2015. már 09.

Rowling most is nagyot alkotott

írta: tees06
Rowling most is nagyot alkotott

Cím: A selyemhernyóimg_20150302_145951.jpg

Szerző: Robert Galbraith

Fordító: Nagy Gergely

Kiadó: GABO Könyvkiadó

Oldalszám: 510

Kiadás éve: 2015

J. K. Rowling nevét senkinek sem kell bemutatni, hiszen nem mondok nagyot, ha azt állítom, hogy az írónőt az egész világon ismerik. Először a Harry Potter könyvsorozattal lett ismert, és sokan hitték azt, hogy már nem tud újat mutatni. Rowling azonban ismét rácáfolt erre, hiszen a Kakukkszó folyatatásaként megjelenő Cormoran Strike bűnügyi regénye megint nagy siker lett. A selyemhernyó sokkal sötétebb az elődjéhez képest, és látszik az is, hogy az írónő mennyit fejlődött a műfajban. A Kakukkszó esetén még érezhető volt némi bizonytalanság, hiszen a krimi új műfaj volt a számára is, de mostanra ez eltűnt, és sokkal bátrabban ír, folyamatosan megdöbbent bennünket a felfedett részletekkel.

A történet a Lula Landry eset megoldása után 8 hónappal később kezdődik. Strike még mindig élvezi az eset megoldásából fakadó hírnevet, és olyan sok ügyfél érkezik hozzá, hogy már várólistára is szüksége van. Ekkor egy őszes hajú, ötvenes nő sétál be az irodájába, és arra kéri a nyomozót, hogy keresse meg eltűnt férjét. A férjről, Owen Quine-ről kiderül, hogy író, és eltűnése előtt írt egy regényt, amelyben minden ismerőse mocskos titkát kiteregeti. Így tehát bőven akad ellensége, aki meg akarja ezt a merészségét bosszulni, és hamarosan egy holttest is előkerül. Az esetleges tettesek pedig csak egymásra mutogatnak, és mindenkinek van egy elmélete arról, hogy ki miért gyilkolhatott.

Az olvasó akaratlanul is, de ezt a kötetet a Kakukkszóhoz hasonlítja, és véleményt alkot, hogy melyik a jobb. Nekem jobban tetszett ez, mert fejlődést éreztem. Jobban megismertük a szereplőket, sokkal kidolgozottabb lett a két főhős – igen kettő, mert már nemcsak Strike-ot érzem annak, hanem Robint is – és személyesebben is megismertük őket. Robin az eset során brillírozott, hiszen nagy szerepe volt a gyilkosság megoldásában és a tettes leleplezésében is. Már nem Strike titkárnőjeként, vagy személyi asszisztenseként mutatkozott meg, hanem a társaként. Ez pedig nagy előrelépés az ő karakterében.

A regényben számos leírás van, amolyan Rowling stílusban. Minden könyvét olvastam, de valahogy nem tudom megunni a stílusát. Olvasmányos, és szinte letehetetlen, hiszen a regény folyton hívogat. Egy – egy unalmas részt is könnyen fel tud dobni a leírásaival. Az egyik kedvenc részem például az volt, amikor Robin beszélt az egyik gyanúsítottal, és a zárójelben folyamatosan olvashattunk Strike tanácsait arról, hogy mit és hogyan tegyen. Amolyan detektív útmutató volt, hogy mire kell figyelnie egy tanulónak.

Azt már a Kakukkszó esetén is megtapasztaltam, hogy Rowling nem szokványos krimit ír. Lassan bontja ki a cselekményt, talán kicsit komótos is, de egyáltalán nem lesz terjengős. Pont kellő mértékben haladunk előre, nem túl gyorsan, és nem is túl lassan. Fokozatosan építi fel a karaktereket, és a cselekmény előrehaladását is. A feszültség fontos a krimiben, és ezzel a szerző kiválóan tud bánni. Tudja, hogy hol a határ, és olyan mellékszálakkal színesíti a cselekményt, amelyek nem függnek a gyilkossághoz, de nagyban meghatározzák a karakterek érzelmi állapotát, és ez által sokkal jobban meg tudjuk érteni őket, így azt is, hogy mit miért tesznek.

Az olvasás során számos elméletem volt arról, hogy ki lehet a gyilkos, de a végén mégsem találtam ki. Én mindvégig másra gyanakodtam, és a megoldás megdöbbentett. Nem árulok el semmi fontos részletet, de a szerző most is megtalálta az egyik leglehetetlenebb magyarázatot, és mégis minden részlet passzol. Volt egy – két rész a történetben, amikor könnyedén ki tudtuk találni, hogy kire utalnak, és mi történhetett, de nekem a gyilkos kiléte mindvégig titok maradt. Ez pedig az egyik legnagyobb elismerés egy krimi esetén, ugyanis ha azt olvasok, mindig találgatom a tettest, és annál szórakoztatóbb ez a műfaj, minél nehezebb dolga van az olvasónak. Most nem volt könnyű, mert a szerző nagyon könnyen félre tudott minket vezetni.

Örülök annak, hogy az egyik kedvenc szerzőm az egyik kedvenc műfajomban is elkezdett alkotni. Ajánlom nagyon a kötet elolvasását, mert nem az a megszokott krimi, és kicsit visszaköszönt a Harry Potter történetek stílusa is. Azzal pedig nem árulok el nagy titkot, hogy nagyon várom a folytatást, és remélem legalább annyi lesz, mint a varázslótanonc esetén is volt. 

Szólj hozzá

könyv J. K. Rowling Robet Galbraith Kakukkszó A selyemhernyó