2016. aug 06.

Mi történt Ronnal?

írta: tees06
Mi történt Ronnal?

2001 óta nyomon követhettük, hogy hogyan nőttek fel a Harry Potter filmek sztárjai, majd a sorozat befejeztével időnként hallani lehetett róluk ezt – azt. Rupert Grint azonban társaihoz képest jóval inkább háttérbe vonult, és a 2011-es Harry Potter és a Halál Ereklyéi 2. részét követően már kevesebbet szerepelt. Kétségtelen, hogy a filmek sikere az egyik leghíresebb brit színésszé tette, és nehéz levetkőzni a varázslótanonc szerepet, de valahogyan mindegyikőjük megpróbálkozott. Nézzük, mi történt a Ront alakító színésszel.

harryp1.png

A fiatal színésznek négy testvére van, így könnyen átérezhette Ron népes családjának a helyzetét.  Valójában filmstúdiók közelében nőtt fel Hertfordshire-ban, így nem volt meglepő, amikor a színészkedés felé fordult. Drámakörökben tanult színészkedni, majd az első film castingja előtt sokkal határozottabb lett, mivel szeretett volna szerepet kapni. A meghallgatásra egy Ronról írt hip-hop számmal készült, amellyel elnyerte a szerepet.

Szerepével való azonosulást az is megkönnyítette, hogy Ronnal sok mindenben hasonlítanak. Hasonlóan félt ő is a pókoktól, sőt amikor Alfonso Cuáron, a film egyik rendezője azt a feladatot adta, hogy írjanak egy esszét a karakterükről, elfelejtette teljesíteni a feladatot. Mindezt azzal indokolta, hogy biztosan Ron is elfelejtette volna.

Már a sorozat filmjei között is szerepelt néhány filmben, így például a Sofőrlecke vagy Eszetlenek növelte a hírnevét, de igazán akkor figyeltek fel rá, amikor elkezdett szinkronizálni. Rupert Grint szinkronizálta a HP videójátékokat, amellyel felfedezték, hogy nagyszerű hangja van. 2013-ban a Csocsó-Sztori esetén Amadeo szinkronhangja volt, majd később a Postás Pat: A mozifilm szereplői közül Josh hangját kölcsönözte. További filmjei voltak még az Into the White, a CBGB, vagy a Halálos szerelem.

5_203940-599x334.jpg

Rupert a többi társához hasonlóan elkezdett színházban is játszani, és szerepelt a Broadwayen is, ahol egy rendezőt, Frank Fingert alakított. Egy interjúban összehasonlította a filmes és színházi munkát: “Más, mint egy film, mert ott pár percig vagy a szereplő, aztán ha a kamerát kikapcsolták, mehetsz haza. Itt viszont két óráig bújsz valaki bőrébe.”

Mindezek ellenére a színész az év elején azzal került a címlapra, hogy kénytelen bezárnia 2011-ben nyitott hoteljét. A Rigsby’s Guesthouse-nak nevezett hotel bezárásának oka egyszerű volt, hiszen 4 év alatt mindössze £2,000 bevételt termelt. Rupert Grint azonban átalakítatta az épületet, és most lakásokat lehet kivenni a régi hotel helyén. A színész mindezek mellett a Clay 10 és Eevil Plan Properties cégek tulajdonosa, így nem maradt bevétel nélkül. Nyugodtan állíthatjuk, hogy nem fenyegeti anyagi csőd azon hírek ellenére sem, amelyek korábban terjedtek róla.

Tény, hogy az utolsó Harry Potter film óta kevesebbet szerepelt kamerák előtt, de nem tűnt el. Több területen is kipróbálta magát, és bátran mondhatjuk, hogy előnyére vált. A színész is bevallotta, hogy van különbség a színház és a film között, és sokat tanult belőle.  Továbbá ha nem is a Weasley Varázsvicc Vállalat jövedelméből él, de boldogul a mindennapokban.

Szólj hozzá

Harry Potter Ron Weasley