Cím: Ne bántsátok a feketerigót!

Szerző: Harper Lee

Fordító: Máthé Elek

Kiadó: Geopen Kiadó

Oldalszám: 412 oldal

Kiadás éve: 2015

Harper Lee 1960-ban írta meg a Ne bántsátok a feketerigót! c. regényét, és következő évben megkapta érte a Pulitzer - díjat. Első regénye volt, majd ezt követően több mint 50 évet kellett várni a második regényére, a folytatásra. Bár időközben több regénybe is belekezdett, de igazság szerint egyiket sem fejezte be. A Ne bántsátok a feketerigót! azonnal népszerűséget hozott neki, amely a mai napig is nehéz kérdéseket feszeget. A szerző regényében felfedezhetőek olyan tények, problémák, amelyek minden korban, még ma is aktuálisak.

A regény elbeszélője Scout Finch, egy nyolcéves kislány, akinek van egy négy évvel idősebb bátyja. Édesanyja két éves korában meghalt, így apja egyedül neveli őket, bár van egy házvezetőnőjük, Calprunia, aki mindenben segít. Nyaranta pedig Dill, egyik legjobb barátjuk is velük tölti a szünidőt, és egyik kedvenc elfoglaltságuk rejtélyes szomszédjuk iránti nyomozás lesz. Boo Radley-t évek óta senki sem látta, és megdöbbentő pletykák terjednek róla. A három gyerek pedig elhatározza, hogy kiderítik, mi is áll a háttérben.

Valójában a regénynek van egy másik szála is, amely egy sokkal bonyolultabb kérdéssel foglalkozik. Ez pedig a diszkrimináció, ami ebben az időszakban érte a fekete amerikaiakat. Hiába lettek felszabadítva, hiszen ettől függetlenül is minden fehér ember szava többet ért, mint az övék. Harper Lee regénye egy korábban olvasott kötetre emlékezetet mind témájában, mint pedig stílusában. Ralph Ellison A láthatatlan ember c. regénye is hasonló témával foglalkozik. Ott is megjelenik az, hogy a rasszizmus és diszkrimináció mennyire súlyos probléma a társadalomban, és azt hiszem, ezt a mai napig is érzékeljük. Most is jelen van a társadalomban, sőt azt sem mondanám, hogy enyhülne ez a probléma. Nem érzem úgy, hogy történne bármi pozitív változás is ezzel kapcsolatban. A Ne bántsátok a feketerigót! hasonló érzéseket keltett bennem, mert ez az üzenet sokkal hatásosabb volt egy gyerek szájából. A belső monológ itt is erőteljes, és szintén azt tudom kiemelni, amit Ralph Ellison esetén is, hogy bámulatos, mennyire életszerűen ír a szerző.

Amikor olvastam a regényt, akkor kezdetben csak egy kislány hétköznapjairól szólt, majd pedig ez a kislány elkezdett megkomolyodni. Folyamatosan figyelt arra, hogy mi történik a közelében, és nem félt kérdezni. Az apja pedig soha sem félt válaszolni, amely valljuk be, a legtöbb szülőre nem igaz. Legalább is ilyen komoly kérdésekre nehezen válaszolnak, hiszen még nem gyereknek valóak. A lényeg azonban az, hogy ez a kislány elkezdte értelmezni az apja válaszait, amely nagyon tanulságosak voltak. Nemcsak a rasszizmussal és diszkriminációval, hanem a hétköznapi élettel kapcsolatban is. Így például, hogy az emberek nem szeretik, ha éreztetik velük, hogy valamit jobban tudunk, és ki is javítjuk őket. A belső monológ nagyon jelentős szerepet kapott a regényben, hiszen Scout folyamatosan értelmezni a történéseket. A regény befejeztével pedig utána olvastam néhány információnak, és rájöttem, hogy sok mindent a saját életéből mintázott az írónő. Scout hozzá hasonlóan fiús lány, sőt az ő apja is ügyvédként dolgozott. Dillt pedig a saját legjobb barátjáról mintázta. Ezekkel az apró dolgokkal valóságosabbá tette a történetet, és emiatt a regény is sokkal hatásosabb volt. Valójában nem ezt vártam, de kétségtelen, hogy elgondolkodtató kötet.

A címadásról pedig csak egy rövid kitérő. Sokáig gondolkodtam, hogy miért is éppen ez a cím. Nem nagyon értettem, majd pedig találkoztam az első sorokkal: „Lőjetek le annyi szajkót, amennyit csak akartok, de ne bántsátok a feketerigót. Az bűn.” A feketerigót azért nem szabad bántani, mert soha sem tesz kárt, és az éneke csodálatos. Ez pedig tökéletes illet Atticus nézetéhez, aki azért védte Tom Robbinsont, mert hiába hogy fekete volt, és az egész város ellene volt, ő tudta, hogy ártatlan. Soha nem okozott senkinek fájdalmat, és tudta, hogy a lelkiismerete nem hagyná nyugodni, ha nem állna ki mellette. A regény végén szintén kaptunk egy újabb magyarázatot, de azt spoiler miatt nem fejtem ki. Szerintem nagyon passzolt ez a címadás a regényhez. Sejtelmes, de felkelti az érdeklődést.