Van egy 2005-ös film, a Grönholm-módszer, amely tulajdonképpen egy állásinterjút mutat be annak különös sajátosságaival. Amikor megnéztem ezt a filmet, utána elgondolkodtam, mivel az utóbbi időszakban kezdtem el munkát keresni és így természetesen állásinterjúra járni. Egy nagyobb cégnél pedig hasonló helyzetben találtam magam, mert már másodszor kellett megválaszolnom azokat a dolgokat, amiket már korábban megtettem.

A film Madridban játszódik, ahol pontosan hatan érkeznek interjúra. Mindenkit ugyanabban az időben hívnak oda és csoportos állásinterjút láthatunk. Megtudjuk, hogy a jelöltekkel többször is kitöltették ugyanazt a tesztet, amelynek legfőbb célja a szűrés volt. Ezzel leginkább a türelmüket tesztelték. Egyre többet hallani a stressz- interjúról, amelynek célja, hogy a munkáltató kizökkentse a jelöltet az előre betanult, rutin szerepből és tudni akarja, hogyan reagál a gyorsan változó feltételekre, vagy kezeli a problémás helyzeteket. 

Az interjú során pedig érdekes helyzet áll elő filmben. Folyamatosan feladatokat kapnak az emberek, amely során egymásról is dönteniük kell. A film bemutatja azt, hogy a multinacionális cég mennyire utánajárt az embereknek. Mindenkit leellenőriztek és felkutatták a legrejtettebb titkaikat is. Az állásinterjú legfőbb célja pedig az, hogy megismerje a jelöltek valódi személyiségét. Nem olyan embert keresnek, aki jó ember, de gátlástalanak látszik, hanem éppen fordítva: olyat aki gátlástalan, de jó embernek mutatja magát. 

A Grönholm-módszer számomra azért volt érdekes, mert tulajdonképpen manapság már nem a szakmaiság alapján döntenek az emberekről, hanem arról, ahogyan viselkedett az állásinterjún. Aki ideges, félénk, keveset beszél, az nem fog jó benyomást kelteni. De ugyanígy kategorizálnak a kinézet vagy beszéd alapján. Milyen az illető hangszíne, hogyan beszél, hogyan ejteni az egyes hangokat. Mind-mind szerepet játszik a választásban és abban, hogy végül ki mellett fognak dönteni. Bár kérdés, hogy mennyire etikus ez, a Grönholm-módszer lényege éppen az, hogy nem a szakmai kvalifikáció alapján választanak, hanem az alapján, amit tényleg tud az illető. Hiszen lehet valakinek 4-5 diplomája, számtalan bizonyítványa erről-arról, de semmit sem ér, hogyha azokat nem tudja hasznosítani éles helyzetben. Az egyik legfontosabb dolog pedig az önértékelés. Ismerjük magunkat és tudjuk, hogy mire vagyunk képesek. Szokás mondani azt – és egyre többen élnek vele – hogy a diploma csak egy papír, dísznek való és hogy a felsőoktatásban nem tanultak semmit az emberek. Azonban az igazság az, hogy ott valójában csak az alapokat ismerik meg, amit aztán mindenki saját belátása szerint használ fel. Ki kell kerülni az iskola védett falai közül, ahhoz hogy megtudd mire is vagy képes.