Cím: A szoba

Szerző: Emma Donoghue

Fordító: Csonka Ágnes

Kiadó: Alexandra Kiadó

Oldalszám: 388

Kiadás éve: 2011

Emma Donoghue többször díjazott ír szerző, akinek legismertebb regénye A szoba, amely 2010-ben jelent meg. A szerzőnek már a családjának is kapcsolata volt az irodalommal, ugyanis az édesapja irodalomkritikus volt. Mindezek mellett pedig Donoghue férfi és női barátságok irodalmi ábrázolása a 18. században címmel írta a Phd-jét a Cambridge Egyetemen. A szerzőnek már több regénye is megjelent, így például magyarul is A cafka, a Hétpecsétes titok vagy az Érzékek tánca, de a legnagyobb elismerést kétségtelenül A szoba kapta. Ez volt az a regény, amely igazán meghozta számára a népszerűséget.

A történetet egy ötéves kisfiú szemszögéből olvashatjuk. Jack éppen csak hogy megünnepelte az ötödik születésnapját, de számára a Szoba jelenti az egész világot. A néhány négyzetméteres szobában található fürdő, konyha, wc, ebédlő és hálószoba, de természetesen mindent csak egy – egy bútor jelképez a Szobán belül. Itt él születésétől kezdve édesanyjával, aki mindent megtesz azért, hogy kisfia semmiben se szenvedjen hiányt. Felépít neki egy egész világot a Szobában azért, hogy ne vágyakozzon a kinti világra, mert Jack és édesanyja bezárva élnek. Ami a kisfiúnak az egész világot jelenti, az az édesanyjának maga a pokol. Bebörtönözve élnek, mert a lányt 7 évvel ez előtt elrabolta egy idegen férfi, és azóta a Szobában tartja fogságban kettejüket. Az anya megteremt egy képzelt világot a fiának, de tudja, hogy hamarosan el kell mondania neki az igazságot. Ez meg is történik, és akkor egy olyan tervvel áll elő, ami teljesen megváltoztatja addigi életüket. A Szoba falai ugyanis szép lassan leomlanak.

A regényről már több mint egy évvel ez előtt hallottam, de akkor még nem olvastam el. Folyton halasztottam, de most felvettem a Könyvmoly párbajos listámra. Joker könyvként jelöltem meg, de ennek ellenére elsők között olvastam el a listáról. Nem okozott nekem egyáltalán csalódást, sőt iszonyatosan meglepett. Egy igazán megható történet, és annak ellenére, hogy fikció nagyon hiteles. Minden területen megmutatkozik az, hogy egy ötéves kisfiú meséli el a tapasztalatait, így pl. a fogalmazásban, a szavakban, és abban, hogy néhol nem érti, mi történik, csak csodálkozik rajta. A hitelesség pedig főként abban tűnik fel, hogy a szökés után mi történik velük. Ez a regény ugyanis nemcsak azt mutatja be, hogy mi történt a fogság alatt, hanem azt is, hogy min mentek keresztül a szabadulás után.

Eleinte azt hittem, hogy ez a regény is bemutatja majd azt, hogy milyen volt a fogság, és hogyan tudták túlélni ezt. De itt nem erre koncentrált a szerző, hanem arra, hogy mi történt utána. Hogyan lehet feldolgozni egy ekkora traumát? Mi az, amivel később meg kell küzdeni? Hogyan tudják legyőzni az emberek kíváncsiságát, és megvédeni a magánéletüket? Ezek közül mindegyik megjelenik a történetben, és látszik az, hogy Emma Donoghue aprólékosan kidolgozott minden egyes részletet. Ennek is köszönhető az, hogy nagyon hiteles lett a regény.

Mindezek mellett iszonyatosan hat az érzelmekre. Engem magával ragadott az olvasás, és a legkisebb dolog is érdekelt, ami nekik új volt a világban. 7 év alatt ugyanis rengeteget fejlődött a világ, így az anyának is nagyon sok mindenhez hozzá kell szoknia. Jacknek pedig minden új volt, és neki talán emiatt könnyebb dolga volt. Sok mindent nem értett, de kíváncsi volt, és ez folyamatosan vezette őt a tanulásban. Ezzel szemben az anyának vissza kellett szoknia a való világba, és ez talán nehezebb. Ő ugyanis fokozatosan ráébredt arra, hogy mi mindent vett el tőle elrablója. Ezek együttese pedig hatással van az olvasóra is. Nemcsak együtt érzünk velük, de el is gondolkodunk. Én szeretem az olyan regényeket, amelyek el tudnak gondolkodtatni, és egy – egy komolyabb témában úgy gondolkodtat el, hogy nem lehet megmondani, hogy mi a helyes. Pl. felmerült a regényben az a kérdés, hogy miért nem vitette el a fiát az elrablójával, amíg még csecsemő volt, és ez által legalább neki lett volna egy normális élete. De valójában az anyának ő jelentette a menedéket, és ő adott neki erőt. Nem lehet bírálni őt sem a tetteiért, sőt nem biztos, hogy Jacknek jobb lett volna másokkal. Mégis elgondolkodunk ezen, hogy van benne logika, mint ahogyan abban is, hogy így a fia egész életében emlékezteti arra az emberre, aki elvette életének egy időszakát. Nehéz kérdések ezek, és nem lehet megmondani, hogy melyik döntés a helyes.

Én mindazoknak ajánlom ezt a könyvet, akik érdeklődnek a különféle lelki folyamatok változása, lezajlása iránt. Ezt ugyanis leginkább lélektani regénynek tudnám besorolni, mert bár egy ötéves szemszögén keresztül olvassuk a történéseket, de ettől függetlenül érzékelhető az a folyamatos lelki felépülés, amin a szereplők átmennek. Pszichológia iránt érdeklődőknek nagyon hasznos olvasmány lehet, illetve azoknak is, akik szeretnének olvasni valami különlegeset. Ez nem egy szokványos történet, és nem is egy szokványos történetvezetés.