna. A doktor Svájcba, majd végül az Újvidékre is elutazik, hogy kiderítse az igazat. Mindeközben azonban az ő titka is kezdi átvenni az irányítást saját maga fölött, amely egy érdekes mellékszálként mutatkozik meg. A doktor halott öccsével értekezik Einstein relativitás elméletéről, mivel időközben kiderül, hogy az E – beteg kiváló fizikai és matematikai érzékkel van megáldva. De vajon honnan ez az érzék? Ez az egyetlen kapcsolat közte és a világ egyik leghíresebb tudósa között? Vagy esetleg van más is?

A könyvben egyébként érdekes részként jelenik meg a korabeli pszichológia. Számos kísérletet említenek, de a legmeghatározóbb az inzulininjekciók által előidézett kóma. Érdekesség az is, hogy a valóság Albert Einstein fiát is kezelték ezzel az eljárással, mivel úgy hitték, hogy segít a skizofrénia kezelésében. Tulajdonképpen a könyv hiteles képet fest a korabeli eljárásokról és az akkori Németországról is. Megtudhatjuk belőle, hogy milyen egy hétköznapi család élete, hogyan éltek, szórakoztak a fiatalok és hogy milyen lehetőségei voltak egy fiatal lánynak. Megmutatja a férfi és nő közötti egyenlőtlenséget, miszerint sokan alkalmatlannak gondolták a nőket a természettudományok területén. De mindezek mellett számos új információval gazdagodhatunk egy kivételes elme, Albert Einstein életével kapcsolatban. Nemcsak eltitkolt lányáról szól ez a regény, hanem a tudós egész családjáról meglepő információkat leplez le. Megtudhatjuk azt, hogy milyen apa volt Albert Einstein, vagy hogy milyen volt a kapcsolata első feleségével, Mileva-val.

Philip Sington könyve egy kitűnően megírt fikció, amelyet komoly kutatómunka előzött meg. Számomra egyetlen egy hibája az iszonyat sok fizika benne. Oldalakon keresztül beszélgetnek a fény elméletéről és különféle számításokról, amelyet hétköznapi olvasóként és a témában egyáltalán nem jártas emberként teljesen hidegen hagy. Időnként pedig annyira elmerülnek benne, hogy alig érteni valamit a párbeszédekről. Sajnos a könyv első 80 oldala ilyen, de aztán beindul az igazi cselekmény. Fordulatok és meglepetések, pont úgy mint egy igazi bűnügyi thrillernél.

Szólj hozzá

könyv Albert Einstein Philip Signton Mileva Maric Az Einstein lány