2017. jan 31.

Kissé sablonos, de elgondolkodtató sztori

írta: tees06
Kissé sablonos, de elgondolkodtató sztori

Cím: Before I die

Szerző: Jenny Downham

Kiadó: David Fickling Books,

Oldalszám: 328 oldal

Kiadás éve: 2010

Jenny Downham angol szerző, aki korábban színésznőként dolgozott. Legelső regénye, az Amíg élek közel 10 éve jelent meg, és elég nagy sikert aratott. Több díjat is megkapott az ifjúsági irodalom területén, sőt 2012-ben Dakota Fanning és Jeremy Irvine szereplésével meg is filmesítették a történetet.

Tessa mindössze 16 éves, de 4 éve küzd leukémiájától. Nemrégiben pedig tudtára adták, hogy nincs több kezelés, és csupán hónapjai vannak hátra. A fiatal lány pedig elhatározza, hogy minden idejét kihasználja, és amíg tud, addig élni fog. Listát ír mindazokról a dolgokról, amit még szeretne megtenni, és még aznap el is kezdi kipipálni a kívánságait. Mindezekben pedig nagy segítségére lesz legjobb barátnője, Zoey, aki teljes nyugalommal viszi bele mindenféle hülyeségbe a barátnőjét.

dakota-fanning-stars-as-tessa-scott-in-now-is-good-2012.jpg

Kezdetben nem tudtam eldönteni, hogy tetszik, vagy pedig nem, amit olvasok. Kissé semleges volt számomra a regény, de érdekelt, hogy mit fog ebből kihozni a szerző. Sok pozitív kritikát olvastam, és valamennyivel egyetértek. Izgalmas és elgondolkodtató kötet, de nem egyedülálló. Nekem folyton a Csillagainkban a hiba jutott eszembe, mert ott is hasonló szituáció volt. A lány ott is élni akart, és olyan dolgokat megtapasztalni, amire már nincs ideje. Itt a lista kezdetben tetszett, de aztán egyre kevésbé. Valójában az egyetlen problémám az volt, hogy elsikkadt. Olyan dolgok miatt szomorkodott, amelyet valójában minden fiatal meg akar tapasztalni. Ezen kívánságok között nem volt sok újdonság, és engem egy idő után kicsit kiábrándított. Kissé elsikkadt a lista, amely miatt nem volt túlságosan érdekes.

A regényben Tessa karakterét mindezek mellett nagyon megkedveltem. Lázadó, ahogyan minden tinédzser, akinek szerettem olvasni az elmélkedéseit. Elgondolkodtató volt minden, amit tőle megtudhattunk. Sőt, nem tudom, hogy én mit tennék hasonló helyzetben, és bár nem tudok vele együtt érezni, de megértem a helyzetét. Éppen ezek miatt éreztem kissé hitetlennek a listáját, mert ez a lány már sok mindent megtapasztalt. Körülbelül 4 éve küzd a leukémiával, és valószínűleg azóta tisztában is van azzal, hogy lehetséges, fiatalon fog meghalni. Éppen ezért nem olyan dolgok miatt fog szomorkodni, hogy nem lopott még semmit a boltból és hasonlóak. Ez a lány sokkal jobban ismerte már az életet, és annak árnyoldalait, mint a korabeliek. Éppen ezért kellett volna, hogy sokkal több különlegesség felkerüljön a listájára.

-go1_254.jpg

A szerelmi szálat pedig eléggé erőltetettnek éreztem. Nekem valamiért nem tetszett ez a Csillagainkban a hiba c. regény esetén sem, és itt sem éreztem annyira jó ötletnek. Tipikusan tiniregényekre vall ez a jellemző, és én nem szeretem, amikor a főhős élete utolsó heteiben találkozik az igazival. Ezt megint csak olyannak éreztem, ami miatt számomra kissé hitetlen volt a történet. Nem az érződött rajta, hogy ilyen megtörténhet az életben, hanem hogy igen, itt egy újabb „amcsi filmsztori”.

Mindezek ellenére azonban tetszett a regény befejezése, mert egyre személyesebbnek kezdtem érezni. Tessa vallomásait, és instrukcióit a szeretteihez jó volt olvasni. A történet számomra itt adott valamit, amiben eltért a többi hasonló témájú könyvtől. Valójában ugyanis az volt a problémám vele, hogy nagyon hasonlított azokra a regényekre, amelyek szintén ezzel a témával foglalkoznak. Azonban a regény befejezése különösen tetszett. Nagyon jól szimbolizálja azt, hogy egyszer csak véget ért. Sok kérdés nyitva maradt, de amikor valaki meghal, akkor már nem tud arról beszámolni, hogy mi történt ez után. Ez a történet ugyanis Tessa szemszögéből íródott, és a vége felé egyre több lyukas hézaggal találkoztunk. Egyre zavarosabbá vált a történet, és egyre nehezebb volt követni. Ezzel szemben tökéletesen értettünk minden egyes apró részletet.

fanningirving.jpg

Valójában azoknak ajánlom ezt a történetet, akik valami elgondolkodtatóra vágynak, és nem viszolyognak akkor, hogyha kissé sablonos lesz a cselekmény. Nem hordoz magában túl sok plusz dolgot, de kétségtelen, hogy elgondolkodtatja az olvasót, hogy vajon ő mit tenne, és hogyan döntene ebben a szituációban.

Szólj hozzá

Könyv Jenny Downham Before I die