Cím: Sárkánycsalogató

Szerző: Virág Emília

Kiadó: Athenaeum Kiadó

Oldalszám: 328 oldal

Kiadás éve: 2016

Virág Emília Sárkánycsalogató c. első könyve 2016-ban jelent meg, és a kötet legelején olvasható egy rövid bemutatkozás. Ez alapján számomra azonnal szimpatikussá vált, hiszen már ott is olyan dolgokat említett meg, amelyekkel én is hasonlóan érzek. Ez nem egy sablonos bemutatkozó volt, hanem sokkal inkább azt szemléltette, hogy ő is ember. Teljesen ugyanolyan hétköznapi személy, mint mi vagyunk, csak éppen nagyon jó fantáziája van. És ezt később a regénye is alátámasztotta. A Sárkánycsalogató óriási élmény volt.

Józsi, a pizzafutár egyetemi hallgató egy másnapos reggelen utat nyit a világok között, s rászabadít egy sárkányt Budapestre. Nyomában ott van Béla, a lovag, akinek a sárkány tojására fáj a foga. Aki ugyanis megszerzi a sárkány tojását, elnyeri a szépséges királylány kezét. Miután feldúlják az Oktogont, ellopnak egy tehenet és legyőzik a gonosz boszorkát, a tabletébe kapaszkodó, nyegle fiúról kiderül, hogy pont olyan nemes, önfeláldozó és hűséges, mint Béla lovag, s ketten együtt nagyon sok mindenre képesek szívük hölgyéért.

Közel egy évet állt a polcomon ez a kötet, amelyet nem is igazán tudok mivel indokolni. Amikor először olvastam a fülszöveget, akkor azonnal megfogott. Gondoltam, hogy nekem ezt a történetet olvasnom kell, valamint már előtte is pozitív kritikát olvastam a regényről. Majd legközelebb már kevésbé volt hozzá kedvem, és fokozatosan elveszítettem az érdeklődésemet. Végül, az idei Könyvmoly Párbaj utolsó választott regényeként olvastam el, és óriási élmény volt, amelynek minden egyes percét élveztem. Régen találtam már ekkora kincsre, mint amilyet ez a könyv is hordoz magában. Virág Emília az egyik kedvencem lett, és örülök, hogy részese lehettem a fantáziadús regényének.

Valójában a pozitív élmény ellenére azonnal egy negatívumot emelnék ki ugyanis ez a fülszöveg nem jó. Ötletes, és kétségtelen, hogy felkelti a leendő olvasó figyelmét, de ez inkább marketingfogás, mint fülszöveg. Mellesleg, támadt egy olyan érzésem is, hogy félreinformálja az olvasót, mert bár lefedi az első pár fejezet tartalmát, de valamiért arra célozgat, hogy Béla lovag épp olyan hős, mint amilyen Józsi is, és hogy végül mindent együtt fognak véghez vinni. Na de kérem szépen, hol van a többi hős? Sára, Emese, Hollus? Legfőképpen az utolsó személyt hiányolom, mert mégis csak az ő története köré épült az egész cselekmény, és még csak egy árva szót sem érdemelt a fülszövegben. Ez nagyon nem tetszett miután újraolvastam a regény olvasása közben és után. Továbbá számomra ez egy nagyon egyszerű történetre utalt, és emiatt sem kapkodtam el az olvasást. Azonban amikor elkezdtem, akkor kb. az első 50 oldal után feltettem magamnak a kérdést, hogy akkor most mi lesz ebből? Mindezt azért, mert a fülszöveg totál félrevezető volt. Naivan azt hittem, hogy itt majd a sárkány lesz a legnagyobb szenzáció, de nem az lett. Sokkal több van benne, mint amit első pillanatra látatni mernek.

A regény egyik erőssége maguk a karakterek. Kezdetben nem kedveltem Józsit, mert eléggé léhűtő alaknak tűnt, de egészen megkedveltem. Valójában az összes szereplőt megszerettem, még a negatív hősöket is. Valamint nagyon örültem annak, hogy az írónő ilyen neveket választott. Magyar regény, magyar nevekkel, ha már egyébként is Magyarországon játszódik a cselekmény. Különösen megszerettem Sára karakterét, valamint tetszett Hollus és Emese kapcsolata is. Valamiért megfogott ez a titokzatos kapcsolat kettejük között, bár végül erre is magyarázatot kaptunk. Örültem, hogy a történetben semmi sem maradt kérdőjel.

A kedvencem azonban a mesebeli elemek történetbe való beleszövése volt. A gonosz és jó boszorkány közötti harc, vagy a trónbitorló király. De a sárkány és a sárkánytojás közötti hercehurca is nagyon kalandos volt. Plusz, imádtam a párhuzamos világot, amelyet megteremtett a szerző a regényben, és nagyon érdekelt a beszélő állatok titka is. A szerző mellesleg kitűnően párhuzamba állította a két világ közötti történéseket, és különösen tetszett az, ahogyan keveredtek a mesebeli elemek a hétköznapi életbe. Egyik kedvenc pillanatom az volt, amikor mindenki tudta, hogy egy sárkányt fogtak el, de csak óriási hüllőként emlegették, mert nem merték önmaguknak beismerni.

A történet mindezek mellett számos fordulatot tartalmaz, és szinte soha sem lehet tudni, hogy mégis mi fog történni. Egyszerre több szálon is futnak az események, de a szerző nagyon ügyesen összehozza a szálakat, és végül minden egyes szereplő a Feneketlen tónál köt ki. Valójában egy percet sem unatkoztam olvasás közben, és régen olvastam már ennyire kalandos és egyben izgalmas regényt. Mellesleg, a könyv épp olyan hosszú, amilyennek lennie kell. Nincsenek benne felesleges sallangok és időhúzások. Plusz öröm pedig az írónő olvasmányos stílusa volt, amely miatt külön is ajánlom olvasásra. Az egyszer viszont biztos, hogy én a második regényét is hamarosan be fogom szerezni.