Az emberek kegyetlenek, főleg fiatal korban. Ezt példázza az a film is, amit a délután folyamán néztem meg. A film címe „Az osztály” (Klass), amely tulajdonképpen bemutatja azt, hogyan terrorizáltak egy, majd később két gyereket. Egy egész osztály tette tönkre a két srácot, de a végén „betelt náluk is a pohár”.

Őszintén bevallom, hogy engem sokkolt a film és nagyon elgondolkodtatott. Ha visszagondolok a fiatal éveimre, akkor rájövök, hogy tényleg a tinédzserek azok, akik a legkegyetlenebbek tudnak lenni. Ők azok, akik még nem ismerik fel tetteiknek a következményeit. A filmben folyamatosan megalázták őket és felvetődik bennem a kérdés, hogy az a fiatal, akit ilyen szinten a semmibe vesznek és tönkretesznek lelkileg, abból milyen felnőtt lehetne? Egyre többet hallani a médiában arról, hogy iskolai lövöldözés volt, a zárkózott gimnazista megölte a barátait. De soha sem tudjuk a teljes történetet. Elolvassuk a cikket, megnézzük a készült televíziós riportot, de nem tudjuk meg, hogy pontosan mi történt. Mi állt a háttérben? Mi vezetett el idáig? Senki sem úgy születik, hogy képes lenne gyilkolni. Minden csak nevelés kérdése.

A film egyébként igaz történet alapján készült, és kénytelen vagyok elárulni azt, hogy a végén megölik azokat, akik végig terrorizáltak a film során. Azonban emberileg kérdéses, hogy ez erkölcsös volt-e vagy sem? Azok, akik a végén gyilkoltak, bosszút álltak a sorozatos bántalmakért. Olyan dolgokat szenvedtek el ok nélkül, ami minden ember számára komoly lelki sérüléseket okozna és a film végén megölik a tetteseket, amellyel törvényt sértettek. Azonban őket a törvény – ez esetben az iskola – nem védett meg. Emiatt kérdéses lesz, hogy most a történtekért ki a hibás valójában? Mindenki a maga sorsáért felelős, de hogyha az embert kiközösítik és esélye sincsen a kitörésre, csak tűrni, akkor ez a kijelentés nem állja meg a helyét.

Számomra érdekes még ezekben a történetekben az, hogy a szülő kit tart felelősnek. Az a szülő, akinek a gyerekét terrorizálják, természetesen hibáztatja a bántalmazó gyerekeket, de amikor belőlük lesz az áldozat – azért mert komoly dolgokat tettek és „megbüntetik” őket – akkor már őket sajnálják. A média ezekben az esetekben nem tud pontos tájékoztatást adni. Etikailag nem tudják eldönteni, hogy mi a helyes egy ilyen eset kapcsán? Mi az, amit leközölhetnek és mi az, amit nem? Azonban az újságírók részéről szemlélve, teljesen mindegy, hogy mit fognak közölni ebben a szituációban, ugyanis mindig felelősségre vonják őket. Ha túl sokat írnak, akkor azért, ha meg túl keveset, akkor azért, mert egyoldalú lett a tájékoztatás.

A film bemutat egy iskolai lövöldözéshez elvezető eseménysorozatot, de a való életben számtalan olyan eset van még, amikor bántalmaznak fiatalokat, de nem lesz komoly következménye. Ez alatt azt értem, hogy sok esetben ki sem derülnek ezek az esetek. Szinte minden iskolában van legalább 1 diák, akit a társaik kiközösítenek, bántanak lelkileg vagy fizikailag. Azonban nem biztos, hogy a fiatalt az iskolában bántalmazzák. Megtörténhet ez rendszeresen családon belül is, vagy hazavezető úton a buszon, vonaton. Nagyon sok olyan közösségi tér van, amit nem lehet elkerülni – hiszen el kell jutni A pontból B pontba - és  emiatt minden nap találkozni kell a „sértéssel”. Az ő esetük sokkal inkább aggasztó, hiszen az a személy, akit lelkileg komoly sérelmek érnek, a későbbiekben egyedül nem tudja ezt feldolgozni. Nehezen szembesülnek azzal, hogy mi mindent éltek át, és milyen következményei vannak. Sok esetben ezek a fiatalok antiszociálisak lesznek, nem bíznak meg a saját családjukban sem, és ami a legrosszabb, hogy nem beszélnek. Nem beszélnek arról, hogy mi történt velük, emiatt nem tudják feldolgozni sem a történteket. Ezek pedig komoly problémát okoznak a jövőbeli életükben.