2016. sze 27.

A könyvtolvaj - barangolás a náci Németországban

írta: tees06
A könyvtolvaj - barangolás a náci Németországban

Cím: A könyvtolvaj

Szerző: Markus Zusak

Fordító: M. Nagy Miklós

Kiadó: Európa Könyvkiadó

Oldalszám: 540

Kiadás éve: 2015

Az ausztrál szerző regénye 2005-ben jelent meg, és szinte azonnal bestseller lett. Lieser Meminger könnyen meghódította az országot, sőt tovább népszerűsítette a könyvtolvajt az a tény, hogy 2013-ban megfilmesítették Brian Percival rendezésében. Hamarosan világhírű bestseller lett Zusak könyve, amely ma már klasszikusnak számít.

1939-ben Molchingba, azon belül is a Himmel utcába érkezik egy 9 éves leány. A kislány nemrég veszítette el öccsét, sőt hamarosan az anyját is el fogja. Arról pedig már nem is beszélünk, hogy az apját soha nem is ismerhette. Liesel Meminger – mert így hívták – pedig hamarosan megérkezik a Hubermann házaspárhoz, akik befogadják otthonukba. Azonban a náci Németország és a háború nem könnyíti meg senki életét sem, és Liesel is jócskán érzékel a szenvedésekből. Tőle többet talán csak maga a Halál tud mesélni, aki az egész történetnek az elbeszélője. Ez csak egy rövid történet:

  • egy lányról,
  • egy harmonikásról,
  • néhány fanatikus németről,
  • egy zsidó bokszolóról,
  • és egészen sok lopásról.

És még valami, amit tudnod kell: a Halál háromszor látogatja meg Liesel Memingert.
14483368_10210612132849560_186494370_n.jpg

Ezzel a könyvvel kapcsolatban már hosszú történetem van. Lassan három éve láttam a filmet, és már akkor hatással volt rám. Gyorsan el is határoztam, hogy nekem kell ez a könyv, mert el akarom olvasni. A regény első borítós változatát azonban nem tudtam megszerezni, mert elkeverték a rendelésemet, és utána sehol sem találtak már olyat. Hamarosan pedig már a filmes borítóval sem lehetett kapni, így nem tudtam megvásárolni. Tavaly azonban újra kiadták, és a nyáron végre beszereztem. Ennek ellenére mégis sokáig várt a polcomon, de nem is tudom megmondani, hogy miért. Én sem értem, hogy miért is vártam ennyi ideig az olvasással, mert óriási élmény volt.

Valójában csalódást fogok azoknak okozni, akik azt hiszik, hogy ennek a regénynek csavaros és izgalmas története van. Nem, nincsen ilyen neki. Ez csak egy történet arról, hogy milyen volt szegénynek lenni Németországban a háború alatt. A hétköznapokról szól, illetve arról, hogy a gyerekek hogyan és mit loptak, mert éheztek. Továbbá arról, hogy ők mit érzékeltek a náci Németország tetteiből. Nincsen semmi különös a cselekményszálban, de mégis magával ragadja az olvasót. Hatalmába kerít a történet, és ahogyan korábban a film is, ez is hatással volt rám. Ennek pedig több oka is volt, amely a regény sajátosságaiban fellelhetőek.
14463794_10210612131449525_1202176643_n.jpg

Elsősorban a narrátor szerepe. Visszaemlékezve a korábbi olvasmányaimra se rémlik olyan kötet, amelyben a Halál lett volt az elbeszélő. Veszélyes, hogyha pont őt teszik meg egy ilyen fontos szerepre, mert sokan azonosítják a gonosszal és különféle kegyetlenségekkel. Ez a Halál azonban sorozatosan rácáfol mindezekre, és felfedezzük, hogy mennyire értelmes, barátságos és kedvelhető karakter, mert van szíve. Nem kegyetlen és nem is ocsmány gazember, aki mindent tönkretesz, hanem gondoskodó személy. Bár az előbbiről is gyakorta szó van, de mégis megjelenik egy másik oldala a Halálnak. Ez a Halál pedig nagy előnyére válik a regénynek.

Mindezek mellett Liesel, Rudy, Max, Rosa és Hans, de az egész Steiner család, sőt az egész Himmel utca a kedvencünkké válik. Fokozatosan megkedveljük az összes szereplőt, még azokat is, akik kezdetben nem voltak szimpatikusak. Meglátjuk azt, hogy milyen összetartó utcáról van szó, és rájövünk arra is, hogy nem véletlenül viseli a Himmel (mennyország) nevet sem. A szerző nagyon alaposan dolgozta ki a karaktereit, és éppen ezért szerettük meg ennyire őket. Bár megvolt bolond, de egyben vagány kamasz, az üldözött zsidó, a ridegnek tűnő anya, akinek mindenkinél nagyobb szíve van, és még sorolhatnám, hogy mennyiféle ember megjelenik. Igazából hétköznapiak mind, ahogyan a cselekmény is. Ebben azonban szintén volt egy kis egyediség. A Halál ugyanis fokozatosan elárulta a végkifejletet. Tudtuk, hogy kik fognak meghalni, de fogalmunk sem volt arról, hogy mikor és hogyan. Zusak ezzel növelte a feszültséget, és látszott az is, hogy mennyire alaposan megtervezte egész történetet. Annak ellenére, hogy időnként elárul részleteket, mégis fenntartja az olvasó érdeklődését.

Összességében volt egy hangulata a regénynek, amely könnyen megragadja az olvasót. A szerző stílusa pedig nagyon olvasmányos, és egyedi a Halál szemszögéből történő elbeszélés is. Ezek mind olyan jellegzetességei a regénynek, amelyekkel még nagyszerűbbé teszik. A történet egyszerű és hétköznapi, de a csomagolása annál sokszínűbb.

Szólj hozzá

Könyv Markus Zusak A könyvtolvaj