Cím: A lány a vonaton

Szerző: Paula Hawkins

Fordító: Tomori Gábor

Kiadó: XXI. Század Kiadó Kft.

Oldalszám: 320

Kiadás éve: 2015

Paula Hawkins első regényeként jelent meg A lány a vonaton, és mindenki meglepetésére óriási sikert aratott. Kevés olyan szerző van, aki első regényével több országban is bestseller lesz. A szerző, aki korábban 15 éven át dolgozott újságíróként, már a New York Times sikerlistájára is felkerült regényével. Azzal a regényével, amelyet többek között Gillian Flynn Holtodiglan c. könyvéhez és Agatha Christie köteteihez hasonlítanak.

A lány a vonaton egy eléggé sejtelmes és sok fordulatot tartalmazó regény. A történet legelején megismerhetjük Rachelt, aki egy középkorú alkoholista nő, és mély önsajnálatba süllyedt, amiért elhagyta a férje 2 évvel korábban. Nem a legpozitívabb képet kapjuk róla, sőt olyan nőnek ismerjük meg, aki szánalmas. Nem képes továbblépni, inkább nyavalyog, hogy neki mennyire rossz. De az igazság az, hogy ilyen emberekkel találkozhatunk a való életben is. Rachel tehát minden reggel egy vonattal utazik Londonba, és minden egyes reggel megfigyel egy fiatal házaspárt, akik a sínek mentén élnek. Korábban ő is a közelben élt férjével, és most ez a pár amolyan példaként jelenik meg előtte. Gyönyörködik a boldogságukban, elnevezi őket, és arról ábrándozik, hogy milyen lehet az életük. Azonban egy nap minden megváltozik, mert olyasmit lát, ami összetöri ezt az álomvilágot. Hamarosan Rachel kénytelen lesz szembenézni az igazsággal, ami tönkreteszi a reménytelen álmát.

Szerettem olvasni ezt a könyvet, mert bár nem volt semmi olyan dolog benne, amitől eldobtam volna az agyamat, mégis kellemes olvasmány volt. A szerző nagyon olvasmányosan ír, és jól vezeti a történetet. Én nem olvastam a Holtodiglan c. regényt, S. J. Watson Amnézia c. könyvét igen (bejegyzés itt olvasható), és szinte ugyanazt éreztem, mint annak az olvasása közben. Egyszerű a történet, de mégis izgalmasan van kidolgozva. Mindig tud valami fordulatot belevinni a szerző, és lehet érezni azt, ahogyan a cselekmény egyre jobban kibontakozik, és a feszültség a tetőfokára hág. Annak ellenére sem volt unalmas, hogy a regény utolsó 30 oldalában már tudtuk, hogy ki a tettes. Pontosabban, hogyha nem is volt megnevezve pontosan, de könnyen össze tudtuk illeszteni a képkockákat. Ennek következtében kicsit kiszámítató volt, de ez egyáltalán nem rontott a minőségen.

A szereplők leginkább hétköznapiak voltak. Az életünk során szinte mindannyian találkozunk ilyen emberekkel, és bár nem volt annyira kidolgozott egyik karakter sem, kellő mértékben kaptunk rólunk információt. Pont annyit tudtunk meg mindenkiről, amennyi lényeges volt. Senkinél nem esett túlzásba az írónő, de ez így is volt jó. A különféle leírások során is ezt tapasztaltam. Egy thriller esetén nagy buktató tud lenni az, hogyha túlzásba esik a szerző, vagy pedig hogyha unalmasan ír egy – egy helyszínről, eseményről. Itt ez sem volt jellemző, sőt meglepődnék, hogyha a filmesek nem figyelnének fel erre a könyvre, és hamarosan nem készülne belőle egy adaptáció. A regény ugyanis kitűnő alapot szolgál egy izgalmas thrillerhez.

Nekem leginkább úgy tűnt, hogy Hawkins az életből merített. Aki sokat utazott az életében tömegközlekedéssel, az biztosan megtapasztalta azokat, ami a vonaton is lezajlott. Mindezek mellett azonban még számos olyan dolog van a regényben, amire azt tudom mondani, hogy hiteles. Nem ez volt a legjobb thriller, amit valaha olvastam, de mindenképpen ígéretes tehetség a szerző, és biztosan fogunk még róla hallani. A könyv pedig számomra újraolvasós.