Cím: Éhezők viadala

Szerző: Suzanne Collins

Fordító: Totth Benedek

Kiadó: Agave Könyvek

Oldalszám: 390

Kiadás éve: 2012

Suzanne Collins számára nem volt már ismeretlen terep az írás, hiszen az Éhezők viadala trilógia első kötete előtt is részt vett különféle gyermekműsorok történetírásában. Számos Nickelodeon műsorban működött közre, többek között az Emmy-díjra jelölt Clarissa mindent megmagyaráz valamint a Shelby Woo titkos aktái c. sorozatokban. A szerző számára azonban az igazi áttörést az Éhezők viadala c. disztópikus regénye hozta meg, amelyet a mozifilmeknek köszönhetően már egy egész világ megismert.

Az Észak – Amerikában található Panem országában minden évben megrendezik az Éhezők viadalát. Minden körzetből mindig egy 12 év és 18 év közötti fiút és lányt sorsolnak ki, akiknek részt kell venniük a párbajon, ahol minden életre – halálra megy. Csak egy nyertes van, aki mindenkit túlél. Az egész ország élőben nézheti a versenyzők küzdelmét, amelyben helyet kap a cselszövés, a barátság, a szerelem, a brutalitás és a kegyetlenség. Mindezeknek a részese lesz Katniss Everdeen is, aki húga helyett jelentkezik a viadalra. A 16 éves lány jól bánik az íjjal, ami egyetlen túlélési lehetősége lesz az arénában. A küzdelem során pedig könnyen tetőfokára hág az izgalom, amely már a viadal előtti felkészülés során is megmutatkozik.

Nagyon régóta terveztem ennek a kötetnek az elolvasását, de valamiért mindig tolódott. Nem tudnám megmondani, hogy miért történt így, de most már nem bánom, hogy Az Útvesztő és A beavatott után olvastam. Mindegyik trilógiát be fogom fejezni, de mindig rá kell jönnöm arra, hogy minden egyes disztópia mennyire más. Ebben a kötetben egy vérre menő küzdelmet olvashatunk, ahol mindenki csak a saját életét látja. Előtérbe kerülnek a túlélési ösztönök, és megmutatkozik az emberi állatiasság. Azonban egyáltalán nem rettent el a kötet, hanem magába szippant. Szerettem mindent benne.

Szerettem Katniss karakterét, azt hogy, egyáltalán nem úgy viselkedett, ahogyan a többiek. Kritikát fogalmazott meg a hatalommal szemben, és kívülálló volt. Egy igazi túlélő, akiben a sok kegyetlenség ellenére megmaradt az emberiesség. Rutával való szövetsége az egyik kedvenc részem volt, majd Ruta halála az egyik legmeghatóbb pillanat volt a könyvben. Ez volt az, amely igazán megérintette az olvasót, és itt fogalmazódott meg leginkább a hatalommal szembeni kritika. Katniss azt sajnálta leginkább, hogy a Kapitólium mi mindenre kényszeríti a lakóit, és ez által okoz nekik óriási fájdalmat, hiszen évente a 24 ember miatt 23 család veszíti el egy hozzátartozóját.

A könyv esetén azonban beszélhetünk arról is, hogy van benne egy komoly társadalomkritika. Ez pedig leginkább a gazdagok és szegények közötti szakadékot jelenti. Katniss megdöbbenve tapasztalja azt, hogy mennyire jól élnek a Kapitóliumban, amíg az ő körzetében éheznek az emberek. Majd később a viadal során rá kell ébrednie, hogy máshol sem jobb a helyzet. Az embereket kihasználja a hatalom, és szinte mindenhol az arénán kívül is a túlélésért küzdenek nap, mint nap. Mindezek mellett szerepet kap a sztereotípia is, hiszen Katniss sokakkal szemben felállít különféle véleményeket a kinézete, vagy a családja miatt. Azonban később rájön, hogy mennyire nagyot tévedett egyes emberekkel szemben.

A regény egyik fontos mellékszála a Katniss és Peeta közötti szerelem. Ebben leginkább azt láthatjuk, hogy hiába pusztul el a világ, az embereket továbbra is a pletyka érdekli. Az írónő nagyon jól rátapintott arra, hogy egy valóságshow esetén mennyire meghatározó lehet egy szerelmi szál. Ez akár az egész végkimenetelt is meghatározhatja. Így volt ez most is, amely szerintem nagyszerű volt. A szerző mindvégig jól adagolta az izgalmat, és időnként észre se vettem, hogy már 50-60 oldalt olvastam.

Az olvasás előtt már láttam a filmet, amelyről szintén csak jót tudok mondani. Ajánlom mindenkinek, mert egy igazán élvezetes adaptáció, amely bár változtatott az eredeti történethez képest, de nem rontott az élvezeten. Nekem azonban megdöbbentő volt az, hogy a regény mennyire részletes leírásokat tartalmaz, és ezek mennyire élvezetesek. Aki rendszeresen olvassa a blogot, az tudja, hogy nekem egyik gyenge pontom a hosszú leírás, de Suzanne Collins nagyon ráérzett a mértékletességre. Tudta, hogy mi az, ami éppen elegendő lesz, és a többit pedig az olvasó fantáziájára bízta. Olvasmányosan írt, és nem túlzok, ha azt mondom, hogy a regény olvastatja önmagát. Trilógia esetén pedig most először éreztem azt, hogy nem mondanám erre a kötetre, hogy bevezető rész. Ez a történet már önmagában megállja a helyét, és nem lenne hiányérzetem akkor sem, ha nem olvasnám tovább. Ez azonban nem fog megtörténni.