2015-ben a legjobb férfi főszereplő díjat Eddie Redmayne nyerte A mindenség elmélete c. filmben nyújtott alakításáért. Kétségtelen, hogy hiteles alakítás volt, és nem egy könnyed szerep volt az, amit át kellett élnie, de mégis kitűnően megoldotta. Bár kezdetben tartottam attól, hogy túlságosan tele lesz fizikai elméletekkel a film, kellemesen csalódtam, és a közel két órás életrajzi dráma nemcsak szórakoztatott, de el is gondolkodtatott magáról az életről.

A mindenség elmélete c. film Stephen Hawking életét mutatja be kezdve egyetemi éveivel. A fiatal, 21 éves Stephen tehetséges elmének bizonyul, akinek feltett szándéka találni egy megoldást az univerzum keletkezésére. Váratlanul megismerkedik a gyönyörű bölcsészlánnyal, Jane-nel, akivel lányregénybe illő módon kezdődik a kapcsolatuk. Jól szórakoznak kettesben, de a lány barátai csak nevetnek Stephen-ön a kinézete és öltözködése miatt, és emiatt Jane is zavarba jön. Próbálja kerülni a fiút, de minden próbálkozás ellenére beleszeret. A kapcsolatuk pedig csak bonyolultabb lesz miután kiderül, hogy Stephent motoros neuronbetegség támadta meg, amely fokozatosan korlátozni fogja beszédében és mozgásában. Az orvosok maximum két évet adnak neki, de Jane mégsem hátrál meg, és elkötelezi magát a férfi mellett. Összeházasodnak, családot alapítanak, és próbálnak minél több időt együtt tölteni, amíg lehetséges. Jane mindvégig bátorítja Stephent arra, hogy fejezze be doktoriját, és dolgozzon az elméletein.

Felmerül az a kérdés, hogy mégis mitől jó ez a film, hiszen ez is egy újabb életrajzi dráma, amelyben bemutatják valakinek a szenvedéseit. A válasz a megközelítésben és a hozzáállásban van, hiszen rengeteget szenved az egész család a betegség miatt, de soha sem adják fel, és mindent megtesznek egy boldog életért. Beérik azzal, ami van, de mindvégig tesznek a jobbért, és a rosszban is meglátják a jót. Számomra nagyon sok új információ volt a filmben, mert a regény nem olvastam, illetve annyira sok mindent a professzorról sem tudtam. Nekem megdöbbentő volt az is, hogy családja és gyerekei vannak, hiszen aki ilyen betegségben szenved az mindig félve vállal gyereket, vagy szimplán túl késő lesz. Ők ezt is megoldották, bár tény, hogy a legtöbb minden Jane-re hárult. Kevés nő lenne képes annyi mindent elbírni, mint amennyit ő is bírt. Itt szeretném megemlíteni azt is, hogy a Jane Hawking-ot alakító Felicity Jones beleélte magát a szerepébe, és látszott, hogy mennyire meg tudja érteni azt a feleség szerepét, akinek egyszerre kell gondoskodni három gyerekről, a beteg férjéről, és még az egyetemen is tanul. Erre mondtam én, hogy kevesen tudnák mindezt egyedül végigcsinálni, és teljesen érthető lesz a film vége is. Inkább az benne a megdöbbentő, hogy hogy nem hamarabb történt.

Ahogyan már korábban említettem Eddie Redmayne alakításáért megkapta 2015-ben a legjobb férfi főszereplő Oscar - díjat. Megérdemelte, röviden ennyit tudnék mondani. Hiteles alakítás volt, és könnyen együtt lehetett érezni a szereplővel. Megértettük azt, hogy milyen látni neki azt, hogy mindenki a környezetében egészséges, és könnyedén megcsinálják azokat a legkisebb mozdulatokat is, ami neki óriási nehezére esik. Felemelni egy poharat, vagy a borsót a kanalával, esetleg felmenni a lépcsőn. Mind olyan tevékenység, amire előbb – utóbb képtelen lesz. Kicsit olyan érzésem támadt a filmnézés közben, mintha Stephen Hawking-et az esze kárpótolta volna mindazért, amit elveszített, és ez által talán jobban is figyeltek rá. Ő ugyanis jócskán rácáfolt a kétéves életben maradási diagnózisra.  

Kicsit megdöbbentő volt számomra, hogy a film nem kapott több Oscar – díjat, mert érdemelt volna még párat. Nagyon hiteles könyvadaptáció, és bár egyszerű a látvány, azért mindent szépen megoldottak benne, és hatásos lett a film. Mindezekkel együttvéve érte el azt, hogy nemcsak megnéztem a filmet, és legyintettem utána egyet, hogy rendben van, hanem el is gondolkodtam rajta. Nem egy – két órára, hanem néhány napig folyamatosan gondolkodtam rajta. A film egész egyszerűen azt mutatja be, hogy milyen is az élet. Mindennek két oldala van, egyszerre jó és rossz, meseszép és kegyetlen. Fent kell tartani az egyensúlyt, és nem kell bánkódni a múlton. Azon, hogy mi lett volna ha ez és ez nem így történik, hanem máshogyan. Felesleges ezeken agyalni, szimplán el kell engedni a múltat, és a jelenben a jövőnek élni. Azt is mondhatnám, hogy ez a film az életről szól, mert ilyen az életünk is.

A filmet ajánlottam ismerősöknek is, hátha megnézik, és valakivel el tudok róla beszélgetni, de nem így történt. Nem tudom miért, de sokan, ha meghallják, hogy kiről is szól a film, akkor azonnal arra a következtetésre jutnak, hogy megrázó lehet, és nem kellemes ilyet nézni. Tény, hogy igen megrázó, és nem úgy szórakoztatja az embert, mint ahogyan egy vígjáték, vagy thriller, de ez is tud kikapcsolódást nyújtani. Én pedig jobban szeretem mind könyvben, mind pedig filmben azokat, amelyek tudnak hatni rám, és elgondolkodtatnak. Ez a film pedig nem mutat olyan dolgokat, amelyek annyira durvák lennének, és befolyásolnák az ember hangulatát, szóval én csak ajánlani tudom mindenkinek. Nem egy könnyed film, de érdemes megnézni.