Szerző: Jared Cade

Cím: Agatha Christie és a hiányzó tizenegy nap

Fordító: Sipos Katalin

Kiadó: Európa Könyvkiadó Kft.

Oldalszám: 336

Kiadás éve: 2010

Az Olvasás Éjszakája alkalmából egy olyan könyvet ajánlok, amelyet a napokban fejeztem be. Már évek óta érdekelt ez a könyv, de ennek ellenére csak nemrég szereztem meg. Nem tudom mi tartott vissza eddig vásárlástól, de valamiért mégsem tettem soha sem a kosaramba. Talán féltem attól, hogy egy száraz és unalmas életrajzi könyv lesz, ami csak szenzációhajhász és pocsék. Nem így történt.

Miután Jared Cade megírta az Agatha Christie és a hiányzó tizenegy nap c. regényét, híressé vált, hiszen a rajongókat, az újságírókat, a rendőröket, de szinte minden hétköznapi polgárt, aki hallott az ismeretlen írónő eltűnéséről, kíváncsi volt arra, hogy mégis mi történt valójában. 1926. december 3-án otthonából kocsijával indult el Agatha Christie, majd nyomtalanul eltűnt. Az autóját egy árokban találták meg üresen, elhagyatva, felkapcsolt lámpákkal. A rendőrök a férjét gyanúsították, de a sajtó is hamar felkapta az ügyet és kezdték is kitalálni a saját fabrikált történeteiket. Hová tűnt Agatha? – Ez volt a fő kérdés. Egyesek már a halálhírét keltették, de az írónő hirtelen, másfél hét után előkerült sértetlenül. A magyarázatot, amit adott eltűnésére, a sajtó többször is kétségbe vonta és Agatha Christie egész életét végigkísérte ez a rejtélyes eltűnés. Sokak szerint kampányfogás volt, aminek legfőbb célja az írónő könyveinek a népszerűsítése volt. És való igaz, Agatha Christie az eltűnését követően csak híresebb és gazdagabb lett. Azonban tényleg ez vagy pedig egy teljesen más történet lappang a háttérben? Ennek a titoknak járt utána Jared Cade, aki mindig is rajongója volt az írónőnek és eltökélte, hogy kideríti mi is történt azon a titokzatos estén.

Az első pár oldal után rögtön az volt a benyomásom, hogy ez a könyv nem egy száraz és semmitmondó életrajz. Jared Cade érdekesen írt és ritka az ilyen olvasmányos könyv, mint ez. Szinte olvastatta magát az egész könyv és csak azért nem fejeztem be egy - két nap alatt, mivel sok név, évszám és esemény van benne, amelyet könnyen össze lehet keverni, ha túl sokat olvas az ember. Én ugyanis az a fajta olvasó vagyok, aki szereti, hogyha leülepednek a nevek és események, hogy kivel mikor mi történt. Szeretem átlátni logikusan a dolgokat, ahogyan Agatha Christie is szerette. Ehhez pedig olykor idő kell.

Félreértés ne essék, ez nem egy könnyű olvasmány, ami tele van mesés kalandokkal és boldog percekkel az írónő életéből. Ilyenek is voltak benne, de amire főként összpontosít az a tizenegy nap rejtélye és az, hogy hogyan kísérte végig ez az írónő életét. Személy szerint rengeteg új információt tudtam meg Agatha Christie-ről és nem tudtam, hogy már az életében is ennyire nagy népszerűségnek örvendett, mint most. A könyv által pedig sokkal jobban megismertem a személyiségét. Közelebb került hozzám és meg is értettem őt abban, hogy miért nem szerette volna, ha a sajtó előveszi ezt az időszakot az életéből. Talán ez volt életének a legrosszabb periódusa, és el kellett viselnie azt, hogy emiatt újra és újra meghurcolják a nyilvánosság előtt.   

A könyvet legjobban egy szóval tudnám jellemezni: hitelesség. Jared Cade csak az igazat írja és bár foglalkozik a sajtó spekulációjával is, nem ad nekik hitet. Kétségbe vonja a különféle jósnők jövendöléseit és a sajtó kitalációit, és sokkal inkább fókuszál arra, hogy mit élt át Agatha Christie. A tizenegy nagy történését nem írja le részletesen napról napra, óramű pontos beosztással, hiszen ezt csak az írónő tudhatta, aki azonban nem szeretett volna erről mesélni. Ezzel szemben ad egy magyarázatot, amely megállja a helyét és azt tudjuk mondani rá, hogy: „Igen, ez így igaz. Nincs több kérdésünk.” Megértjük, hogy mit miért tett az írónő és nem gyanúsítgatjuk tovább kitalációkkal.

Az írónő életútja pedig annyit szeretnék mondani, hogy aki szerencsés a kártyában, szerencsétlen a szerelemben. Nem volt egy könnyű élete, de a tehetségével mindig is kárpótolta magát és ez tette könnyebbé az életét. Nemcsak az anyagiakra gondolok, hanem arra, hogy sokszor az írás segítetett neki átjutni egy – egy nehéz pillanaton. A regényből azt vettem ki, hogy ő az a fajta ember volt, akinek megnyugvásul szolgált az írás és a regényeiben megteremtett világ. A Mary Westmacott álnéven írt könyveiből pedig egy teljesen új embert ismerhetünk meg, aki nem a rejtélyes gyilkosságokkal, hanem az élet nagy kérdéseivel foglalkozik. És talán ilyen volt maga az írónő is. Volt egy racionális énje, amely előrébb helyezte a logikus gondolkodást, de más részről hitt abban is, hogy minden okkal történik és sokszor próbálta megérteni ezeket a lelki folyamatokat.