Cím: Eleanor & Park

Szerző: Rainbow Rowell

Kiadó: Orion Books

Oldalszám: 336

Kiadás éve: 2014

Régóta nézelődtem már Rainbow Rowell regényei között, amelyek nagyon népszerűek. A szerző egyaránt ír tinédzserekről és felnőttekről is, de központi témája az az érzés, amikor azt hisszük, hogy valamit el fogunk rontani, és ez elkerülhetetlen. A szerelem szintén fontos téma, amelyet nem hagyhat ki egyetlen egy könyvéből sem, de még sincs olyan érzése az olvasónak, hogy ezek csak romantikus történetek. Rainbow Rowell tehát sajátosan közelíti meg mindezeket történeteiben, és ennek köszönhetően kiemelkedik a kortárs romantikus regények közül.

Eleanor új lány a városban és az iskolában, de egyetlen vágya észrevétlennek maradni. Azonban ragyogóan vörös hajának és különleges öltözködési stílusának köszönhetően bármennyire is próbálkozna, nem tudna beolvadni a tömegbe. Ezzel szemben Park szintén láthatatlan akar lenni, akinek egyetlen vágya, hogy végre megkapja a jogosítványát és mindennap vezethessen a suliba. Unja azokat a diákokat, akik nap, mint nap hangoskodnak, viccelődnek a buszon, de amikor Eleanor is felszáll a buszra, minden megváltozik.

Amikor elkezdtem olvasni ezt a regényt, úgy voltam vele, hogy majd meglátom mi sül ki belőle. Megmondom őszintén, hogy nem ezt vártam, és meglepett az, ami végül lett. A regény legelején ugyanis egy nagyon cuki történetet kapunk, mivel a különc lány és a titokzatos ázsiai fiú lassan egymásba szeretnek. Kedves történet, és szinte azonnal el is könyvelhetnénk tiniregénynek. Azonban ahogy olvasunk tovább, úgy kapunk egyre többet és többet. Valójában a cukormáz mögött komoly mondandó van, és nemcsak azt mutatja be az írónő, hogy milyen az első szerelem. John Green úgy fogalmazott, hogy emlékezteti őt a regény arra, hogy milyen fiatalnak lenni. Igen, ez igaz, de azt is megmutatja, hogy nem olyan egyszerű az ő életük sem: családon belüli erőszak, alkoholizmus, szegénység, iskolai bántalmazás és még sorolhatnám, hogy mennyi hétköznapi probléma felmerül a könyvben. „A szerelem mindent elsöpör” gondolat pedig tévhitté válik, hiszen szóbeszédek ellenére sem győz le minden akadályt.

Valójában a könyv egyik erőssége az írónő stílusa és a karakterek. Nagyon jól felépítettek és kidolgozottak a szereplők, akik folyamatosan önmagukkal vívódnak. Érdekes olvasni ezeket a különféle belső vívódásokat, bár van néhány rész, ahol már azt éreztem, hogy ez sok nekem. Sok nekem a nyavalygás, és nem értem mitől fél Eleanor, vagy miért nem mer segítséget kérni? Úgy éreztem, hogy sok esetben látszott, hogy még nagyon éretlenek, fiatalok, és vannak gyerekes dolgok benne. Ezt az utóbbit úgy értettem, hogy többször is előfordult, hogy ahelyett, hogy valamit nyíltan megbeszéltek volna, inkább elmenekültek, és ezért lett probléma.

Azonban mindezek ellenére is hatással van rám a könyv. Folyamatosan elgondolkodtat, és ahogy haladtam előre, úgy szerettem egyre jobban olvasni. Kezdetben tényleg csak azt gondoltam, hogy ez egy csak egy cukormázas love story, de aztán rájöttem, hogy nem erről van szó. Valójában azonban mégis tinédzsereknek és fiatal felnőtteknek ajánlom elsősorban. Miért? Mert mégis úgy hiszem, hogy hozzájuk sokkal közelebb áll a történet, mint másokhoz.

Nem tudom kihagyni azt, hogy ne írjak a regény befejezéséről. Meglepett a történet vége, mert nem tudtam, hogy hová is tartunk. Elképzelni sem tudtam, hogy pontosan hová fog fajulni az egész szerelmi szál, de éreztem, hogy lesz valami bonyodalom. Nem vagyok elégedett Eleanor tettével, és kicsit csalódtam benne, de az utolsó mondat tetszett. Ötletes befejezés volt, mert nyitva hagyott sok kaput az olvasónak. Gondolkodjon ő maga rajta, hogy mi is volt az az utolsó üzenet.