2016. feb 26.

Az Állatfarm, amely még ma is népszerű

írta: tees06
Az Állatfarm, amely még ma is népszerű

Cím: Állatfarm

Szerző: George Orwell

Fordító: Szíjgyártó László

Kiadó: Európa Könyvkiadó Kft.

Oldalszám: 132

Kiadás éve: 2013

Az Állatfarm George Orwell szatirikus regénye, amely 1945-ben jelent meg. Orwell fiatal korábban lett kommunista, de aztán a szovjet kommunisták kegyetlenségei miatt fokozatosan elveszítette a hitét az ideológiájukban. Végül pedig kommunista ellenes lett, de egész életében tartott attól, hogy ő is hasonlóan fog járni, ahogyan jártak a kommunisták ellenségei is. Kezdetben regénye sem jelenhetett meg, mert az angolok még szövetségben álltak az oroszokkal a háború idején, de később kiadták. A könyvet pedig kezdetben sokan félre is értették, mivel gyerekkönyvnek hitték és a gyerekeknek szánt regények mellett árulták. Azonban hamar ráébredtek arra, hogy ez valójában a felnőtteknek szól, amely párhuzamba állítja az állatok világát a kommunista rendszerrel.

animal_farm02_72dpi_900.jpg

A regény Mr. Jones Majorján játszódik, ahol egyik éjszaka az Őrnagy, egy öreg kan disznó összehívja a farm állatait az istállóban. Elmeséli nekik, hogy milyen csodálatos álmot látott és megtanít nekik egy éneket, amely ezentúl arra fogja őket emlékeztetni, hogy az állatok egy napon a saját maguk urai lesznek. Az ember nem fogja többé kihasználni őket, hanem minden egyes állat kiélvezheti munkájának gyümölcsét, nem fognak éhezni és lesz idejük pihenésre is. Ezt az álmot látta az Őrnagy, amellyel biztatta az állatokat, hogy egy napon az emberek nélkül fognak boldogan élni. Az állatok pedig lelkesen fogadják ezt, sőt néhány nappal később fellázadnak a farm tulajdonosa ellen. Elkergetik őt, és átveszik az irányítást a farmon. A disznók, mint a farmon élő állatok közül a legértelmesebbek kezdik el irányítani a többiek munkáját, majd szép lassan elkezd kibontakozni egy új rendszer az állatok világában.

Nagyon sok minden kavarog a fejemben a regény elolvasását követően pár nappal később is. Nehéz róla írni, mert eléggé komoly műről van szó, amely nem hiába ennyire népszerű a mai napig. George Orwellnek az 1984 mellett ez tekinthető élete másik nagy művének, amelyről ismert maradt az utókor számára. A párhuzam a kommunista és az állatfarm rendszere között pedig nagyszerű. Kreatív ötlet volt így párhuzamot vonni a két világ között, és mesés elemekkel keverni egy eléggé erőteljes kritikát. Itt pedig az fogalmazódik meg, hogy teljesen mindegy, hogy Majornak vagy Állatfarmnak nevezzük a helyet, az állatokat ugyanúgy kizsákmányolják, ahogyan korábban is tették. Ugyanez a kritika fogalmazódott meg Orwellben is a kommunista rendszerrel szemben, hogy amíg a munkásosztályt ennyire elnyomják, addig teljesen mindegy, hogy minek nevezik az új rendszert. Ez ettől még nem sok mindenben lesz másabb vagy jobb, mint a korábbi volt.

4721831_orig.jpg

Kiemelném még a regényből a szereplőket. Nagyon tetszettek azok a párhuzamok, amelyeket történelmi személyek és az állatok között vont a szerző. Napóleon és Sztálin, vagy Hógolyó és Trotsky párhuzam elnyerte a tetszésemet, és éreztem a hitelességet a történetben. Ez nem egy olyan regény, amelyet gyorsan megírt a szerző, hanem komoly háttérismeret van mögötte, és sok ügyeskedés azzal kapcsolatban, hogy hogyan lehetne még tökéletesebb egy – egy karakter. Tetszettek állatok szerepkörei is. Kezdetben megjelentek az állatokra vonatkozó sztereotípiák, így pl. a macska folyton ellógta a munkát, vagy a patkányok megbízhatatlanok, ezért nem vették be őket az Állatfarm megbecsült tagjai közé. Azonban a későbbiekben megjelentek azon embertípusok is, akik komoly szerepet játszottak a kommunista rendszerben. Ilyen volt pl. Bandi a ló, akinek két híres jelmondata volt: „Napóleonnak mindig igaza van!” és „Majd még keményebben dolgozom!” Az első mondatában a naiv munkás szerep jelenik meg, amely sok embert éltetett a kommunista rendszerben, amíg a második pedig sztahanovista jelleget tükröz. Mindig, még erősebben dolgozni és jobb lesz, szintén naiv gondolkodás, de mégis sokan hittek benne. Bandi tipikusan ilyen karakter volt, akinek a sorsa végigkísérte a regény kimenetelét is. Mindezek mellett ott volt Mollie is, aki folyamatosan gyanakodott, de mindig könnyen meggyőzték, hogy valójában semmi sem változott az eredeti tervekhez képest.

animal_farm_propoganda_boxer_s_motto_by_danielle_by_danibeez-d65ed28.png

Valójában Orwell regényének a sikere abban is megmutatkozik, hogy sokkal korábban megjósolta azt, hogy a kommunizmusnak ilyen keretek között nincs jövője, mint azt a vezetői belátták volna. A rendszert még több mint 40 évig fenntartották, de a kezdeti sikereket nem sok eredmény övezte. Ahogyan az állatok is felépítették a szélmalmot, úgy ők is teljesítették a terveket, de kérdéses, hogy milyen sikerrel és minőséggel. Az első szélmalmot egy vihar ledöntötte, amely nem arról árulkodik, hogy erős lett volna a minőség. Azonban nem akarok belemenni a részletekbe és pontos elemzést adni a regényről. Erőteljes benne a kritika mind gazdasági, mind pedig társadalmi szinten. Mindezek mellett pedig hiteles történelmi képet is fest, amely ezekkel a mesebeli karakterekkel nem volt egyszerű, de annál ötletesebb.

Szólj hozzá

Könyv Állatfarm George Orwell