Cím: Elrabolt az apám

Szerző: Jodi Picoult

Fordító: Kocsis Anikó

Kiadó: Athenaeum Kiadó

Oldalszám: 368 oldal

Kiadás éve: 2014

Miközben olvastam a regényt, egyik ismerősöm megkérdezte tőlem, hogy éppen mit olvasok. Miután válaszoltam, kiderült, hogy fogalma sincs arról, ki a szerző, ezért megkért, hogy jellemezzem, mutassam be neki. Valójában nehéz bemutatni Jodi Picoult-t, hiszen ő az az írónő, akit nem tudnék besorolni csupán egyetlen egy kategóriába. Ő az, aki már annyira sokféle történetet írt, amire nem lehet azt mondani, hogy erről és arról szokott írni. Azonban egy valamit különösen kiemeltem: ő az, aki mindig talál olyan témát, amiről csak kevesen mernek beszélni. Most is egy ilyen könyvet olvastam, hiszen az Elrabolt az apám c. kötet olyan kérdéseket feszeget, amiről nehéz ítéletet alkotni, és hát ő Jodi Picoult, aki mindig elgondolkodtatja az olvasóit. Te hogyan döntenél? Ez az ő központi témája.

Delia Hopkins-nak látszólag tökéletes élete van. Hamarosan férjhez megy ügyvéd barátjához, akivel van egy csodálatos kislányuk. Delia-nak mindezek mellett gyönyörű élete volt még annak ellenére is, hogy édesanyja gyerekkorában meghalt. Az apja szeretetben és tisztességesen nevelte fel. Soha nem szenvedett semmiben hiányt, és mindezek mellett tökéletes barátai is voltak. Számára Fitz és Eric mindig is fontos személyek voltak, és most pedig Eric-kel készülnek a közös esküvőjükre. Azonban egy napon váratlanul becsönget hozzájuk a rendőrség, és letartóztatják Delia apját, mivel 28 évvel ez előtt elrabolta a mindössze négy éves Bethany Matthews-t. Delia élete pedig hamarosan felborul, hiszen rá kell jönnie, hogy édesanyja nem halott, sőt az apja sem az, akinek mondta magát, valamint szembe kell néznie a ténnyel, hogy mégis kicsoda ő? Bethany, vagy Delia?

Viszonylag sokáig olvastam ezt a kötetet, de bekerült a top 3-as Jodi Picoult regényeim közé. Tipikus példa arra, hogy miért szerettem meg a szerzőt, még annak ellenére is, hogy az évek alatt rájöttem, hogy teljesen sablonszerűen építi fel a regényeit. Kiválaszt egy elgondolkodtató témát, majd utánajár ennek alaposan, de a történetbe belesző valamilyen szerelmi szálát, magánéleti problémát, sok esetben bírósági jelenetet is, majd a regény vége felé van egy tetőpont, ahol minden kiderül, és ez sok mindent felborít. Ez a regény is így épült fel, de a szerző valahogyan mindig eléri, hogy figyeljünk. Imádtam olvasni a kötetet, amely folyamatosan elgondolkodtatott.

A szereplők életéről sok mindent megtudtunk. Érdekes volt visszaolvasni 3 szemszögből is, hogy hogyan élték meg a közös gyermekkort, és kinek milyen emlékei vannak róla. Nekem Fitz kezdettől fogva nagy kedvencem lett, annak ellenére, hogy róla eléggé kevés információt tudtunk meg. Hogyha azt nézem, hogy mely szereplők voltak kevésbé jellemezve, akkor Fitz és Delia édesanyja azonnal elsőként jutnak eszembe, de valójában mindenki mást részletesen megismerhettünk. Ez tetszett, hiszen folyamatosan kaptunk válaszokat, hogy mit miért tettek a szereplők, és összességében jogosnak tartjuk. Sokkal emberibbnek látjuk ezeket a szereplőket, és ez az írónő egyik nagy szerencséje, hogy úgy meg tudja rajzolni a szereplőit, hogy valószerűnek érezzük őket.

A történet mindezek mellett figyelemfelkeltő. Egy nő közel harminc évvel később jön rá, hogy saját apja rabolta el, és ez által elválasztotta édesanyjától, aki után egész életében vágyakozott. Szinte azonnal elkönyveljük az apát egy állatnak, hiszen milyen ember az, aki elveszi egy anyától a lányát? Sok kérdést felvet bennünk, de mi van abban az esetben, hogyha ez az anya nem törődik a lányával? Helyette azonban minden nap részegre issza magát, majd másnap a saját hányásában ébred fel. Sok esetben képtelen gondoskodni a lányáról. Máris más a szituáció, és máris nem látjuk annyira állatnak ezt az apát. Elgondolkodtató, sőt az vesse rá az első követ, aki a gyerekét hagyta volna ebben a környezetben. Mindezek mellett azonban több erkölcsi kérdés is megjelenik. Mi tekinthető bűnnek? Az, amikor ártunk valakinek, vagy az, amikor megpróbáljuk elkerülni, hogy fájdalmat okozzanak valakinek, úgy hogy közben megszegjük a törvényt?

A regény másik fontos kérdése Delia életével kapcsolatos. Ez azt feszegeti, hogy honnan tudjuk, kik vagyunk? Delia rádöbben arra, hogy egész élete hazugság. Miért? Mert rájön, hogy más a neve. Ettől más ember lenne? Igen, vagy nem? Más ember lesz attól, hogy megismeri az édesanyját, majd csalódik benne, vagy éppen megszereti. Nem tudjuk megmondani, hiszen ezt csak ő érzi, de eléggé átlátszó az, hogy azért lenne más ember, mert éppen Bethany vagy Delia a keresztneve.

A történet mellett pedig most is kénytelen vagyok kiemelni azt, hogy a szerzőnek nagyon jó stílusa van. Olvasmányos, így az elgondolkodtató kérdések különösen hatásosak. Vékony könyvről van szó, hiszen alig több mint 300 oldal, de nekem több mint egy hétig tartott. Olvasmányos volt, de nem lehetett vele gyorsan haladni. Annyira sok mindent érint, amiről nehéz írni. Kézbe kell venni, és elolvasni.