Cím: Hová tűntél?

Szerző: Gayle Forman

Fordító: Rudolf Anna

Kiadó: Ciceró Könyvstúdió Kft.

Oldalszám: 288

Kiadás éve: 2015

Gayle Forman, amerikai szerzőnek a Ha maradnék c. regényének a folytatása a Hová tűntél? A regény 2011-ben jelent meg, amely szintén hamar népszerűvé állt az első kötet sikerének következtéből. A legtöbb rajongó ugyanis tudni akarta, hogy mi történik a folytatásban.

A második részben Adam és Mia kapcsolatát ismerhetjük meg az után, hogy Mia felébredt a kómából. Hosszas felépülés követi, majd pedig szeptemberben elkezdi a Julliard zenei képzését, és magába szippantja New York városa. Három év telik el, miután ismét találkozunk Adam-mel és Mia-val, akik immár teljesen más személyiségek. Adam a bandájával híressé vált, illetve Mia karrierje is egyre jobban alakul. Éppen mindketten turnéra indulnának, amikor ismét találkoznak. Igen ismét, mert a lány elhagyta Adam-et egy szó nélkül. Eltűnt a fiú életéből egyik napról a másikra, és Adam éveken keresztül nem is hallott felőle semmit. Mindketten megváltoztak, de felmerül a kérdés, hogy van – e kettejüknek még közös jövőjük? Hogyan tudnak túllépni a múltbéli sérelmeken? És sok más kérdés felmerül a kapcsolatukat illetően.

Valójában nekem jobban tetszett az első kötet, és a második rész kissé csalódás volt számomra. Nem jó a megfogalmazás, ugyanis nem volt rossz a regény, de én többet vártam. Az első kötetben nagyon sokféle kérdés felvetődik, és ahhoz képest ez a regény kissé átlagos lett, amolyan tiniregény, amelynek legfontosabb kérdése az, hogy vajon újra összejönnek? Engem ez azonban annyira nem fogott meg, és sokkal jobban tetszett az első regényben az, hogy gondolatokat olvashattam az életről egy mindössze 17 éves lánytól. Most azonban egy tiniregényt kaptam, amelyben nem éreztem különösebb mondanivalót.

A történetben azonban nagyon megfogott az, hogy férfi narrátor volt, ugyanis Adam szemszögéből olvashattuk az egész regényt. Nem is tudom, hogy mikor olvastam utoljára olyan könyvet, ahol férfi karakter mesélt. Szerintem ebben a témában, amely főként fiataloknak szól, nagyon ritka ez a fajta megoldás, de nekem különösen tetszett. Az elmúlt három év alatt a fiú gyakorlatilag tönkrement, és érdekes volt látni azt, hogy hogyan épült le, és úgymond hogyan viaskodik önmagával. Azonban ez a jellegzetessége a regénynek nem volt olyan domináns, mint amikor Mia volt a narrátor az első regény esetén.

Szintén fontos megemlíteni azt, hogy folyamatosan visszatérő idézetként megjelentek a fejezetek elején az Üstökösnek a különféle számaikból vett versszakok. Ezek pedig nagyon jól leírták az a helyzetet, amely uralkodni fog az adott fejezetben, és nagyon jól passzoltak a különféle érzelmek kifejezésében is. Nagyon jó eszköz volt ez a szerző részéről. 

A befejezéssel kapcsolatban van még néhány érzésem. Én valójában nem voltam elégedett ezzel, mert túlságosan idillikusnak éreztem. Nagyon sok minden történt velük az elmúlt években, és valahogyan nem éreztem valóságszerűnek azt, hogy egyik napról a másikra teljesen felforgatnak mindent, és szinte kétségek nélkül újra belevágnak. Mindketten nagyon sok mindenen mentek keresztül, és számomra ez a befejezés amolyan meseszerű volt.

Nem akartam összehasonlítani a két regényt, de valójában nem lehet nem összehasonlítani. Nem vagyok elégedett a kötettel, mert amikor olvastam, nekem végig az az érzésem volt, hogy vannak dolgok, amit el kell engedni, mert túlságosan sok kárt okozhat nekünk. Ez megtörtént, de aztán mégis elég gyorsan megváltozott ez a döntés a történetben. Nem azt fájlalom, hogy happy end lett, hanem azt, ahogyan. Túlságosan gyorsan történt minden, és éppen ezért kissé összecsapottnak éreztem. Az első rész alaposan ki volt dolgozva, de a második kötet esetén nem éreztem ezt a kidolgozottságot. Azonban mégis úgy tartom, hogy aki olvasta az első kötetet, annak feltétlenül el kell olvasnia a másodikat is. Fontos az, hogy az olvasó megismerkedjen egy történet befejeztével.