2017. aug 13.

„Könyvtárban jártunk…”

írta: tees06
„Könyvtárban jártunk…”

Legutóbb Hollandia két jellegzetes könyvtárát ismerhettük meg, most viszont kissé délebbre utazunk. Úti célunk Svájc, amely egyébként az egyik kedvenc országom az alpesi tájaival és nyugalmat árasztó zöld területeivel. A Sankt Gallen-i kolostor évszázadokon át Európa egyik legjelentősebb apátsága volt, sőt 1983 óta a világörökség részét is képezi. Összességében azt mondhatjuk, hogy található nagyon sok régi könyvtár Európában, és a Sankt Gallen-i könyvtár is köztük van, de kevés olyan gyönyörű, mint amilyennel ez a kolostor rendelkezik.

tumblr_n3f5l8xaz31r2idzvo7_1280.jpg

A Sankt Gallen-i könyvtár Svájc egyik legrégebbi könyvtára, amely 719-ben lett alapítva. A legenda szerint egy ír szerzetes érkezett a területre 613 körül, és egyedül élt egy remetelakban. Halála után, körülbelül 100 évvel később alapították meg a kolostort, ahol helyet kapott a mai napig is egyik legnagyobb turisztikai látványosságú könyvtár is. A kolostort és a várost is Gallusról nevezték el, akit halála után szentté is avattak.

A kolostor története azonban még nem ért ezzel véget. Bár mai napig is jelentős, de a középkorban a kulturális élet egyik fellegvára volt. Híres volt az oktatásáról és kéziratmásolásáról, amelyet tovább növelt az is, hogy gazdag családok sarjai csatlakoztak a szerzetesekhez, és ez által még befolyásosabbá váltak. Az ezt követő 300 évben vált a szellemi és kulturális élet központjává Európában.

960.jpg

A kolostor épületeinek jelentős része megsemmisült egy tűzvészben 937-ben, de a könyvtár teljes egészében megmenekült a tűzvész elől. Egyetlen egy kötet sem sérült meg, amely csupán óriási szerencsének tudható be. A mai épületek jelentős része kései barokk stílusban épült a 18. században. Sajnos, kevés maradt meg épségben a középkori épületek közül, de a könyvtár mellett jelentős a szentélyük is. Ez alatt található a legöregebb épületrész, amely a 9. században épült kripta. Itt nyugszik szent Gallus is.

dsc_0213.JPG

Ahogyan említettem, a könyvtár mellett jelentős a kápolnájuk is. Európa egyik utolsó barokk stílusban épült katedrálisa, amelynek falait csodaszép freskók díszítik. Ezeknek többsége bibliai jelenteket ábrázolnak. Ezek a freskók pedig nemcsak a kápolnában találhatóak meg, hanem a könyvtárban is uralkodóak. A rokokó stílusú könyvtár sokakat lenyűgöz, amelynek látogatása mindenki számára engedélyezett, de annyira védik a könyvtárban található iratokat és berendezést, hogy fényképezőgépet, mobiltelefont bevinni tilos, illetve utcai cipőben sem lehet bemenni. A könyvtár díszítése kissé túlzásnak is érezhető, de az összhatása bámulatos.

page_1_4.jpg

A gyönyörű külső mögött azonban több minden is rejlik, ugyanis a könyvtárban számos kincset őriznek. Számos középkori emlékkel rendelkeznek, így például találhatóak kódexek vagy gregoriánus énekek a könyvtárban, amelyben körülbelül 150 ezer kötet található. Ezek közül közel 2100 darab kézzel írott. Nem hiába volt híres a kéziratmásolásáról a kolostor, hiszen a mai napig is megmaradt több kézzel írt kötetük is. Jelentős számú kötetet őriznek a középkorból is, amely már önmagában is egyedülálló.

2016-world-lux-6a_-13_-switzerland-abbey-library-of-st_-gallen-world-luxury-2016-jpg-685x453.jpg

A könyvtár nyitva áll az érdeklődők előtt, de a közül 150 ezres gyűjteményből mindössze 30 ezer kötet tekinthető meg. Az ok pedig egyszerű, hiszen többségük olyan értékes, hogy nem engedélyezett akárkinek a megtekintés, illetve túlságosan védik a köteteket a jelenlegi állapotaik megőrzése végett. A Sankt Gallen-i könyvtár rendelkezik az egyik leggazdagabb és legöregebb gyűjteménnyel, valamint az csodálatos környezete miatt is már több mint 30 éve a világörökséghez tartozik.

Szólj hozzá

Könyvtár Svájc Sankt Gallen-i könyvtár