Szerző: Robet Galbraith (J. K. Rowling)

Cím: Kakukkszó

Fordító: Nagy Gergely

Kiadó: GABO Könyvkiadó és Keresk. Kft.

Oldalszám: 548

Kiadás éve: 2014

J. K. Rowling nevét már sokan ismerik, hiszen a Harry Potter köteteknek és filmeknek köszönhetően világhírű lett. Korábban már írtam az Átmeneti üresedés c. művéről, amely az első felnőtteknek szóló könyve volt, most pedig a Kakukkszó c. első bűnügyi regényéről ejtek néhány szót. Ezt a könyvét Rowling álnéven írta, mivel kíváncsi volt arra, hogy könyveit a neve miatt vagy pedig a történet miatt vásárolják. Kezdetben pedig tényleg nem volt túl sikeres a könyv, de miután kitudódott, hogy ki is a valós író, már is bestseller lett. Ez nem feltétlenül azt mutatja, hogy rossz könyvről van szó, ami a kutyát sem érdekelte, hanem sokkal inkább arról, hogy mennyire nehéz egy ismeretlen írónak a helyzete. A könyvről alkotott vélemények azonban megoszlanak, mivel nem teljesen a krimihez megszokott jellemvonásokat alkalmazza. Őszintén megmondom, hogy a könyv tartalmi ajánlója alapján az én kíváncsiságomat sem keltette fel, de miután elkezdtem olvasni egyre jobban érdekelt és egyre jobban meg is szerettem. Most pedig már alig várom a folytatás, vagyis a Selyemhernyó megjelenését.

A történet főszereplőjének Rowling Cormoran Strike-ot választja, aki kezdetben egy lecsúszott és szerencsétlen katonának tűnik, aki nemcsak a lábát, hanem az eszét is a csatatéren hagyta. Azonban miután egyre többet megtudunk róla, rájövünk, hogy sokkal okosabb, mint amilyennek látszik. Nagy érdeme Rowlingnak az, hogy szakított a hagyományos magánnyomozó figurával, ugyanis a legtöbb detektív sztoriban egy sármos nyomozó a főszereplő, akit minden nő magának akar. Cormoran Strike azonban nem ilyen, sőt inkább a legtöbb nő sajnálja és szánakozik rajta szerencsétlen sorsa miatt. Tulajdonképpen a nyomozó alakja valóságszerű, amivel közelebb hozza az olvasóhoz. Nem egy ideális és hibátlan embernek tűnik, hanem olyannak, mint amilyenek mi, emberek is vagyunk: hétköznapi, aki tele van hibákkal és próbálja leküzdeni magánéleti válságát és adósságát. Egyáltalán nem olyan okos mint a legtöbb detektív, sőt nem is egyedül dolgozik. Nagy segítsége Robin, a titkárnője, aki időnként jobb ötletekkel és eredményekkel szolgál mint ő maga. 

 A legtöbb detektív történethez képest itt is egy rejtélyes gyilkosság áll a középpontban, amit öngyilkosságnak próbálnak beállítani. A meggyilkolt szupermodellnek a bátyja azonban nem akarja elhinni, hogy húga önként vetett véget életének pont akkor, amikor karrierje csúcsán volt. Cormoran Strike-nak pedig szinte semmi nyoma sincsen, mivel a báty inkább tűnik félőrültnek, mint meggyőzőnek. A pénz miatt azonban elvállalja az ügyet és hamar meggyőződik arról, hogy nem öngyilkosság történt. A gyilkosság egyetlen tanúja pedig valamiért hazudik. A miért-re való válasz pedig nemcsak kulcsfontosságú, hanem megoldással is szolgálhat. Mindezek mellett pedig újabb „öngyilkosság” történik és talán mások is veszélyben vannak. Az idő pedig egyre jobban sürgeti Cormoran-t.

Az írónő most nem próbál nagy bölcsességeket mondani, de több mint 500 oldalon keresztül két világot is megismerhetünk. Egyrészt bevezetést kapunk a modellek, színészek és énekesek fényűző életébe, másrészt megjelennek a szegények is. Lula Landry-nak, a meggyilkolt modellnek ugyanis egyik legjobb barátnője egy hajléktalan nő, akivel az elvonón barátkoztak össze és azóta is próbál élősködni rajta. A könyv tulajdonképpen egy olyan világot mutat be, ahol mindenki próbál a másikból hasznot húzni. Leginkább önzőség jellemzi ezeket az embereket, de mégis mindegyik tud valaki másra mutatni, aki szerinte még tőle is rosszabb. És mindezek mellett megjelenik a gazdagság, a pénz és a hatalom visszásságai is. A betegség, amely ellen senki semmit sem tud csinálni, mert már a pénz sem tud megoldást nyújtani. Talán ez az egyetlen tanúság a könyvben: a pénz nem nyújt mindenre megoldást és a pénzzel sem lehet mindent megvásárolni. A regény egyik nagy előnye pedig az, hogy nemcsak a gyilkosságra koncentrál, hanem számos mellékszála van. Ennek következtében pedig egész családok és emberek történetét ismerhetjük meg, amely igazán érdekesnek bizonyulhat.

Nem tudom pontosan megfogalmazni, hogy pontosan miért, de az írónő összes könyvénél éreztem a magával ragadó stílusát. Kevés olyan szerző van, akinek ehhez hasonló stílusa van és ilyen sok téren megállja a helyét. A Harry Potter kötetekkel kevesen tudták csak felvenni a versenyt, és talán maga az írónő sem tud már nagyobbat és jobbat alkotni, de Cormoran Strike történetét mindig szívesen fogom olvasni. Mindezek mellett pedig van egy olyan sejtésem, hogy Robert Galbraith nevét hamarosan Cormoran Strike történeteivel fogjuk párosítani úgy, ahogyan most ha azt kérdezem J. K. Rowling? Mindenki tudja, hogy Harry Potter.