2017. jan 01.

Hónap könyve – december

írta: tees06
Hónap könyve – december

Az előző havi összefoglalóm csak december 11-én került ki, amely jól mutatta azt, hogy mennyire elfoglalt voltam, vagyok jelen pillanatban. Nálam most a tanulás áll a középpontban, és hiába hogy egyre jobban közeleg a végzésem ideje, de ezzel párhuzamosan egyre több feladatom is akad. Jelentem, még nincs meg a szakdolgozatom témája, így várok mindenféle izgalmas témát email-ben, hogyha akad. Köszönhetően a decemberi – januári vizsgaidőszaknak, most sem ígérek túlzottan sok bejegyzést a hónapra.

8845d3a6250f5f920095cce0f64f2d97.jpg

Az elmúlt egy hónapban mindössze hat regényt olvastam, mert a fentebb említett okok miatt nem igazán volt sok időm olvasni. Sőt, rászoktam az esti olvasásra, de gyakran annyira elfáradok már akkora, hogy 10 – 20 oldal után elalszom. A decemberi hónap pedig valójában az évi 50 könyves kihívásomról szólt, amelyet végül sikerült teljesítenem. Nem volt könnyű, de minden olvasott regény meglett, hiába hogy összesen 84 regényt olvastam. Az éves összefoglalóm azonban egy következő bejegyzés lesz. A napokban megjelenik majd, és tervben van néhány leges lista is.

Decemberben a bejegyzéseimet az ünnepekhez illesztettem. Szeretem a karácsonyt, így több bejegyzést is szántak a három nap alatt az ünnepnek. Összesen négy bejegyzést írtam a Mikulással és Karácsonnyal kapcsolatban:

A Mikulás napi bejegyzés – Csak egy rövid érdekesség az ünneppel kapcsolatban. Összeszedtem néhány különlegességet, illetve egy személyes reflektálást is megengedtem magamnak.

Karácsonyi klasszikus – A legelső bejegyzésem a Diótörőről szólt, amelyet már régóta szerettem volna elolvasni. Rövid, de érdekes olvasmány volt, amely nagyon hangulatos. Mindezek mellett igazán nosztalgiázó regény, amely felidézi az olvasó gyerekkori emlékeit.

Karácsonyi könyvajánló – avagy olvassunk ma este is – Azon regényeket szedtem össze, amelyek számomra a Karácsonyt juttatják eszembe. Ezek között van olvasott és olvasásra váró történet is, de még olvasatlanul is mindegyiket ajánlom.

1_9.jpg

Ötletes karácsonyi díszek – Végül pedig egy kreatív bejegyzést hoztam, amelyben sokféle ötletes karácsonyi díszítést szedtem össze. Egyiket sem én készítettem, de mindegyikkel kapcsolatban lehet találni tutorial képeket, leírást az interneten. Pontosabban azokkal kapcsolatban, amelyek otthon elkészíthető díszek.

Mindezek mellett még volt egy különálló bejegyzésem, az Egy elfeledett Weasley, amely egy létrehozott, majd mégsem szerepeltett Weasley családtagról szólt. Ha jól tudom, ez már egy elég régi hír volt, de nekem és a visszajelzések szerint sokaknak mégis újdonságként hatott. Mellesleg decemberben a legolvasottabb bejegyzésem volt, és az érdekesség az, hogy mindössze néhány perc alatt, egy beadandó közepette írtam meg. Tanulság, mindig kell szakítani időt a kikapcsolódásra.

Ahogyan említettem, a hónapban hat regény olvasását fejeztem be, és inkább az 50 könyves kihívásomra összpontosítottam. Azonban mégis érdekes kötetek kerültek a kezembe, még pedig olyanok, amelyeket már régóta terveztem:

Két olyan regény is van az olvasott köteteim között, amelyekről nem írtam itt. Ennek egyszerű oka az, hogy túl rövidnek éreztem Az idegen gyermek c. könyv ahhoz, hogy írjak róla, illetve John Hughes történetét pedig már nem akartam előszedni Karácsony után. Mindezek ellenére molyon található értékelés mindkét olvasmányomról, hogyha valakit érdekelne.

irjuk_ki_magunkbol_a_feszultseget-e1431122374893.jpg

Valójában most nem szeretném túlságosan húzni az időt, és elárulom szimplán, hogy a legkedvesebb olvasmányom Sue Townsend regénye volt. Kellemes meglepetés volt, mert egyáltalán nem gondoltam volna, hogy ilyen élményben lesz részem. Adrian naplója elvarázsolt, és csak úgy olvastatta magát. Mindenkinek nagyon ajánlom, és hamarosan jelentkezem a 2016-os évösszefoglalómmal és egy újabb listával.

Szólj hozzá