Cím: Lucinda’s secret

Szerző: Holly Black – Tony DiTerlizzi

Kiadó: Simon & Schuster

Oldalszám: 123

Kiadás éve: 2003

Mindössze két héttel ez előtt vettem kezembe először a Spiderwick krónikákat, de azonnal megszerettem. Könnyed és szórakoztató rövid történetek, amelyek kellemes szórakoztatást nyújtanak. Holly Black és Tony DiTerlizzi nagyon jól alakítják a szálakat, és mindvégig fenntartják az olvasó figyelmét. A harmadik kötetben sem volt ez másképpen.

Lényegében ugyanott folytatódik a történet, ahol abbamaradt. A Grace gyerekek nem tudják, hogy mihez kezdjenek. A házi manójuk megharagudott rájuk a korábbi regényekben történtek miatt, és most fogalmuk sincsen, hogy hogyan is engesztelhetnék ki. Egyiküknek azonban támad egy nagyszerű ötlete, és ráveszik az anyjukat, hogy látogassák meg Lucinda nagynénjüket. A öregasszony azonban pszichiátrián van, mert mindenki azt hiszi, hogy megbolondult, de a gyerekek számára nagy meglepetéssel szolgál és olyan információkat közöl velük, amely egy újabb útra indítja el őket.

Összességében tetszett ez a kötet is, de miután továbbolvastam kissé kívülállónak érzem ezt a részt. Sok mindenben kapcsolódik az előző kötetekhez, és a későbbiek során is lesznek visszautalások rá, de valahogy mégsem érzem úgy, hogy szorosan kapcsolódna az előzőekhez. Igazából nem halad túlságosan előre a történet, és a többi kötet sokkal izgalmasabb, de ez kissé olyan nekem, mintha tennénk egy könnyed kirándulást az izgalmasabbnál izgalmasabb kalandok között. Nem volt rossz, sőt nagyon sok érdekességet tudtam meg, de nem volt olyan erőteljes, mint amire számítottam.

Ezt nem kell rossz kritikának tekinteni, mert lehet, hogy csak nekem volt túl nagy az elvárásom. A filmekből ugyanis Lucinda nagy kedvencem volt, és vártam már, hogy végre a könyvekben is megjelenjen. Azonban nem túl sok szerepet kapott néhány fejezetet leszámítva, és nem is volt annyira meghatározó a karaktere, mint ahogy én hittem.

A történet egyébként most a tündérekre összpontosít, akiknek nem éppen a legkedvesebb oldalukat ismerjük meg. Erre nem számítottam, mert általában véve a tündérek hallatán mindenki jóságos, kedves és apró lényekre asszociál. Nem voltak gonoszak itt sem, de nem is a legkedvesebbek voltak. A többi szereplőről pedig nem tudok újat mondani. Most is annyira voltak szerethetőek, mint korábban, de alapjáraton most egyikőjük sem lepett meg. Jared azonban bebizonyította, hogy nemcsak az öccse okos, hanem ő is épp olyan eszes srác.

A regényt most angolul olvastam, mert magyarul nem tudtam megszerezni magyarul, és hát kíváncsi voltam az eredeti szövegkörnyezetre is. Kezdetben furcsa volt a manók nevei, mert magyarul természetesen más, de hamar megszoktam. Kicsit azonban nehéznek tartottam a szöveget, de érezni lehetett rajta, hogy főleg gyerekeknek szól. Nem volt túlságosan bonyolult, és angolul is épp olyan olvasmányos, mint amennyire magyarul. Ennek ellenére mégis volt egy – két szövevényesebb mondat, amit nem mindig értettem meg a legkönnyebben. Azonban nálam ugyanúgy elérte azt a hatást, mint a korábbi regények is, és ezt is épp úgy ajánlom mindenkinek, mint a korábbiakat. Ha könnyed szórakoztató történetre vágytok, akkor bátran vegyétek a kezetekbe, mert garantált, hogy nem fogtok csalódni.