Cím: Magisztérium 2 – A rézkesztyű

Szerző: Holly Black - Cassandra Clare

Fordító: Komáromy Zsófia

Kiadó: Könyvmolyképző Kiadó Kft.

Oldalszám: 304

Kiadás éve: 2016

Sokan már biztosan jól ismerik Holly Blacket és Cassandra Claret, de azt hiszem a kettejük, közös sorozata még nem annyira ismert. A Magisztérium, amelynek első része A vaspróba volt, nálunk 2014-ben jelent meg, de én csak tavaly májusban olvastam. Már akkor tudtam, hogy folytatni fogom ezt a sorozatot, habár nem voltam annyira lenyűgözve. A két szerző viszont amennyire eltér egymástól, épp annyira ki is egészítik egymást. Ennek köszönhetően pedig egy fantasztikus sorozatban lehet része az olvasónak.

Callum otthon tölti a nyarat, de nem olyan kellemesen telik neki, mint a legtöbb gyereknek. Állandóan feszült a hangulat közte és apja között, aki nem nézte jó szemmel a fia tanulmányait a Magisztériumban, de még kevésbé tetszik neki, hogy Call egy káoszsújtott farkassal tér haza. Csendes, kisvárosban élnek, ahol egy ilyen állat hatalmas feltűnést kelt, de Call meg van győződve arról, hogy apja attól fél, a gonosz lakozik fiában. Miután felfedezi apja titkos dolgozószobáját, elmenekül a barátaihoz, majd együtt térnek vissza a Magisztériumba. Azonban itt sem nyugodhat, mert egy veszélyes fegyvert ellop az ellenség, amihez köze lehet Call apjának is. A fiú barátaival, Tamarával és Aeronnal közösen útnak indulnak, hogy együtt állítsák meg a fiú édesapját, és szerezzék vissza a fegyvert is.

Az első kötetet megismertető kötetnek neveztem, miszerint érzem, hogy jó történet lesz ez a sorozat, de még nem az igazi. Most a második rész már sokkal inkább magával ragadott, és szinte olvastatta magát az egész regény. Nem unatkoztam, mert izgalmas volt, és szinte mindig történt valami. A szerzőpáros nagyon jól ért ahhoz, hogy hogyan keltsenek feszültséget az olvasóban, és tegyék még érdekesebbé a már amúgy is izgalmas történetet. Megfogott a stílusok, amelyet az első kötetben nem éreztem ennyire jónak. Talán most a második rész írásánál, már jobban kiegészítették egymást, és ennek az eredménye ez a gördülékenység.

Egyetlen egy kifogásolni valóm az volt, hogy idegesített Call tépelődése azon, hogy elárulja az igazat, vagy sem. Az első rész végén, és ennek az elején is annak örült, hogy végre barátokra lelt. A barátság lényege pedig épp az, hogy elfogadjuk a másikat, és őszinték leszünk egymáshoz. Call pedig folyamatosan ezen izgult, hogy mi lesz, ha nem, de közben többször is kifejezték egymás iránt, hogy történjék bármi is, legjobb barátok maradnak. Számomra ez kissé zavaró volt, de ettől eltekintve szerettem a szereplőket. Aeron esetén azt éreztem, hogy most kissé háttérbe szorult. Kétségei voltak önmagával kapcsolatban, de ez még nem ok arra, hogy ennyire passzív legyen. Tamara és Call azonban nagyon tetszett ebben a kötetben. Mindketten bátran cselekedtek, és nem tántorodtak meg a legnehezebb helyzetben sem. Bár az utóbbi Aeronra is igaz, de mégis kissé úgy éreztem, mintha a többiekre várna. Pedig ő a krétor, és ez így kissé ellentmond a hős szerepének.

A második kötet újítása, hogy a hármas barátság négyesre növekedett. Jasper negatív karakterként volt jelen, aki folyamatosan másokat piszkált, de most másik oldalát is megmutatta. Bár számomra továbbra sem túl szimpatikus, de ha a későbbi kötetekben is megmarad a három fiatal társaként, akkor lehetséges, hogy változni fog, de ebben nem vagyok ennyire biztos. Szerintem ő azért lesz érdekes, mert tudja Call titkát, és ezzel sakkban tudja tartani. Nem akarok filozofálni a folytatásról, mert nagyon sok elméletem van, de mindenképpen várom már. Az első kötet befejezése után úgy voltam, hogy rendben van, majd megnézem a második részt is. Azonban most már tudom, hogy folytatni fogom. A rézkesztyű esetén ugyanis valami elindult a történetben, amelyet már nem lehet abbahagyni.

Még annyi hiányérzetem volt a kötettel kapcsolatban, hogy örültem volna annak, ha több utalást kapunk az első kötettel kapcsolatban. Több mint egy évvel ez előtt olvastam, és sok minden csak homályosan derengett, de egy – egy visszautalásukkal nem mindig jártam jól. Azonban egész sokszor utaltak vissza, hogy korábban ez meg ez történt, és nekem időnként ez zavaró volt. Ha fél éven belül olvasom a két kötetet, akkor mindenre emlékszem, de amikor körülbelül 2 év telik el a két kiadás között, akkor jó lenne, ha jobban felelevenítenék a szerzők a fontosabb eseményeket, és nemcsak utalnának rá. Valójában újraolvashattam volna az első kötetet, de annyira el akartam már olvasni a második részt, hogy nem volt hozzá türelmem.

A véleményemet valójában továbbra is tartom arról, hogy ez nem egy Harry Potter utánzat. Most már biztosan minden olvasó számára világossá vált, hogy itt nem arról van szó, mint J. K. Rowling köteteiben. Szintén olvasmányos és izgalmas sorozat, amely szintén a mágia világába kalauzol bennünket, de ez akkor sem elég. Az azonban tény, hogy az írónő sorozata óta nem találkoztam ennyire magával ragadó sorozattal a varázsvilágról. Kíváncsian várom, hogy hová fog még fejlődni a következő rész. A bronzkulcs borítója ugyanis épp annyira lenyűgöző, mint amennyire az előző két köteté volt. Már maga a borító is megragadja az olvasó figyelmét, amely bizonyítja, hogy nagyon igényes kötetet tart az olvasó a kezében.