A nagy füzet Agota Kristof magyar származású írónő alkotása, aki francia nyelven írt. Az írónő még első lánya születése után férjével költözött Svájcba, ahol dolgozott óragyárban, boltban és később fogászati asszisztensként is. Kezdetben magyarul alkotott, azonban váltott miután megtanulta a francia nyelvet. Elmondása szerint nem volt értelme magyarul írnia, hiszen ott senki sem értette volna. Az 1986-ban megjelenő Le Grand Cahier vagyis  A nagy füzet című regénye hozta meg számára a hírnevet. Későbbi műveivel csak növelték a sikerét, amelyet az is mutat, hogy több mint negyven nyelvre fordították le a regényeit. A nagy füzet című művéből film is készült 2013-ban, amelyet az írónő emlékének ajánlottak.  A film magyar támogatással, Szász János rendezésével valósult meg, amely a 48. Karlovy Vary-i Nemzetközi Filmfesztiválon megnyerte a Kristály Glóbuszt 2013 júliusában.

A film egyik érdekessége, hogy nincsenek benne nevek, hanem maximum csak nagyanyó, az idegen tiszt vagy a tiszteletes. Nem nevezik nevükön az embereket, mint ahogyan azt sem tudjuk meg, hogy pontosan hol és mikor játszódik. Annyit azonban sejthetünk, hogy a második világháború végén valahol Magyarországon egy faluban. Leginkább ez azért fontos, mivel egyfajta általánosítás van a filmben, amely azt mutatja, hogy nem egy konkrét történetet mesél el, hanem számos általánosítást. A könyvet még nem volt szerencsém olvasni, de majd idővel arra is sort kerítik, azonban a filmet leginkább A könyvtolvajhoz tudnám hasonlítani. Hasonló témák jelennek meg mindkét filmben, és akinek A könyvtolvaj tetszett, annak bátran merem ajánlani ezt is.

A főszerepben egy ikerpár áll, akiket vidékre visz az anyjuk azért, mert veszélyes számukra otthon maradni. A fiúk a nagyanyjukhoz kerülnek, akit eddig nem is ismertek. Azonban vidéken nehéz sors vár rájuk, hiszen már nemcsak móka és kacagás lesz az életük, hanem keményen meg kell dolgozniuk mindenért. Az apjuk csak két dologra kéri őket: vigyázzanak egymásra és írjanak le mindent abba a füzetbe, amit ad nekik. Az anyjuk pedig megígérteti velük, hogy nem fogják abbahagyni a tanulást, cserébe ő pedig ír nekik és hamarosan értük megy. A napok, hetek kezdetben lassan, majd egyre gyorsabban telnek és a fiúk mindent leírnak. Minden rosszat, amit tapasztalnak. Folyamatosan megverik őket, fáznak és éheznek, valamint még a nagyanyjuk sem a legjobban bánik velük. Szukafattyaknak nevezi őket, és nem ad nekik enni akkor, hogyha nem végeznek el minden házimunkát. A fiúk pedig elkezdik edzeni a lelküket és testüket, mivel csak így élhetik túl a háború szörnyűségeit.

A szereplők közül a nagymamát alakító Molnár Piroska tűnik ki, aki iszonyatosan jól alakította az egész filmben a szerepét, és szinte az egyik leghitelesebb karakter. Az ő karakterétől kezdetben mindenki elszörnyed, majd utána észrevesszük, hogy azért van szíve ennek az asszonynak. A faluban mindenki csak boszorkányként emlegeti, illetve úgy tudják, hogy megölte a férjét, szóval nem éppen a legkedvesebb emberként jelenik meg. Molnár Piroska pedig ráérzett erre a szerepre, és egy szigorú, undok öregasszony képében jelenik meg, de mindezek mellett segíti és félti az unokáit. A szereplők közül az ikreket megformáló Gyémánt László és András is hiteles, de időnként már komikusak vagy éppen irritálóak számunkra. Számomra pozitív volt az, hogy ismeretlen, amatőr színészeket válogattak ki erre a szerepre és nem éppen már ismert gyerekszínészeket, akik valószínűleg túljátszották volna a szerepüket. A Gyémánt ikrek ugyanis nem túl profik, de nem is rosszak. Teljesen megállják a helyüket a filmvásznon. A többi szereplővel kapcsolatban ez már nem igazán mondható el. A cselédlányt alakító Kiss Diána szinte nevetséges és még örülünk is, amikor jól elbánnak vele a cselekmény során. Tóth Orsolya által megformált Nyúlszáj pedig hitetlen. Nem azért, mert rosszul alakította a szerepét, hanem sokkal inkább amiatt, ami történik vele. Ez a lány az egész filmben lop és csal, mert tudja, hogy milyen egy háború. A végén azonban örvendezve fogadja a szovjet katonákat, akik mind megerőszakolják. Kissé paradoxon ez a naivitás számunkra, hiszen éppen ő az, aki azt tanítja a fiúknak, hogy meg kell küzdeni mindenért, és senkiben sem bízhatnak a háborúban. Ő mégis ebbe a hibába esik.

Ha röviden kellene összefoglalnom a véleményemet a filmmel kapcsolatban, akkor annyit mondanék, hogy tetszett és mindenkinek ajánlom. A magyar filmekhez képest jó alkotás, de nagyon sok benne a történelmileg hiteltelen tárgy, vagy akár a szereplők. Pl. a cselédlánynak szépen ki van lakkozva a körme, vagy a felszabadító katonák valószínűtlenül alacsony számban érkeznek. Mindezek mellett pedig néhol szétesik a film cselekménye. Ennek pedig egyetlen oka az lehet, hogy a könyvhöz képest sok mindent kihagytak belőle. A film közepe környékén van egy olyan jelenet, ahol a fiúk és Nyúlszáj szórakoztatják a katonákat, de a film részéről ennek semmi értelme. A könyvben azonban biztosan volt oka ennek is. De ugyanilyen még az idegen német tiszt szerepe is. Végig csak utalgatnak a homoszexualitására, de a végén nem derül ki, hanem csak eltűnik. Mindezek mellett nyitott kérdés marad az is, hogy vajon kitől lett még egy gyereke az ikrek anyjának, hiszen a férje fogságban volt, vagy hogy tényleg megölte – e a férjét a nagymama. Nem tudjuk meg, de valójában nem is ez a lényeg.

Összességében a filmnek eléggé nyomasztó hangulata van, de ez természetes. A második világháborút a kisemberek szemszögéből mutatja be és egy falu mindennapjai is megjelennek. Rengetek szenvedéssel és halállal találkozunk, de ez így volt a háborúban is. A fiúk sorsa pedig különösen fontos, hiszen ikreken végrehajtott kísérletek miatt kénytelenek elrejteni őket. Csalódnak egymáson kívül mindenkiben, de a film vége különösen fontos. Ahhoz, hogy túléljenek mindent ugyanis kénytelenek elválni egymástól. Érdekelne az, hogy mi lett mégis velük.