2015. máj 17.

Minden jó, ha a vége jó

írta: tees06
Minden jó, ha a vége jó

Röviden és tömören ez az évad nem szólt másról, csak arról, hogy akinek párja van, azt szakítsuk szét, akinek meg nincs, annak keressünk újat. Ez nagyrészt több – kevesebb sikerrel össze is jött, de több esetben már eléggé kiszámítható volt. Úgy érzem, hogy ez volt az eddigi legdrámaiabb évad, hiszen annyi minden történt, amelyet nehéz összegezni. Az évad során nem volt egyetlen egy unalmas rész sem, és mindig úgy alakították a szálakat, hogy mindig történjen valami.

10986866_10155324652880647_5089956798536539343_o.jpg

Már a korábbi értékelésemben is megemlítettem, hogy lényegében három fő szál volt az évadban, és ezek a 11. évad második felében sem változtak. Az évad rögtön folytatódott Jackson és April történetszálával, amelynek sajnos az lett az eredménye, hogy elveszítették Samuelt. Korábban is kifejtettem azt, hogy mennyire nem értek egyet azzal, hogy nem tudnak a sorozatban megvalósítani egy normális terhességet, és hogyha valaki gyermeket vár benne, akkor abban kell, hogy legyen komplikáció. Egy dráma ugyanis nem attól lesz jó, hogy minél több balszerencse érje a szereplőket, és senki se lehessen nyugodt. Egy dráma attól lesz jó, hogy minőségi, így tud hatni az érzelmekre, és April terhessége esetén ez meg is történt. Talán a sorozatban még nem volt ilyen megható rész, mint amikor mindenki gyertyát gyújt a gyermekükért. Nagyon szép volt, és meghatott. Ez egy nagy pluszpont az évadban, hiszen ha már kénytelen voltak így megoldani ezt a szálat, legalább rendesen csinálták. Ennek pedig még lesz további következménye is, hiszen most egymással küzd a két szereplő. Várható volt az, hogy April karaktere nem fog könnyedén megbarátkozni azzal a ténnyel, hogy Isten elvett tőle egy gyermeket, és próbál menekülni. Azonban az utolsó részben Jackson ultimátumot ad neki. Nos, ezt pedig már láthattuk Bailey esetén, hogy milyen is egy ultimátumra épülő házasság. Nem akarok pesszimista lenni, de ez egy lehetséges – 1 pár. 

greys-anatomy-45.jpg

Az évad első felében másik történetszál Arizona és Callie kapcsolata volt. Ők már szakítottak az évad első felében, de történetük folytatódott részben a második felében is. Callie amolyan támaszként jelent meg Arizona számára, amikor Dr. Herman-t végül megműtik, és kétséges a felépülése.  A szereplőt megformáló Geena Davis egyébként nagyon jól alakított. A karaktere egyszerre volt kedvelhető, és utálható is. Callie és Arizona kapcsolata azonban végérvényesen is véget ért akkor, amikor a kórházba érkező repülő balesetben sérülteket követően már nem akart többé támasz lenni Arizona-nak. Nem érzem úgy, hogy hiba lett volna az, hogy a kapcsolatuk véget ért, hiszen olyan sok mindenen mentek keresztül, ami már túl sok volt. Az igazság az, hogy így volt a jó. Callienek igaza volt, amikor kimondta, hogy már túl sok neki az, hogy folyton rendbe kelljen hozni a dolgokat. Ez ugyanis egy kapcsolatban tönkreteszi az embert. Újabb – 1 pár.

Már az évad első felében elkezdett kibontakozni Owen és Amelia történetszála, és ez folytatódott is. Nem vagyok teljesen elégedett, mert itt sem mehet ám minden zökkenőmentesen. Mindkét karakter sok mindenen ment át, és időnként volt egy – két személyesebb pillanatuk is, mint pl. amikor Amelia elárulta a kápolnában a titkát a férfinak, vagy az utolsó epizódban az üzenetrögzítő. Nem mondhatjuk még őket egy párnak, de mindenképpen lesz folytatása még ennek. Az pedig már csak másodlagos vélemény, hogy egy kibontakozó kapcsolat esetén azt várná az ember, hogy a rózsaszín ködben élnek egy darabig, és nem pedig egymást marják. Azonban ahogyan említettem, mindketten sokat szenvedtek már, ezért bonyolultabb az ő helyzetük. Lehetséges + 1 pár.

Az évad egyik nagy meglepetése volt Maggie Pierce-t alakító Kelly McCreary. Korábban is elmondtam, hogy szeretem a színésznőt, mivel nagyon tehetségesnek tartom, és ez most sem változott. Maggie karaktere nagyon sokszínű, és ő amolyan meg nem értett zseni típus, akit én nagyon meg tudok érteni. Nagyon okos, és az egyik legjobb sebész a sorozatban, de mégis vannak olyan gyerekes viselkedései, ami nem egy felnőttre, hanem inkább tinédzserre vall. Ez pedig mind a zseniségének köszönhető. Az ő esetén is próbálkoztak egy kapcsolattal, de abból nem lett semmi. Talán nem is baj, mert így sokkal jobban kiteljesedett a karaktere. Bár kezdetben Christina Yang pótléknak hittem, mégis tartottam, hogy Christina karakterével nem lehet felvenni a versenyt. De az igazság az, hogy nem is kell felvennie, mert Maggie Pierce karaktere másként egyedi. Még sok minden rejlik benne, és remélem sokáig a sorozatban fog maradni.

Ebben az évadban sem szólt azonban minden a kapcsolatokról, és ennek egyik tökéletes példája volt Edwards. Az utolsó részig nem igazán figyeltem fel az ő karakterére, de egy – egy részben fontosabb szerepekkel is kitűnt. Eddig eltörpült a többiek között, de most karaktere végre megmutatta, hogy kicsoda is ő valójában. Tehetséges gyakornok volt, de nem jobban, mint a többiek. Most pedig rezidensként az egyik legígéretesebb, és végre valaki, aki nem kapcsolati dilemmával küzd, hanem azzal, hogy milyen szakterületet válasszon. Elvégre egy kórházi sorozatról van szó. Az pedig már mellekés, hogy az új gyakornok fiú és közte biztosan elkezdődött valami.

screen-shot-2015-03-06-at-12_08_58-pm.jpg

Ha kapcsolati részt nézem, akkor kétségtelen, hogy az évad legnagyobb nyertese Richard és Cathrine, akik végre összeházasodtak az utolsó részben. Eddig a „se veled, se nélküled” elvet vallották, és folyton harcoltak egymás ellen, de végre rájöttek, hogy mi a fontos. Az ő kapcsolatuk túlélte az évadot minden megpróbáltatás ellenére. Egyébként a történetszáluk egyáltalán nem volt erőteljes, de ha az utolsó részben nem tört volna meg az esküvőjük, akkor a befejező rész kb. a semmiről szólt volna. A sorozat történetében talán ez volt az első olyan évadzáró rész, amiben nem történt semmi olyan felkavaró dolog, ami ne őrjítette volna meg a rajongókat a nyárra. Most ez egy kellemes zárás volt.  Biztosan + 1 pár.

Az évad másik két túlélő párja még Jo és Alex volt, illetve Bailey és Ben. Az utóbbi párossal nem történt semmi említésre méltó sem, sőt úgy érzem, hogy mindketten háttérbe szorultak. Nagyon kedvelvem Bailey karakterét, és kissé hiányoltam is az évadban. Nagyon nem tetszett az, hogy ennyire kiszorult, és remélem, hogy a következő évadban fontosabb szerepet kap. Ha már csak azzal is, hogy indul a főnöki posztért. Alex és Jo kapcsolata pedig újabb állomáshoz érkezett. Új lakással egy újabb fejezet.

landscape-1430161197-meredith.jpg

Szándékosan hagytam az értékelés végére Meredith és Derek szálat, mivel ez volt az évadban a legfelháborítóbb a rajongók számára. Én azonban azt mondom, hogy várható volt. Az évad első felében ment a huzavona közöttük a munka miatt, és Meredith elég szépen elüldözte maga mellől. Ez után azonban várható volt a boldog egymásra találás is, hiszen ők mégis csak az egész sorozat mintapárja. Éppen ezért volt mindenki számára megdöbbentő Derek halála, de sokkal inkább az volt a megdöbbentő, ami utána történt. Először is várható volt az, hogy valami történni fog. Derek-et megformáló Patrick Dempsey-t pedig nem lehetett csak akárhogyan kiírni. Ha őt nem megölik, akkor nem hagyta volna el a sorozatot, hiszen a post it házassággal olyan ígérteket tettek egymásnak, amihez mindig tartották magukat. Még a legnehezebb pillanatokban is, és ezért voltak ők egy mintapár. Mellesleg a hétköznapi életben is simán elhinné az ember róluk, hogy egy pár, mert látszott, hogy mennyire jól kiegészítik egymást mind a színészek, mint pedig a karakterek. Azonban miért volt felháborító a halála utáni rész? Sok minden nem tetszett. Megértem, hogy csak röviden rendezték le a temetést, de akkor sem jelent meg egy perc erejéig sem Christina. De hát mégis csak ő volt Meredith-nek a legjobb barátnője, és az előző évadban is pont azt ígérték egymásnak, hogyha baj van, akkor azonnal hívják egymást. Christina azonban még csak meg sem jelent a temetésen, és ezzel eléggé hitetlenné tették. Az a Christina, akit az előző évadokban megismertünk ugyanis nem tette volna ezt. Fontos neki a munka, de tudja, hogyha nagy szükség van rá, akkor félbe tudja hagyni.

A másik dolog pedig az egy éves időszak volt. Értem azt, hogy kellett idő, amíg feldolgozta Meredith Derek halálát. De tényleg erről szólt ez? Vagy inkább csak azt a párhuzamot próbálták erősíteni, amit már korábban is megkezdtek közte és Alice között. Még a terhesség vége esetén is. Az pedig már sok volt. Újabb problémás terhesség. Kicsit úgy érzem, hogy túlzásba estek, és ezért hitetlen lett az egész. Főleg azért, mert Meredith elmenekült, és ez nem a gyászról szólt. Az majd csak most következik, amikor visszatér oda, ahol együtt éltek, és rájön, hogy tényleg nincsen már vele.

patrick-dempsey.jpg

A 11. évadban egyébként volt egy olyan szál a „Szakítsuk szét a párokat” mellett, hogy „Találjunk új barátnőt Meredith-nek”. Ez pedig meg is történt Amelia, Pierce és Callie személyében. Nem feltétlenül a záró jelenetre gondolok, hanem az egész évadra. Kezdetben ment a harc közte és féltestvére között, majd megbékéltek egymással. Aztán elkezdődött ugyanez Amelia-val, amikor Owen-nel ismerkedett. Callie-vel pedig már korábban is barátok voltak, de igazán csak most kerültek közel egymáshoz. Ezek a barátságok inkább azt mutatják, hogy a nehéz helyzet összehozza az embereket, és összességében erről szólt az évad is. Rengeteg dráma volt, szinte megszámlálhatatlan izgalommal, ami miatt jó is, hogy az utolsó rész ennyire nyugodt lett, és nem raktak bele egy újabb csattanót. Az már úgy tényleg kiütötte volna a biztosítékot. Annak pedig különösen örülök, hogy amennyire rossz volt az évad első fele, úgy annyira lett jobb az évad második fele. Szerencsére behozták a minőségi visszaesést, és most biztosan egy új fejezet kezdődik a sorozat történetében Derek távozásával.

Szólj hozzá

sorozat film Grace klinika