2017. aug 04.

Lois Lowry: Hírvivő (Az emlékek őre 3.)

írta: tees06
Lois Lowry: Hírvivő (Az emlékek őre 3.)

Cím: Hírvivő

Szerző: Lois Lowry

Fordító: Csatári Ferenc

Kiadó: Animus Kiadó Kft.

Oldalszám: 168 oldal

Kiadás éve: 2007

Miután olvastam az Emlékek őrét, Lois Lowry az egyik kedvenc szerzőm lett. Megszerettem a történetét, és gondoltam az sem véletlen, hogy ez a kötet az Év Legjobb Könyve díjjal lett kitüntetve az amerikai iskolai könyvtárak folyóirata, a School Library Journal által. Azonban a sorozat többi kötetéről szinte semmit sem hallottam, de mégis érdekelt a folytatás. A Valahol, messze egy új közösségbe vezet minket, és így volt ez a Hírvivő esetén is. Visszatért egy régi szereplő, akit most újra megismerhettünk.

Matty hat éve, fékezhetetlen, vadóc kölyökként érkezett Faluba, s azóta egy vak férfi neveli, akit különleges képességei miatt Látónak neveznek. Matty immár a felnőtt kor küszöbén áll, s hamarosan megkapja igazi nevét, ami reményei szerint a Hírvivő lesz. Ám Faluban, ebben a különös, a boldogság szigetének tűnő kis világban valami baljós változás veszi kezdetét. Az emberek, akik eddig szívesen fogadták a hozzájuk menekülő idegeneket, ellenségesen kezdenek gondolkodni a külső világból, az Erdőn túlról érkezőkre. Mivel Matty az egyetlen, akit a titokzatos Erdő mindig baj nélkül keresztülenged, neki kell elvinnie a hírt az Erdőn túli közösségeknek, hogy Falu határát hamarosan lezárják. De van még egy kötelezettsége is: át kell juttatnia Erdőn Kirát, nevelőapja lányát, ameddig még lehet…
mvp6.jpg

Nagyon kíváncsian vártam a folytatást, és valójában az egyik szemem sírt, a másik nevetett. Nem voltam teljesen elégedett ezzel a kötettel, mert úgy éreztem, hogy az első kötet volt a csúcs, és utána kissé közepesre sikerültek a regények. Most is kaptunk egy újabb falut, új emberekkel, de végre morzsányi információt is Jonasszal kapcsolatban. Nekem az első kötet volt az abszolút kedvenc, és most kissé úgy éreztem, hogy nem tudta a szerző, merre is tart.

Ebben a történetben Mattyt ismerhetjük meg részletesebben, akit azonnal a szívébe zár az olvasó. Nagyon megszerettem ezt a fiút már az előző részben is, és örültem, hogy kapott ő is egy teljes kötetet. Örültem, hogy Matty volt a középpontban, és annak is örültem, hogy ennyire nagyszerű ember vált belőle. Végig kíváncsi voltam, hogy vajon milyen nevet fog kapni, és végül nem is kellett csalódnom.
covers_224297.jpg

A történet esetén viszont nem teljesen ezt éreztem. Kissé egyszerű volt, és kiszámítható. Meglepetés volt számomra, hogy Jonas ismét felbukkant, és ennek szintén örültem, de sajnáltam, hogy Gabrielről továbbra sincsen semmi hír. Tulajdonképpen azért vagyok csalódott, mert jobb is lehetett volna ez a kötet. A cserepiac baromi jó ötlet volt, és nagyon sok mindent ki lehetett volna belőle hozni, de itt elsikkadt. Nem volt túlzottan kihasználva, és kidolgozva sem, hogy mégis ki áll mögötte, és pontosan mit is vált ki az emberekből. Érdekes lett volna, ha Matty részletesebben megismerkedik a piac működésével, és nem azonnal elborzad, hogy mik történnek ott. Szerintem hasznos lett volna, hogyha bemutatja a szerző azt, hogy miért is mennek el az emberek a cserepiacra. Mi vezérli őket? Mit várnak tőle? Vagy egyáltalán mégis mi vesz rá valakit ezekre a cserékre? Ezek hasznos morális üzenetek is lehetettek volna, mert mindannyian vágyunk valamire. Az ember olyan, hogy mindig jobbat szeretne. Ha nem is magának, akkor a családtagjainak.
27499837-village-wallpapers.jpg

Mindezek mellett a befejezés egy hatalmas csattanó volt számomra. Nagyon szomorú, és kissé értelmetlennek találtam. Meg lehetett volna oldani másképpen is a befejezést, de így történt. Biztosan volt valamilyen oka erre a szerzőnek, de ennek köszönhetően még kíváncsibban kezdek neki az utolsó kötetnek. Remélem, végre megismerhetem a csecsemő Gabrielt is. Vajon mi történhetett vele?

Szólj hozzá

Könyv Lois Lowry Az emlékek őre Valahol messze Hírvivő