Cím: A nagymamám azt üzeni, bocs

Szerző: Fredrik Backman

Fordító: Bándi Eszter

Kiadó: Animus Kiadó Kft.

Oldalszám: 384

Kiadás éve: 2015

Fredrik Backman svéd író, akinek 2012-ben jelent meg első regénye. Az ember, akit Ovénak hívnak c. könyvével azonnal sikert aratott Svédországban, majd több mint 25 országban fordították le művét. Második regénye, A nagymamám azt üzeni, bocs címmel jelent meg, és szintén hasonló sikert ért el vele.

Elsa majdnem nyolc éves, és teljesen más, mint a többi gyerek. Egyetlen barátja a nagymamája, aki a kedvéért bármire képes. Mindent megtesz azért, hogy kis unokájának jó kedve legyen, ezért ha kell, paintball fegyverrel lő a szomszédra – természetesen véletlenül -, vagy éppen halottnak tetteti magát a hóban. Nagymama azonban beteg, és már nincs sok ideje hátra. Elsa pedig erről semmit sem tudhat, sőt nagymamával minden egyes este elutaznak Félálomországba, amely kettejük közös világa. Itt minden varázslatos, ahol Elsát lovagként ünneplik. Egy napon viszont nagymama meghal, és leveleket hagyj számára. A feladata pedig kézbesíteni ezeket, amelyek a bocsánatkérését tartalmazzák.

Az első perctől kezdve magával ragadott ez a regény. Szerettem ezt a könyvet, amelyben leginkább a két világ párhuzama tetszett. Kezdetben furcsa volt nekem, sőt kicsit zavart, de könnyen megszerettem. Nagymama meséi csodálatosak, és nem véletlen, hogy Elsa imádja őket. Mindig vissza akar térni Félálomországba, mert ott minden sokkal jobb, mint a valóságban. Azonban az egész mese csak a mi világunknak a párhuzama. Nagymama kitalált szereplői igazából valóságosak, akiket hosszú élete alatt ismert meg. Valójában nagymama meséi olyanok, mint az unokája: különlegesek.

Az egész történet Elsa karaktere közé összpontosul. Elsa egy majdnem nyolc éves kislány, aki korához képest sokkal érettebb. Éppen emiatt kissé idegesítő, de olvasóként jókat mosolygunk rajta. Érdeklődő, és nem fél kérdezni. Sok ember példát vehetne róla, bár időnként látszik, hogy még gyerek. Néhol butácska következtetéseket von le, de összességében egy nagyon okos gyerek. Nem hiába mondják neki többen is, hogy ő a legokosabb ember, akivel valaha találkoztak. Harry Potter szeretete pedig csak növeli a szimpátiámat iránta.

A regény érzelmileg nagyon változó. Volt, hogy nagyokat nevettem, de máskor megérintett a történet. Főleg nagymama cselekedetei voltak azok, amelyek megnevetettek. Tipikusan olyan személy ő, akin csak mosolyogni tudunk olvasás közben, de haragudni nem tudunk rá. Azonban, ha a valóságban találkoznánk vele, és velünk is úgy elbánna mint egy – egy személlyel a könyvben, hát nem biztos hogy annyira pozitívan gondolnánk rá.  A könyv vége felé pedig előtérbe kerülnek azok a pillanatok, amikor már sokkal erősebbek az érzések, mint a humor. Bár van néhány komikus megjegyzése Elsának, pl. Britt – Marie-val kapcsolatosan elég sok, de ezeknél is érezni a helyzet komolyságát.

Valójában értékes mondanivalókat találhatunk a sorok között. Legfontosabb talán az, hogy mindenkinek szüksége van egy szuperhősre, vagyis egy példaképre a hétköznapokban. Elsa számára nagymama ilyen személy volt, most pedig Elsán a sor, hogy valaki szuperhőse legyen, de legalább is ne okozzon csalódást nagymamának. Azonban nem ez az egyetlen dolog, ami megragadja az olvasót. A karrierista szülők helyzete is egy érdekes kérdés a könyvben, de talán a legfontosabb az egymásra való odafigyelés. Kicsivel több empátia és türelem csodákra képes.  

Nem olvastam Az ember, akit Ovénak hívtak c. regényét a szerzőnek, de több helyen is olvastam, hogy ez meg sem közelíti. Valójában úgy voltam vele, hogy A nagymamám azt üzeni, bocs azonnal felkeltette a figyelmemet, és el akartam olvasni. Gondoltam, hogyha tetszeni fog, akkor majd előbb – utóbb Backman első könyvére is sors kerítik. Ez így is lesz, de valójában feleslegesnek tartom összehasonlítani a kettőt. Két különböző történet, és biztosan más a megközelítés is. Mindenesetre, én nagyon ajánlom ezt a történetet mindenkinek. Olyan regény, amelyre büszkén gondolok, hogy olvastam és a könyves polcomon van. Mellesleg biztosan olvasni is fogom még.