Cím: Halálkúra

Szerző: James Dashner

Fordító: Havadi Krisztina

Kiadó: CARTAPHILUS Kiadó Kft.

Oldalszám: 400

Kiadás éve: 2015

James Dashner Útvesztő trilógiájának a második része után szinte azonnal elkezdtem az utolsó kötetet is. Annyira izgalmasnak éreztem, hogy azonnal tudni akartam azt, hogy mi lesz a vége. Érdekes volt számomra ez a disztópia, mert bár az első részt annyira nem élveztem, a második nagy kedvencem lett. A harmadik kötetet pedig szintén gyengébbnek éreztem, de ötletes befejezés volt.

Thomas és társai sikeresen kijutottak a Kergékkel teli városból, de most hirtelen egy üres szobában találja magát. A barátairól nem tud semmit. Nem tudja, hogy hány napot töltött már el a szobában, mert bár ételt folyton kap, de mindig kiszámíthatatlan az érkezése. Nem tudja, miért tartják fogságban, hiszen azt ígérték, hogy a teszteknek vége. De Thomas sejti, hogy még nincsen vége, és hogy a VESZETT tervez valamit. Azonban azt nem tudja, hogy mit. Egyszer csak kinyílik az ajtó, és a patkányképű ember bemutatkozik Janson-ként, majd pedig közli vele, hogy az utolsó fázisnak is vége, hamarosan kiértékelik az eredményeket, illetve ő pedig találkozhat a barátaival. Aztán ezek után minden kezdetét veszi, és indulhat az utolsó küzdelem, vagyis a menekülés.

Valójában ez egy alaposan felépített regény volt. A történet nagyon aprólékosan volt felépítve, hiszen minden egyes részlet ki volt dolgozva. Érezni lehetett, hogy minden okkal történik, vagy legalább is később lesz oka, de mindvégig vártuk a csattanást. Mi lesz a nagy durranás a történet végén? Majd pedig szép lassan ez is kibontakozott, és a történet utolsó 40 oldala nagyon izgalmas volt. Akkor már le sem lehetett tenni a könyvet.

James Dashner most is sokat épített a rejtélyre, mert mindvégig az vitte előrébb a történéseket, hogy mi a terve a VESZETT-nek. Majd pedig volt egy hatalmas fordulat, és minden másképp alakult, de még így sem tudtunk meg sok mindent. Nekem mindvégig furcsa volt Thomas és Teresa kapcsolata, mert ahogyan Thomas sem, úgy én sem bíztam már a lányban. Szerintem valami volt a háttérben, de aztán a szerző ezzel a történetszállal nem foglalkozott különösebben. Sőt, a regény végén pedig megtudtuk azt, hogy annyira nem is kellett. Valójában nem ez volt a legfontosabb, de mégis olyan érzésem volt, mintha a Teresa szál teljes mértékben háttérbe szorult volna, és átvette a helyét Brenda.

Thomas és Newt kapcsolata is érdekesen alakult, sőt az egyik legmegrázóbb rész volt Newt halála az egész trilógiában. Thomas számára mindig is fontos volt a barátság, és Newt is az egyik legjobb barátja volt, akire az útvesztő óta mindvégig számíthatott. Éppen ezért volt különösen megrázó neki az elvesztése, de különösen az, ahogyan megtörtént. Nem fogom leírni, hogy mi történt, mert nem akarom elárulni, de azt ki merem jelenteni, hogy eléggé hatott az érzelmekre. Ahogyan az egész regény esetén éreztem, itt is nagyon részletesen ki volt dolgozva minden egyes mozzanat, mint pl. hogyan reagál az egyes válaszokra Newt vagy Thomas. Nagyon alaposan leírta a mimikát, a testbeszédüket, és mindezekkel jól átadta az érzelmeket, mert ez a pillanat tele volt érzelemmel.

A történet befejezésével kapcsolatban csak néhány mondatot szeretnék. Gondolkodtam ezen, hogy hogyan lehetett volna másként befejezni, és valójában nem jutott eszembe semmi más. Ez volt a legésszerűbb befejezés, de persze felvet számos kérdést a jövővel kapcsolatban, hiszen nem biztos az, hogy a későbbi generációk esetén nem fog jelentkezni a Kitörés. Nem találták meg a végleges ellenszert, de mégis legyőzték a betegséget, vagy legalább is a legfőbb ellenséget. Az író sok kérdést nyitva hagyott ezzel a befejezéssel.

Kíváncsian várom a trilógia után az adaptációkat, és érdekel, hogy mit fognak kihozni belőle. Az első rész esetén jobban tetszett a film, mint a regény, de nem hiszem, hogy a későbbiek esetén is így lesz. Az Útvesztő trilógia nagyon alaposan felépített történet volt, és most tipikusan elérkeztem ahhoz a ponthoz, amikor sajnálom, hogy véget ért ez a történet is.