Szerző: Jodi Picoult

Cím: Egyszerű igazság

Fordító: Bihari György

Kiadó: Athenaeum Kiadó

Oldalszám: 484

Kiadás éve: 2013

Jodi Picoult azokhoz az írókhoz tartozik, akiktől mindig szívesen olvasok, de csak szép lassan sorjában. Nem tudom elolvasni egymás után a könyveit, mivel olyan hatással vannak rám, hogy mindig egy könnyebb olvasmányt választok egy regénye elolvasását követően. Mindig szükségem van arra, hogy átgondoljam és feldolgozzam azokat, amiket írt, mivel legtöbbször súlyos társadalomi problémákat és kényes kérdéseket feszeget az írónő. Jodi Picoult a mai napig abban látja könyvei sikerét, hogy mindig alapos kutatómunkát végez és ezzel a leghitelesebb képet nyújtja. Így volt ez az Egyszerű igazság c. regénye esetén is, amikor együtt élt egy amis családdal, megismerkedett a napirendjükkel és együtt végezték a házimunkát. Soha sem ítélkezik a regényeiben, hanem inkább egy alapos képet mutat pro és kontra érvekkel. Nem ítélkezik, hanem éppen ellenkezőleg bemutatja a társadalmat érintő nehézségeket.  

Az Egyszerű igazság c. kötet egyaránt lenyűgöző lélektani regény és bámulatos krimi, amelyben egy fiatal amis lányt vádolnak újszülöttje meggyilkolásával. Katie Fisher 18 éves amis lány, aki eltitkolja terhességét, majd titokban megszüli gyermekét. Az újszülött kisfiút másnap reggel a Fisher tanya istállójában találják meg holtan és hamarosan kiderül az is, hogy Katie volt egyedül állapotos a családban. A kórházban pedig azonnal alátámasztják az orvosok a lány terhességét, bár Katie mindvégig tagadja, hogy ő lenne az anya és gyermeket szült volna. Érdekes különbség az a könyvben, hogy az amis társadalom elítéli azért, amiért házasság előtt élt szexuális életet, de nem is gondolnak arra, hogy ő gyilkolta volna meg a kisfiát. Az amisok ugyanis képtelenek fájdalmat okozni, így gyilkolni sem tudnak. Katie pedig teljes mértékben amis. Ezzel szemben az amerikai bíróságon csecsemőgyilkossággal vádolják a fiatal lányt és elég sok bizonyíték szól ellene.

Ez a regény volt a harmadik olvasott Jodi Picoult könyvem, és talán ez volt a legösszetettebb és legjobban felépített. Még emlékszem a Nővérem húga c. könyvre, ahol folyamatosan más – más szereplő szemszögéből ismerhettük meg és élhettük át egy rákos gyerek szenvedéseit, valamint ugyanígy a Szívtől szívig c. kötetben is egy halálra ítélt rab vezeklését és súlyos szívbeteg kislány várakozását. Ebben a kötetben azonban minden más volt, valahogyan sokkal jobban tetszett és jobban elhittem az egészet. Maga a gyilkosság ténye mindvégig megcáfolhatatlan, de kérdéses marad, hogy hogyan is történt. Számos oldalról ismerhetjük meg a csecsemőgyilkosság okait, illetve bemutatásra kerül annak pszichológiai háttere is. Tulajdonképpen végig a gyilkosság ténye mozgatja a cselekményt, mert ezen kívül nem sok minden történik a könyvben.  Az amisok ugyanúgy élnek, mintha az egy teljesen átlagos nap lenne és semmi sem történt volna, azért ők is reagálnak a történésekre. Mindezek mellett tanúi lehetünk Ellie és Coop szerelmének kibontakozásában, de ugyanúgy Adam és Katie kapcsolatának a tönkremenetelében, valamint Samuel és Katie házasságának kérdésességében. Valójában Katie mondja ki az igazságot ezzel kapcsolatban, hiszen „csak mert szeretünk valakit, az még nem jelenti azt, hogy az Úr is egymásnak szánt bennünket.” 

Jodi Picoult az egész történeten úgy vezeti végig az olvasót, hogy közben megismerteti az amis világot. Kívülről a legtöbben úgy látják őket, hogy nem képesek változásra és haladni a korral, mivel mai napig is a legegyszerűbb eszközöket használják. Ennek azonban már a regény elején ellent mond az, hogy a tejgazdaságban a legmodernebb gépeket használják, mivel csak így képesek részt venni a gazdasági versenyben. Ez azonban nem változtat azon a tényen, hogy távol maradnak a modern technikától a magánéletükben és elszörnyednek akkor, amikor meglátnak egy mobil telefont, vagy egy laptopot cápákkal teli háttérrel. Szürke egérként tekintenek rájuk az emberek és fotózzák őket a turisták. Az amisok azonban teljesen máshogy látják magukat és hiszik, hogy ők csupán egyszerű emberek. Ez pedig azt jelenti, hogy mindannyian az Ordnungnak megfelelően élnek példás keresztény életet. Sarah Fisher mégis rávilágított egy fontos tényre a világukban: „Egyformák vagyunk. Egyformán imádkozunk. Egyformán élünk – mondta. – De mindez nem jelenti azt, hogy egyformán is gondolkodunk.” Vagyis ők is ugyanolyan emberek, mint mi, hiszen mindenkinek megvan a saját véleménye a látszatok ellenére is. Számomra az egyik legérdekesebb szál mégis ez volt a történetben: a saját és amis világ közötti ellentét. Az amis világban megtapasztalható a rengeteg munka és fáradtság, de ezzel szemben ott van a nyugalom és a csend is. Mindentől elvonulva, stressz mentes életet élnek, amire talán nagy szüksége lenne a mai kor emberének is, hiszen a stressz komoly problémákat szokott okozni. Az amisok azonban hisznek abban, hogy az Úr majd segít nekik és minden úgy fog történni, ahogyan az Úr is akarja.  

A regényben szintén lényeges a szereplők megismerése. Itt is észrevehető a korábban említett ellentét, hiszen Ellie Hathaway képviseli a modern világot, aki el sem tudja képzelni, hogyan fog tudni elszakadni a technikától. Számomra kissé Jodi Picoult jelent meg az ő karakterében, hiszen maga az írónő is eltöltött egy rövidebb időt az amisok között és biztosra veszem, hogy a kötetben sok élményét írta le Ellie szemszögén keresztül. Másik jelentős szereplő Katie volt, aki időnként már túlságosan is idegesítő volt. Sokáig tagadta a terhességét, és ez elfogadhatatlan volt, mivel minden bizonyíték ellene szólt. Mégis meg lehetett érteni a gondolkodását, hogy miért teszi azt, amit tett. Kétségtelen, hogy a szerző most is alapos munkát végzett a szereplők jellemzése során és nagyon pozitívum az, hogy a szereplőit nemcsak a jelenben mutatja be, hanem azt is megismerteti velünk, az olvasóval hogy minden szereplőnek múltja van. Mindenkinél felfedezhetünk egy okot, hogy ki miért tart ott ahol.

Jodi Picoult regényei során mindig azt tapasztaltam, hogy az igazi csattanót a végkifejlett tartogatja és így volt ez most is. Már vártam a csattanót és ahogy egyre kevesebb oldal maradt a könyvben, úgy egyre inkább izgultam, hogy vajon mi fog történni. Mi lesz ítélet? Megtudunk valami pluszt a jövőről? Azonban az írónő most is valami mást tartogatott és ezt valahogy lehetett sejteni, de akkor is megrázó volt. Azonnal arra tudtam gondolni, hogy itt is egy újabb amis gondolat jelenik meg, miszerint az amisoknak a család mindent jelent, ha a látszat nem is mutatja mindig ezt. Azt hiszem, Jodi Picoult ezzel a könyvével maradandót alkotott, és ez a könyv biztosan nem fog csak porosodni a könyvespolcomon.