Nincsen olyan ember, aki soha életében ne hallott volna Harry Potterről, és szerzőjéről J. K. Rowlingról. Közismert, hogy az írónő az ismeretlenből lett néhány hónap leforgása alatt az egyik legismertebb szerző, és hogy könyvsorozata világsiker lett. Ez inspirálta a filmkészítőket is, amikor elkészítették a szerző életét bemutató filmet. Bár nem hivatalos életrajzi alkotásról van szó, tény, hogy számos dolog igaz benne, és nem csak a rendező és forgatókönyvírók képzeletének a szüleménye.

 A film az írónő gyermekkorától vezet végig minket az első regény kiadásáig. Végigkövethetjük azt, hogy mi mindenen kellett átmennie Rowlingnak, és a rendező, Paul A. Kaufman tökéletesen be tudta mutatni azt is, hogy hogyan érezte magát a szerző. Az iskolában kiközösítették, de ezen édesanyjának köszönhetően felül tudott emelkedni. Az édesanyja betegsége és halála azonban már sokkal jobban megviselte. Mindezek viszont csak a kezdet kezdete volt, hiszen még sok nehéz pillanatot kellett megélnie a regénye sikeréig. A film nemcsak azt mutatja be, hogy honnan jött Rowling, hanem azt is, hogy milyen nehéz kitörni a szegénységből, vagy hogy hogyan is történik egy ismeretlen szerzőnek az első könyvének a kiadása.

Miért tetszett a film? Mert hiteles, és fantáziadús volt. Nagyon jól szemléltették azt a fantáziavilágot, amelyben a szerző élte gyermekkorát, majd pedig amelyről tinédzserként is álmodozott. Nagyon hatásosak voltak a különféle párhuzamok a valós és a regénybeli világ között. Ahogyan bemutatták azt, hogy hogyan vette a mindennapi életből az ihletet. Máshonnan nem is tudta volna, ugyanis egy olyan világot teremtett, amely egyedi volt, és amelyről eddig senki sem írt. Mindezek mellett azt is megtudhattuk, hogy mennyire művelt volt a szerző már fiatal gyerekként is. Amolyan csodabogár volt az iskolában, aki kissé különc volt, és valljuk be őszintén, hogy nem mindegyik tanár szívlelte jól ezen diákok jelenlétét az osztályában.

Kétségtelen, hogy egy jó filmnek az alapja mindig is egy jó sztori volt. Rowling esetén ez adott volt, mert kivételes története van, azonban a forgatókönyvírók, Jeffrey Berman és Tony Caballero munkája sem elhanyagolható. Tökéletesen építették fel a filmnek a menetét, és bár tudtuk, hogy mi lesz a vége, mégsem untuk. A közel másfél órás időt teljesen kihasználták, és hasznos információkkal töltötték meg. Én számos új információt tudtam meg a szerzőről, amely engem lenyűgözött. Ezek után csak jobban csodálom az írónőt azért, amit sikerült véghezvinnie.

Kénytelen vagyok megemlíteni a Rowlingot alakító színésznők munkáját is, ugyanis a három színésznő esetén egyáltalán nem éreztem semmiféle hiányt. Úgy vettem észre, hogy teljesen átérzik a szerepüket, és mindegyikük hatásosan alakított. A nyolcéves Rowlingot alakító Aislyn Watson tökéletesen bemutatta azt az álmodozó kislányt, aki még gyerekként megálmodta a varázslóvilágot. A 17 éves Rowlingot megformáló Madison Desjarlais már egy bátrabb, és sokkal karimatikusabb Rowlingot ismertet meg velünk. Egy olyan lány kerül a szemünk elé, aki nem fél kiállni maga ellen még azokkal szemben sem, akik tőle sokkal erősebbek. Nem hiába formálta Hermione karakterét sem önmagáról. Azonnal őt jutatta eszembe. Azonban a legnagyobb elismerést a felnőtt Rowlingot illeti. Poppy Montgomery kapta a legtöbb időt a filmben, de ettől függetlenül is meghatározó alakítása volt. Soha sem esett túlzásba, mindig érezte a pontos mértéket a szerepe és a valóság között.

Amióta megnéztem a filmet, körülbelül minden ismerősömnek ajánlom, akivel találkozom. Van, akiről tudom, hogy tetszene neki, másokról csak annyit feltételezek, hogy tetszhet nekik. Azonban egy a lényeg, hogy ezt a filmet mindenkinek meg kellene néznie, mert erőt ad. Nemcsak azoknak, akik írók szeretnének lenni, hanem mindenkinek. Akinek van egy álma, és nehézségekbe ütközik, annak kiváló ez az alkotás. A film és az írónő élete ugyanis jól példázza azt, hogy mindig van kiút, és nem szabad feladni. Tenni és akarni kell, mindent ki kell próbálni azért, hogy elérjük a célunkat. Rowling sem adta fel, és olyan eredményeket ért el, amiről álmodni sem mert. Azonban fontosnak tartom megjegyezni azt, amit mondott a szerző. Nem azért ír, hogy pénzt keressen, hanem azért, mert szórakoztatja. Szóval ne azért csináljunk valamint, és ne azért vágyjunk valamire, hogy sikeresek legyünk, hanem azért, mert szeretjük csinálni.