Rendhagyó bejegyzés lesz ez a mostani, hiszen egy korábbi bejegyzésben már írtam Stephen Chbosky regényéről, amely a mai napig nagy kedvencem. Akkor kifejtettem, hogy miért is imádtam Charlie történetét, és miért is ajánlom a középiskolás korosztálynak. Most pedig egy másfajta poszt következik. Az előzményekről röviden annyit, hogy az elmúlt néhány napban újraolvastam, ugyanis közel másfél évvel később teljesen véletlenül a kezembe akadt a regény. Nem volt belőle saját példányom, és úgy tudtam, hogy már nem is forgalmazzák. Az egyik boltban azonban megláttam, és azonnal meg is vettem. Tudtam, hogy nekem ez a példány kell a könyvespolcomra, mert Charlie leveleit mindig szívesen fogom olvasni. Így is történt. Újraolvastam, és itt van 5 ok, amiért mindenkinek olvasnia kellene legalább egyszer (de inkább többször) ezt a regényt:  

1. Levélregény

A könyv műfaja annak ellenére azonnal megfogott, hogy ez volt az első ilyen jellegű regényem. Azóta több kötetet is olvastam ebben a műfajban, de továbbra is Charlie a kedvencem. A leveleknek helye van a történetben, és tetszett, hogy folyamatosan előrébb vitték a cselekményt, de mindvégig megmaradt a levélforma. A történetelmesélés szempontjából megfelelő, és teljesen úgy érzi az olvasó, mintha neki szólnának a levelek, mintha ő lenne a „Kedves Barátom.”

„Eldöntöttem, hogy talán írással akarok majd foglalkozni, amikor felnövök. Csak éppen azt nem tudom, hogy mit fogok írni.” (48. oldal)

2. Barátság

Az egyik legfontosabb motívum a regényben, hiszen Charlie folyamatosan keresi a helyét. Próbál beilleszkedni, és szerencséjére elég korán összeismerkedik két jófej emberrel. Sam és Patrick egyaránt fontosak lesznek számára, de nekik köszönhetően egy igazi baráti társaságba csöppen. Szerintem mindenki ilyen barátokat szeretne magának.

„Mivel nem igazán oldottuk meg A dolgokat, fogalmam sincs, hogy miért volt fantasztikusan jó érzés ott ülni és megbeszélni a helyünket a világban. (…) Főleg az volt jóleső érzés, hogy az emberek a világon mindenhol hasonló dolgokról beszélgetnek, mint mi a Big Boyban.” (120. oldal)

3. Tanulságok

Nem tudok nem elmenni a regény tanulságai mellett. Korábban azt írtam, hogy azért ajánlom a fiatalabb korosztálynak, mert igazán nekik szól, és Charlie olyan kérdésekkel foglalkozik, amellyel a tizenévesek szoktak. A történetnek tehát központi elemei azok az igazságok, amelyre rádöbben a levelek írása közben.

„Nagyon különös hogy a tanárok is emberek, még akkor is, ha Billről van szó.” (183. oldal)

4. Karakterfejlődés

Charlie és a barátai is egyaránt sokat fejlődnek a történet előrehaladtával. Ezt pedig nagyon is jól érzékeljük, hiszen kezdetben egy nagyon félénk srácot ismerhetünk meg, aki vágyik a társaságra, de mégsem cselekszik. A regény alatt pedig megtanul nem menekülni az élet elől, ahogyan Sam is tanácsolta. Ez pedig nemcsak rá, hanem minden egyes szereplőre igaz lehet.

„Nem üldögélhetsz tétlenül, nem helyezheted mások életét a sajátod elé, és nem gondolhatod, hogy ez a szerelem. Ez egyszerűen nem megy. Cselekedned kell.” (222. oldal)

5. Bill és a könyvei

Végül pedig nem is emelhetnék ki mást, mint a könyveket. Bill nagyszerű regényeket ad Charlienak, amelyek közül néhány már én is olvastam, és egyet – kettőt pedig fogok még. Tetszik a történetben az, hogy ezek a kötetek nem csak úgy vannak, hanem Charlie ki is fejti róluk a véleményét. Megosztja az érzéseit ezekkel kapcsolatban, és hát nem kevés könyvről beszélhetünk, ugyanis 12 regényt olvasott Charlie:

• Harper Lee: Ne bántsátok a feketerigót!
• Scott Fitzgerald: Édentől messze
• M. Barrie: Pán Péter
• Scott Fitzgerald: A nagy Gatsby
• Petrov: A béke szigete
• D. Salinger: Zabhegyező
• Jack Kerouac: Úton
• William S. Burroughs: Meztelen ebéd
• Henry David Thoreau: Walden
• William Shakespeare: Hamlet
• Albert Camus: Közöny
• Ayn Rand: Az ősforrás

„A jó hír az, hogy befejeztem a könyvet, és a fantasztikus történet miatt nem képzeltem bele magamat. Így egyszerre tudtam nem menekülni az élet elől és olvasni.” (39. oldal)