Cím: The Children of the King

Szerző: Sonya Hartnett

Kiadó: Scholastic

Oldalszám: 272

Kiadás éve: 2014

Sonya Hartnett az egyik legnépszerűbb ausztrál író, aki már tizenhárom évesen megírta első regényét, majd ez tizenöt éves korában meg is jelent. A The Children of the King c. regényét 2012-ben írta, amely meg is kapta a CBCA versenyén az év ifjúsági könyvének járó díjat.

A történet a második világháború idején játszódik, amikor is sok gyereket deportáltak vidékre azért, hogy biztonságban legyenek. Ekkor Londonban és más nagyobb városokban is gyakoriak voltak a légi támadások és bombázásom, amely elől menekítették a gyerekeket. A Lockwood gyerekek és anyjuk is vidékre menekül a nagybácsihoz, ahol biztonságban tudhatják magukat. Azonban már az első napon magukhoz veszik May-t, akit a szülei küldtek vidékre. May és Cecily együtt fedezik fel a környéket, ahol is találnak egy várromot, majd pedig két kisfiú tűnik fel. Elmondásuk szerint hosszú évek óta raboskodnak a várban, és nem mehetnek el. A gyerekek pedig elkezdik kérdezgetni a nagybácsit a várról, amelynek különös története van.

Vannak olyan könyvek, amelyek nem azt adják, amit vár az olvasó, de ez minden esetben kétértelmű. Lehet, hogy sokkal pozitívabb élményt kapunk, mint vártunk, de lehetséges az is, hogy kissé csalódunk. Velem most az utóbbi esett meg, mert valahogyan teljesen mást vártam és kissé úgy érzem, hogy a könyv fülszövege félrevezetett. Ott ugyanis rejtélyt és kalandot ígérnek, de nem érzem, hogy ezt kaptam volna. Volt benne kaland és rejtély is, de minden csak elmesélés szintjén, hiszen a nagybácsi elmondja részletekben a vár történetét. Azonban a fülszöveg azt a hatást keltette bennem, hogy ebben a kalandokban a gyerekeknek lesz része a két rejtélyes fiúval. Nem így történt, sőt a két fiú nem is jelent meg sokszor a regényben. Szerintem öt alkalomnál többször biztosan nem. Mindezekért kissé csalódás volt számomra, sőt több a negatívum a regénnyel kapcsolatban, mint a pozitívum.

Régen olvastam már olyan könyvet, amelyben ennyire ellenszenvesek voltak nekem a szereplők. Nem tudnék egyetlen egyet sem mondani, aki szimpatikus volt számomra. Talán a nagybácsi, de ő is csak azért, mert eléggé háttérbe szorult. Azonban Jeremy, May és Cecily is idegesítő volt. Cecily egy elkényeztetett úri kislány volt, aki hercegnőnek képzelte magát és parancsolgatott. May kezdetben szimpatikus volt, és tetszett, hogy mennyire éretten gondolkodik korához képest. Egy tíz éves kislány, de nagyon sok mindent látott és tapasztalt már. A regény végére azonban nagyon önző lett. Ez nem tetszett benne. Jeremy pedig szintén egy elkényeztetett úrfi, aki burokban nevelkedett. Ő tipikusan olyan karakter, aki folyamatosan hangoztatja a nemes nézeteit, hogy mit és hogyan kellene csinálni, de mégsem csinálja, csak mondja. Természetesen ennek hátterében az anyja állt, aki mindentől óvta és jogosan, mert Jeremy is csak egy gyerek volt, de felnőttnek képzelte magát. Ez szintén ellenszenves volt számomra, mert olyan szinten oktatta ki a felnőtteket gyerekes modorával, hogy rossz volt olvasni. Az élet terén tapasztalatlan volt, de mégis úgy beszélt, mintha már öreg bölcs aggastyán lenne. Mindezek miatt a szereplők esetén nem kaptam pozitívumot.

Azonban ami tetszett, az a vár története volt. Ez tényleg érdekes volt, sőt teljes mértékben kiszámíthatatlan. Nekem azt mutatta be ez, hogy az emberek tudnak változni, és ez nem feltétlenül jó, de mégis mindennek oka van. Arra világít rá, hogy minden okkal történik. A történet másik fele viszont kissé unalmas volt. Valójában a gyerekek hétköznapjaiba kaptunk bepillantást, amely nem feltétlenül volt jó. Ez egy teljesen hétköznapi élet volt, ahol nem történt semmi. Néha kaptak levelet a városi rokonoktól, akik a háború jelenlegi állásáról informálták őket, de semmi több. Egy gazdag család hétköznapjait láthattuk a korabeli Angliában. Éppen emiatt volt plusz a regényben a vár története, mert ez által színt vitt a cselekménybe. Valójában én is úgy vártam a folytatását, ahogyan a gyerekek. Az nem érdekelt, hogy velük mi történik, de az igen, hogy mi lesz a folytatás, majd a vége a történetnek.

Nem mondom azt, hogy ez egy rossz regény, mert nem hiszem, hogy lenne jogom ilyet mondani rá. Azonban tény, hogy nem nyerte el a tetszésemet, és engem kiábrándítottak a szereplők is. Emiatt talán nem is úgy álltam az egészhez, hogy ebből valami jó is kisülhet még, de valójában három héten át olvastam a mindössze 270 oldalas kötetet. Ez pedig nem valami gyors tempó, bár mellette három könyvet kiolvastam, és az sem segített, hogy nem egy könnyen olvasható regény. Eredeti nyelven olvastam, és sokszor találkoztam idegen fordulatokkal, amelyeket nekem nehéz volt megérteni. Ez szintén nem könnyítette a dolgomat, de ezt mégsem éreztem olyan problémának, mint az ellenszenves szereplőket, vagy az unalmas hétköznapjaikat.