„Minden normális ember egyformán normális, minden őrült a maga módján az.” – olvasható számos alkalommal a regényben. Goce Smilevski Freud húga című könyvének visszatérő gondolata ez az egyetlen mondat, amely az egész műben mérvadó lett.

Az életrajzi könyv, amely valós és kitalált elemeket egyaránt tartalmaz, Adolphine életét meséli el. Az egyes szám harmadik személyben íródott könyvben azonban nemcsak az ő életével ismerkedhetünk meg, hanem az egész családdal. Adolphine mellett négy fontos személy jelenik meg a műben. Így olvasás közben számos érdekes dolgot tudhatunk meg a pszichoanalízis atyjáról, Sigmund Freudról, aki mindmáig vitatott személyiségű és munkásságú. Az egész regényben egy zseniális, de arrogáns orvosnak ismerhetjük meg, akinek furcsa kapcsolata van a családjával. Nevezhetjük lelketlennek, amiért hagyja a húgait a náci Ausztriában szenvedni, de lánya elvesztésekor mégis megtörik benne valami. Emellett sokkal kiábrándítóbb az a kapcsolat, ami Adolphine és az anyja között van. A szigorú anya, aki mindig is megkülönböztette lányát a többi gyerekétől és másként viselkedett vele. „Jobb lett volna meg sem születned” – olvasható többször is a könyvben, amellyel az anya kínozta betegeskedő gyermekét egész életében. Továbbá érdekes szerelmi kapcsolat köti össze Adolphinet és Rainert, aki szintén olyan kitaszított lélek, mint ő. A könyv legszebb része az, amelyik az ő történetüket meséli el, a furcsa és bonyolult szerelmüket, amely végül tragédiába fullad. Mindezek mellett egyfajta lelki társként jelenik Klara, akivel együtt élnek a Fészek elmegyógyintézetben, ahová Adolphine önként vonult be.

A könyv egyik érdekes vonása az, hogy a véggel kezdődik és az egész történet egy visszaemlékezés a halál előtt. Akkor, amikor Adolphine a gázkamrában áll és végiggondolja az egész életét, amely gyermekkorától kezdve haláláig többször is kudarcba fulladt. A testvérek közül egyedül ő nem házasodott meg és végül csak önmagára számíthatott. Életét kudarcok sorozata jellemezte és az egész regény átveszi ennek a kiábrándultságnak a hangulatát. Az olvasóban jogosan merül fel a kérdés: Ki a hibás? Az anya, aki kegyetlenül törődött gyermekével, vagy maga Adolphine, aki nem volt képes küzdeni önmagáért, vagy éppenséggel a kor, amely minden újat visszautasított.

 A regényben az olvasó előtt nemcsak egy család élete, hanem a századfordulós Bécs zárkózott és egyben lázadó világa tárul fel. Két világot ismerhet meg az olvasó: az egyik az a világ, amely követi a normákat és az emberek ennek megfelelően élnek. A másik világ pedig az elmegyógyintézet, ahol azok élnek, akik nem képesek követni a normákat. Nevezhetjük őket őrülteknek is, de sokak közülük a hétköznapi életben is megállják a helyüket. Sokkal inkább lázadók, akiket a 19-20 század változó világa nem tud elfogadni.

Érdemes olvasmánynak bizonyult a regény, amelyet alig lehet letenni. Az a fajta könyv, amely olvasás közben és után is elgondolkodtatja az embert.  Végül pedig rájöhetünk, hogy a normális és az örült között nem is olyan könnyű különbséget tenni.