2015. máj 24.

Jodi Picoult nemcsak jó értelemben tud meglepni

írta: tees06
Jodi Picoult nemcsak jó értelemben tud meglepni

Cím: Találj rámimg_20150524_140314.jpg

Szerző: Jodi Picoult

Fordító: Babits Péter

Kiadó: Athenaeum Kiadó Kft.

Oldalszám: 456

Kiadás éve: 2014

Jodi Picoult munkásságát már nem kell bemutatnom, hiszen sokszor olvastam már tőle, de most először történt olyan velem, hogy nem vagyok teljes mértékben elégedett a regényével. A Találj rám óriási marketinget kapott, és talán éppen ezért nem vagyok annyira megelégedve. Többet vártam, egy sokkal meghatóbb és tanulságosabb történetet. Olyat, amilyet már korábban is megszoktam az írónőtől, de nem teljesen ezt kaptam.

A Találj rám egy család történetét meséli el, amelyben egy kamasz lány, Jenna keresi 10 éve eltűnt édesanyját, Alice-t. Őt már korábbról ismerhetik az olvasók, hiszen a Szelíd vadak c. regényében is ő szerepelt, de a két történet nem kapcsolódik össze szorosan. Mindkettőt meg lehet érteni a másik olvasása nélkül. A regényben tehát Jenna keresi édesanyját, aki különös módon tűnt el. Egy elefánt rezervátumban éltek családjával, de egyik este baleset történt. Az egyik gondozót agyontaposták az elefántok, Alice pedig szintén megsérült. Eszméletlenül kórházba szállították, de másnapra nyoma veszett. Jenna apja pedig idegösszeomlást kapott a történtektől, és egy szanatóriumba került. Jenna elszánt, mindenáron meg akarja találni édesanyját, és kideríteni, hogy miért tűnt el. Felkeresi Serenity-t a médiumot, majd pedig Virgil-t, aki a rezervátumban történtek után nyomozott. Hárman pedig el is kezdik a nyomozást, és idővel egyre több mindenre derül fény. Egy biztos, nem volt olyan felhőtlen a rezervátumban az élet, mint azt elsőre gondolnánk.

Ahogyan korábban említettem, nem vagyok teljesen elégedett a regénnyel. Bár nagyon aranyos a történet, és az elefántokat is megszerettem, de tény, hogy a cselekmény gyengére sikeredett. Valahogy úgy érzem, hogy sokkal több mindent ki lehetett volna hozni a karakterekből és a történetből. Nem éreztem azt a hitelességet sem, amit a korábban olvasott regényeinél, és többször is volt olyan érzésem, hogy nem történik semmi különösebb sem. Érdekes volt az, hogyan a visszaemlékezések során megismerhettük Alice életét, és megtudtuk számos érdekességet az elefántokkal kapcsolatban. Számomra ők voltak a főszereplői a regénynek, és azt kell mondanom, hogy ez róluk is szól. A Találj rám c. kötetnek ez a része hiteles, és nagyon magával ragadott az, amikor olvashattam a különböző elefántok történeteiről. Ezen állatok gyászukkal kapcsolatos dolgok megdöbbentőek az olvasó számára, és nagyon alapos munka. Itt látszik, hogy Jodi Picoult most is utánajárt a dolgoknak, de a regény másik felénél ezt nem éreztem.

Alice karaktere rendben volt, bár sokáig nem értettem azt, hogy miért folyamatosan őt olvashatjuk. A regény végére azonban mindenre rájöttem. A cselekménnyel mégsem voltam elégedett, mivel olyan semmilyen volt. Semmi különösebb nem történt, sokáig nem lendült előrébb, majd körülbelül az utolsó 100 oldalban minden megtörtént, amit el lehetett képzelni. Nagyon kusza lett, és hol erről, hol arról derült ki, hogy valójában nem halt meg, hanem él, vagy éppen bujkál. Alig lehetett követni, hogy most akkor mi is történt. Ez teljesen szokatlan volt számomra a szerzőtől, és megdöbbentett, mert rontott az egész történet színvonalán.

A fülszöveget olvasva azt hittem, hogy egy szerethető történetet fogok kapni egy nem átlagos családról, hiszen egy rezervátumban éltek elefántokkal körbevéve. Ez nem mindennapi, de utána nem kaptam semmi ilyesmit. Emiatt kicsit csalódtam is, mert még a borító is sugallja azt a harmóniát, amit vártam, de nem jött. Mindezek mellett nekem Jenna karaktere volt még kiábrándító. Értem, hogy anyja elvesztése miatt iszonyat nagy gyűlölet van benne, de ettől eltekintve is irritáló személyiség. Valahogy nem tudok vele együtt érezni, és nem ragad meg annyira az, hogy mi lesz, ha mégsem találja meg az anyját, vagy kiderül, hogy meggyilkolták, esetleg szándékosan hagyta el őt. Kiskamasz még a szereplő, de úgy érzem, hogy sokszor túlzásba esett, és hitetlen lett a jelleme. Ettől eltekintve azonban számos elgondolkodtató kijelentést hallhatunk tőle az életről, hogy hogyan is látja egy tizenéves szinte még gyerek, de majdnem felnőtt a világot.

Kétségtelen, hogy nem ez volt a legerősebb Jodi Picoult regény, amit valaha is olvastam, de mégsem bánom. Sok mindennel nem értek benne egyet, de érdekes volt látni egy olyan könyvet is tőle, ami ennyire szokatlan a stílusához képest. Másként közelít meg mindent, és a könyv végére érve pedig kicsit átverve, félrevezetve éreztem magamat. Igazából csak az elefántok miatt ajánlom ezt a kötetet, mert ők nagyon szerethetőek voltak. Olyan dolgokat tudtam meg velük kapcsolatban, amit nem is sejtettem. Nem gondoltam volna, hogy ennyire fejlettek a különböző érzékeik, mert bár hiszem, hogy minden állat érez, nem hittem volna, hogy ennyire fejlettek is lehetnek. A történet pedig hát most nem ért olyan célt, mint szeretett volna.

Szólj hozzá

könyv elefántok Jodi Picoult Találj rám Alice Metcalf