Rowling, aki megérett a krimire
Cím: Gonosz pálya
Szerző: Robert Galbraith
Fordító: Nagy Gergely
Kiadó: Gabo Könyvkiadó
Oldalszám: 568
Kiadás éve: 2016
Közel két évvel ez előtt olvastam először Robert Galbraith írói néven írt első regényét J. K. Rowlingnak. Annak ellenére is bátran ajánlottam mindenkinek, hogy érzékelhetőek voltak kisebb hibák a Kakukkszó esetén, de mégis vártam a Selyemhernyó c. második kötetét. A következő részt, a Gonosz pályát pedig már hónapok óta nézegettem, hogy mikor fog végre megjelenni. Nem csalódtam, hiszen amíg az első kötet egy rejtélyes öngyilkosságot leplez le, majd a következő egy titokzatos eltűnést és gyilkosságot fed fel, addig a harmadik kötettel már mindezt túlszárnyalja. Azt is mondhatnám, hogy a szerző megérett a krimire.
Robin esküvői lázban égve egy fontos csomagot vár a munkahelyére, amelyben eldobható fényképezőgépek vannak a vendégeknek. A csomag meg is érkezik, de nem attól és nem az, amit mennyasszony létére várt. Rémülten fedezi fel, hogy valaki egy fagyos, véres levágott női lábat küldött neki. A rendőrség azonnal kézbe veszi az ügyet, és elkezdenek nyomozni a gyanús csomag után, hiszen ha egy levágott láb van, akkor valahol minden bizonnyal egy test is van hozzá. Strikenak négy gyanúsítottja is van, a rendőrség pedig azonnal kiválaszt egyet, aki szerintük a legbiztosabb tettes. A magándetektív azonban egyre inkább hiszi, hogy nem ő a tettes, és társával közös nyomozásba lendülnek a másik három gyanúsított után. Mindeközben azonban egyre több bűntény történik, és a gyilkos bátran kifejezi azt a szándékát is, hogy a célja nem más, mint Cormoran tönkretétele.
Azt szerettem volna kifejezni a „szerző megérett a krimire” mondatommal, hogy ennél a kötetnél éreztem igazán, hogy nincsenek hibák benne. Új volt még neki a műfaj, és ki kellett tapasztalnia. Sajnos többen is támadták emiatt, hogy ez nem varázslóvilág, és nem biztos, hogy neki való ez a műfaj. Azonban ez lett az a regény, amivel jó magasra tette magának a lecet, és azt kell mondanom, hogy régen olvastam ennyire jó detektív sztorit. Végig gondolkodtatott, hogy ki lehet a tettes, de mindeközben olvashattuk a belső monológjait a gyilkosnak. Több szálon futott a cselekmény, és ennek is köszönhető volt, hogy egyáltalán nem lett unalmas. Voltak pillanatok, amikor nem volt semmi új információ a nyomozásban, de akkor sem unatkoztunk. Mindvégig növelte a feszültséget a szerző azzal, hogy hogyan alakult egyes karakterek élete.
A szereplők kidolgozottságát mindkét regény esetén megemlítettem. Valójában Rowlingtól már el is várom, hogy ennyire jól kidolgozott szereplőket használjon, de most sok mindenre választ adott Robin és Strike életével kapcsolatban. Nekem érdekes volt olvasni ezeket a rejtett titkokat az életükről, sőt Robin esetén sokkal több választ kaptam, mint vártam volna. Nagyon örültem annak, hogy most már tényleg teljes társa volt Strikenak. Az előző kötetben még csak elkezdte kivenni a részét a nyomozásból, de most már talán több részletet is derített fel, mint maga Strike. A karaktere sok fejlődést mutatott, és igazán kiteljesedett a három kötet alatt. Mindezek mellett a Gonosz pálya egyaránt erőteljesen koncentrált kettejük kapcsolatára és a magánéletükre is.
A cselekményvezetés erőssége volt a könyvnek. Rowling mindig is olvasmányosan írt, és lehetett számítani arra, hogy lesz valami csavar a regény végén. Azonban nagy meglepetés volt az, hogy folyamatosan olvashattunk a gyilkostól is. Ezzel bepillantást nyertünk egy gyilkos fejébe, hogy miért is öl, vagy mit érez akkor, amikor elkap valakit. Megtudjuk a legfőbb célját is, amivel a szerző növeli a feszültséget: Vajon sikerül neki csapdát állítani? Több olyan rész is volt a regényben, amikor nem tudtam letenni, mert éppen olyan lett a fejezet befejezése. Persze ilyenkor Rowling megfogott egy másik történetszálat és azzal folytatta. Ezzel pedig csak tovább növelte a feszültséget, de nagyon jól tette. Mindezek mellett azzal is felkeltette az érdeklődésemet, hogy nemcsak a nyomozás állt a középpontban, hanem Robin közelgő esküvője is. Ez több kérdést is felvetett az olvasóban, és azt hiszem sok olvasó van úgy Matthew karakterével, ahogyan Cormoran is.
Mindent egybevetve ajánlom ezt a kötetet mindenkinek. Azonban én azt mondom, hogy jobb sorban olvasni a Cormoran Strike történeteket akkor is, hogyha nincsen összefüggés közöttük. Így ugyanis látja az olvasó, hogy milyen fejlődésen mentek át a szereplők, és maga az írónő is hogyan sajátította el a műfajt. Nem szokványos krimiket ír, ami talán nem mindenkinek tetszik, de kétségtelen, hogy izgalmas, fordulatos nyomozásban lehet részünk és a különböző sorsokat is zseniálisan alakítja a szerző. Várom a folytatást.
Már megjelent kötetek:
