Cím: Magisztérium 3 – A bronzkulcs

Szerző: Holly Black - Cassandra Clare

Fordító: Komáromy Zsófia

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.

Oldalszám: 280

Kiadás éve: 2017

Holly Black - Cassandra Clare sorozata igazi kedvencem lett, és emiatt kissé nehéz is írnom róla objektíven. A vaspróba 2014-ben jelent meg hazánkban, majd A rézkesztyű tavaly nyáron. Bár az első kötetet bevezető részként jellemeztem, amelyben nem túl sok minden történt, de a sorozat folytatásával már igazi kedvencem lett a Magisztérium iskolája és annak diákjai. A harmadik kötetről már tavaly nyáron is olvastam, és régóta vártam is, amely óriási meglepetéseket tartogatott számomra. Itt a tökéletes példa, hogy hogyan lehet egy egyszerű regény egyben olvasmányos, csavaros és érzelmeket kiváltó.

A Magisztérium diákjai elméletben teljes biztonságban vannak varázslatos iskolájukban. A mágusok gondos irányításával megtanulják használni a varázserejüket, és rendet teremteni a kaotikus világban. Ám a káosz most felveszi velük a harcot. Callnek, Tamarának és Aaronnak olyan dolgok miatt kéne aggódniuk, mint a felmérők és varázsversenyek. Ám az egyik iskolatársuk megdöbbentő halála után muszáj a hidegvérű gyilkos nyomára bukkanniuk… kockára téve a saját életüket. Az ifjú barátok kénytelenek szembenézni azzal, hogy a mágia csak annyira jó, amennyire a felhasználója. Gonosz kezekben mérhetetlen kárt tud okozni – hacsak Call, Tamara és Aaron még időben meg nem akadályozzák.

Szerettem ezt a részt, és gyorsan el is olvastam, de nem érzem olyan jónak, mint amilyennek szeretném. Ha fantasyn belül gondolkodom, akkor bizony olvastam már jobb köteteket is, mint amilyen ez volt. Leginkább átlagosnak mondanám, amely tartalmazott néhol felesleges és időnként kissé bosszantó jeleneteket is, de máskor meg kissé átlátszó volt a történet. Valójában úgy érzem, hogy ez csak egy időhúzás volt, és majd a következő kötetben indulnak be az események, de lényegében itt is volt egy – két fontosabb esemény. Ezek azok, amiatt érdemes elolvasni, és amiért nem gondolom rossznak, hanem még élvezhető is volt. Vegyük sorba.

Lényegében nem túl sok minden történik a kötetben, és kissé félrevezetőnek érzem a fülszöveget. Abban veszélyt és izgalmat ígérnek, de nem igazán kaptuk meg. Oké, már a regény legelején megtudtuk, hogy van egy kém, aki meg akarja ölni Call-t, de ennyi. Utána 200 oldalon keresztül nem kapunk semmilyen nyomot, információt a kém kilétével kapcsolatban, illetve pontosabban megtudjuk, hogy ő mindenidők legjobb krétora. Őszintén, én ezt becsapásnak éreztem, mert mint megtudtuk, az illető nem is volt krétor, de azzá vált. Abban a pillanatban azonban még nem volt az, bár ezt betudhatjuk annak is, hogy az elementál hazudott.

Mindezek mellett mi történik a regényben? Lényegében semmi fontos, mert Call, Tamara és Aeron még az órákon is jól szerepel. Az egyetlen felmérőn Call szinten azonnal nyer, de társaival a varázslatokat is kisebb nehézségek árán elsajátították, és a többi idejükben azon agyaltak, hogy mégis ki lehet a kém? Nem jöttek rá, de ahogyan fentebb említettem, nem is volt miből rájönni. Ha ez a nyomozás egy krimi szál lett volna a regényben, akkor igazán gyengére sikeredett, mert bár felkeltette az érdeklődésemet, hogy ki állhat a háttérben, de mivel nincsenek nyomok és nincs felépítve, ezért kissé unalmassá vált. Az pedig különösen idegesítő volt számomra, hogy néhol nagyon is gyerekesen viselkedtek. Amikor betörtek Anastasia szobájába és ellopták a bronzkulcsot, akkor nem igazán láttam ennek az értelmét. Azon kívül, hogy emlékeztettek minket a jóslatra, miszerint hármójuk közül valaki meghal, valaki elbukik és valaki már eleve halott. Ez adott egy kis emlékeztetőt, és elgondolkodtunk, hogy vajon ki fog meghalni és ki fog elbukni?

Mindezek mellett örültem, hogy érződött a regények a gyerekek kamaszodása. Megindult a randizás, de kissé nevetségesnek találtam ezt a Celia és Jasper párost, de kíváncsi vagyok, hogy mit fognak kihozni belőle. Call igazán béna volt ebben az esetben, de Celiat se értettem, hogy mégis miért ment el Jasperrel, hiszen korábban ő sem lelkesedett érte. Ez számomra felvetett néhány kérdést, de valójában ez kissé emberibbé tette a sorozatot. Látjuk, hogy ők is felnőnek, és ezzel megjelennek a különféle párkapcsolati problémák is. Ez jelentős kérdés minden egyes tizenéves életében. Továbbá, legalább kikapcsolódást is nyújt abból, hogy Callban lakozik maga az „ördög”, és találjuk meg nyom nélkül a kémet.

A regény befejezésével kapcsolatban pedig csak annyit szeretnék megosztani, hogy igazán kell bátorság ahhoz, hogy eltávolítsanak egy fontos szereplőt, akit szerintem sokan kedveltünk, és ezek után nem igazán tudom, hogy hogyan lesz tovább. Most teljesen lehetetlen helyzetben vannak a szereplők, és ez a csavar óriási meglepetés volt.  Kíváncsian várom a folytatást, amely remélem minél hamarabb meg fog érkezi. Valójában a regény befejezése volt az, amire azt mondtam, hogy: „na végre, történt valami, amit nem felejthetek el”.