Cím: Tizenkilenc perc

Szerző: Jodi Picoult

Fordító: Kocsis Anikó

Kiadó: Atheneum Kiadó

Oldalszám: 552

Kiadás éve: 2015

Nem szokványos bejegyzést írok most, mert bár könyvkritika lesz, de a mai nappal egy néhány napos sorozat kezdődik. Néhány bloggerrel ugyanis összefogtunk, és Jodi Picoult 50. születésnapja alkalmából mindannyian írunk egy – egy regényéről. Jodi Picoult az egyik kedvenc szerzőm, és éppen ezért is indítottam el ezt a kezdeményezést. Mindig szeretek olvasni bejegyzéseket a könyveiről, illetve nagyra becsülöm a munkásságát. Azt hiszem, kijelenthetem, hogy mindig alapos kutatást végez, és regényeiben nem a szokványos módon közelíti meg a történeteit, amelyek szintén nem éppen hétköznapiak. Szeret morális, erkölcsi kérdéseket boncolgatni, de soha sem alkot véleményt. Ez talán az egyik legnehezebb, de a véleményalkotást az olvasóra bízza. Én most a Tizenkilenc perc c. regényét választottam, amely az iskolai lövöldözés kérdését járja körül.

Egy nap Peter felkel, bemegy a középiskolájába és mindenkit lelő, aki az útjába kerül. 19 perc elegendő, hogy 10 diáktársát megölje, és még többet megsebesítsen. A fizikai sebek begyógyulnak, de a lelki sebeknek sokkal több időre van szükség. A lövöldözés mindenkire nagy hatással van, és sokak élete teljesen megváltozik. A diákok félnek iskolába menni, átiratkoznak máshová, vagy el is költöznek. Azonban az egész mögött több minden áll. A szerző nehéz kérdéseket feszeget, és nemcsak azt mutatja be, hogy mit okozott a lövöldözés, hanem hogy hogyan jutottunk el idáig. Bepillantást enged egy éveken át bántalmazott fiatal életébe, és elgondolkodtat. Kinek a felelőssége, vagy éppen kinek a kudarca egy iskolai lövöldözés? A szülőé? Vagy a tanáré? Esetleg maga a diák volt „romlott” személyiség? A Tizenkilenc perc nem véletlenül sokak kedvenc regénye a szerző kötetei közül.

Nem könnyű olvasni Jodi Picoult regényeit, mert ezeket nem lehet csak úgy egy – két nap alatt elolvasni. Ezek a történetek elgondolkodtatják az embert, és a szerző éppen ezért megpróbál minél több nézőpontot bemutatni. Most is láthattuk a gyászolók fájdalmát, a kívülállók gondolkodását vagy éppen Peter szüleinek az életét. Sok információt kapunk, amely néhol talán hátrány, és kicsit felszínes lesz a dolog, hiszen sok meggyilkolt bántalmazóról csak negatív dolgot olvashatunk. Kicsit egyoldalú ez a nézet, de Jossie és Peter karakterét nagyon részletesen kidolgozta a szerző. Az ügyvéd és családjának életét pedig szintén érezhetik feleslegesnek az olvasó, de valójában szükség van rá. Ettől emberi az egész, mert látjuk, hogy nekik is vannak gondolataik az üggyel kapcsolatban, de az életük nem csak erről szól. Az élet ugyanis megy tovább a lövöldözés után is, és nem szólhat minden csak erről. Így a regényben sem csak ez jelenik meg, amely nekem tetszett. Ha csak arra fókuszált volna a szerző, hogy mi vezet el valakit oda, hogy lelője az osztálytársait, akkor az, megterhelő lett volna. Lehet részletesebb képet kaptunk volna, és drámaiabb lett volna, de így megtalálta a kellő egyensúlyt.

 Mindezek mellett több morális kérdést is feszeget a szerző. Az éveken át bántalmazó diák nem kap büntetést, és aki túléli a mészárlást az iskolában, utána gondolkodás nélkül folytatja a „mókázást” másokkal. Mindezt azért, mert megteheti, és mert így van rendjén. Itt merül fel a tanár szerepe, hogy mennyiben terheli őt felelősség azért, mert nem segít. Ma is probléma ez számos iskolában, hogy ahol komolyabb bántalmazás folyik egy – egy diákkal szemben, ott a tanárok többsége inkább szemet huny az ügy felett. Miért? Mert jobb vele nem foglalkozni, és amit nem lát, az olyan, mintha nem is lenne ott. Így nem terheli őt felelősség, és nyugodtan végezheti a munkáját. Más esetekben azonban nem megfelelően intézik az ilyen ügyeket, ami miatt maga a bántalmazott diák elveszítheti bizalmát a tanárokban. Olyan helyzet ez, amikor nehéz jól cselekedni, és sokszor inkább nem tesznek semmit. Azonban egyik sem jó döntés. A szerző arra is rávilágít, hogy ember legyen az a talpán, aki tud helyesen cselekedni ilyen helyzetben.

A regény egyik központi kérdése, hogy visszaüssön-e az, akit bántalmaznak? Ahogyan a közbeavatkozás az iskolai bántalmazás esetén ronthat a helyzeten, úgy az is, hogyha a bántalmazott fél megpróbálja megvédeni önmagát. A regény pedig tökéletesen bemutatja azt, hogy mennyire sokoldalú ez a helyzet. A médiában csak azt látni, hogy valaki kegyetlenül lemészárolta a diákokat, és olyat keretbe helyezik az adott személyt, hogy ő egy kegyetlen gyilkos, aki megérdemli a halált. Valójában egy ilyen helyzetben a média sokszor egyoldalúan tájékoztat, mert azt nézik, hogy miből lesz nézettségük. Nem pedig azt, hogy mindennek több oldala van, és talán a kevésbé érdekes oldal sok mindent megmagyarázhat. Sokkal hitelesebb lehet, mint a kegyetlen gyilkos címke. Ez azonban nem érdekli őket.

Az egész történet hatással van az olvasóra. Érzelmeket vált ki belőlünk, és valahogy együtt tudunk érezni Peterrel. Tudjuk, hogy nem cselekedett helyesen, és valószínűleg nem fogják felmenteni a tárgyalás során, de mégis szeretnénk, hogyha meg tudná értetni magát az emberekkel, ugyanis velünk, az olvasóval sikerült. Meg tudjuk érteni őt, de mégis sajnáljuk. A befejezést pedig elszomorít minket, mert tudjuk, hogy egy nagyszerű ember elveszett. Azonban röviden megjegyezném azt, hogy a mostani csattanó nekem nem volt túlzottan nagy csattanó. A szerzőnek ugyanis védjegye az, hogy mindig van egy csavar a regényei végén, ami most sem maradhatott el, de ezt nem éreztem túlzottan fontosnak. Nem volt olyan, ami erőteljesen befolyásolta volna a kimenetet, és sok mindent megváltoztatott volna.

Az írónő a köszönetnyilvánítás során jegyzi meg azt, hogy valójában ez a regény a bántalmazott feleknek íródott, hogy lássák, nincsenek egyedül. Fontos, hogy ezt tudják, és ez egy lényeges üzenete a történetnek. Nem arról szól, hogy húzd meg magad, ha nem akarsz nagyobb bajt, hanem arról, hogy ne félj, nem vagy egyedül.  Ez a könyv megmutatja a másik oldalt, amely 9 évvel az eredeti megjelenést követően is aktuális maradt. Azt hiszem, ez egy újabb könyv, amit középiskolások kezébe adnék.   

Bejegyzések az elkövetkezendő napokban:

• Június 19. – tees06: Jodi Picoult: Tizenkilenc perc
• Június 21. – Pearly85: Jodi Picoult: Vezeklés
• Június 22. – mrsp: Jodi Picoult · Samantha van Lee: Sorok között
• Június 23. – Zsófi: Jodi Picoult: Egyszerű igazság