2016. feb 02.

Hónap könyve – Január

írta: tees06
Hónap könyve – Január

A január számomra leginkább a vizsgákról szólt, és emiatt nem jutott annyi időm a blogra, mint szerettem volna. Talán észre is lehetett venni, hogy a hónap első felében kevesebbet írtam, mint az utolsó két hétben. A könyvek többségét is az utolsó két hétben olvastam, és éppen emiatt a havi 6 regényt szép számnak érzem. Igaz, volt ebben rövidebb és hosszabb is, de alapjáraton érdekes olvasmányok akadtak a kezembe.

Az elmúlt egy évben is szinte minden bejegyzés esetén elmondhattam azt, hogy sokféle műfajt olvastam. Valamilyen szinten ez most is igaz, de januárban sokkal inkább a fiatal korosztálynak szóló kötetek ragadtak meg. Volt egy – két komolyabb regény is, de valójában most könnyedebb, szórakoztatóbb könyveket olvastam. Azt hiszem, hogy kellenek ilyen időszakok is, amikor nem várok különösebb mondandót, csak azt hogy szórakoztasson a történet.

facebook-keppng-1004x465.png

Januárban tehát a következő regényeket olvastam:

Az elkövetkezendő napokban pedig írni fogok Péterfy-Novák Éva Egyasszony c. regényéről, amelyet már befejeztem, de még nem volt időm megírni. Nagyon kellemeset csalódtam a regényben, sőt nem is nagyon tudok megemlíteni olyasmit, ami ne tetszett volna. Ez kissé érdekes, de majd bővebben kifejtem még a héten. Mindezek mellett írni fogok Suzanne Collins Éhezők viadala sorozatának a második kötetéről. Ezt éppen ma kezdtem el, és amit addig olvastam, az szintén tetszett. Az első kötet nagy kedvencem lett, és remélem nem lesz ez másként most sem. Mindezek mellett tervben van most az, hogy minden hónapban minimum egy angol nyelvű regényt is elolvasok. Most Sonya Hartnett The Children of the King c. regényét kezdtem el, bár még nagyon gondolkodom vele. Egyetlen problémám az, hogy kissé nehéznek érzem a nyelvezetét.

A hónap első regénye Rácz-Stefán Tibor Fogadj el! c. regénye volt, amely érdekes olvasmánynak bizonyult. A szerző olyan témákról ír, amelyről csak kevesen mernek ennyire nyíltan írni, de tény, hogy a regény esetén érezni még azt, hogy nem gyakorlott íróról van szó. A stílusa olvasmányos, de még nem forrt ki igazán. Novelláit olvastam a szerzőnek a regény után, de nekem azok jobban tetszettek. Itt kissé túlzásokat éreztem, amíg a novellái életszerűek voltak.

Az egyetlen angol nyelvű regényem volt Jesse Andrews Me and Earl and the Dying Girl c. könyve, amelynek a filmváltozatát már korábban láttam, de egyáltalán nem tetszett. Utólag láttam, hogy sokan mások is voltak ezzel így. Azonban a regény kellemes csalódás volt nekem. Nagyon jó történet, olvasmányos, szinte egy – két nap alatt el lehet olvasni, sőt még az angol sem nehéz benne. Olyan hétköznapi kifejezések és szlengek vannak benne, hogy azok is könnyedén olvassák, akik nem használják az angolt nap, mint nap. Nagyon hasznos olvasmány nyelvgyakorláshoz.

dsc_0434_1.JPG

George R. R. Martin Lázálom c. regényét olvastam a legtovább. Ez nem azért volt, mert ez volt a leghosszabb regényem januárban, hanem azért, mert nem haladtam vele könnyen. Voltak részek, amelyeket gyorsan elolvastam, mert annyira élvezetesek voltak, de máskor csak nehezen rágtam át magam egy – egy eseményen. Változatos volt nekem ez a regény, de másrészről tény, hogy nem egy hétköznapi vámpír sztori. George R. R. Martin tehetsége már ebben a korai regényben is megmutatkozik.

Róbert Katalin Nalávia titka c. kötete egyszerű és szép történet. Nem ez volt életem legjobb története, de tény, hogy nagyon fantáziadús olvasmány. Van hibája, de nagyon sok pozitívuma is. Gyerekek számára élvezetes olvasmány lehet, mert a cselekményre és a szereplőkre jellemző egyszerűség is inkább csak nekik szól.

A hónap egyik kedvenc regénye John Boyne Barnaby Brocket és a szörnyű dolog, ami vele megesett c. kötet volt. Barnaby Brocket, a nyolvéves lebegő kisfiú története engem azonnal megfogott. Amikor olvastam a könyv fülszövegét, akkor már tudtam, hogy én ezt el fogom olvasni. Az író is az egyik kedvenc szerzőm, de még a történet is nagyon magával ragadó. Szinte minden megvan benne, ami egy jó regényhez kell: olvasmányos, nagyszerű történet, könnyen megszerethető karakterek és számos nagyszerű, izgalmas fordulat. Barnaby utazása során minden egyes olvasó felfedezheti azt a részt, ami igazán neki szól.

Kristina Ohlsson Az üveggyerekek c. regénye a másik kedvencem volt januárban. Szintén egy olvasmányos történet, bár ebben nincsen annyi fordulat. Kísértettörténet gyerekeknek, amely a korosztályhoz méltóan egyszerű, de a számukra mégis ijesztő tud lenni. Ha az olvasó beleképzeli magát a szereplők helyébe, akkor nem biztos, hogy azt fogja mondani, hogy ez nem volt para. Valójában azonban ez egy jól megírt regény, amely minden egyes oldalával leköti az olvasó figyelmét.

0bf51ec23653fe5bf6bf098979a98f00.jpg

A Hónap könyve számomra Barnaby Brocket története volt, amelyről szomorúan vettem tudomásul, hogy nincsen folytatása. Azonban mégis egy nagyon kedves és aranyos történet, amelyet mindig szívesen fogok a kezembe venni, sőt bátran ajánlom mindenkinek. Szerintem ez az a regény, amelyet nyugodtan bárki elolvashat. Minden korosztályban tud újat mondani.  

Szólj hozzá

Hónap könyve