2015. júl 01.

Hónap könyve – június

írta: tees06
Hónap könyve – június

A nyárból is eltelt az első hónap, és szerencsére elég nyugodt hónapom volt. A bloggal kapcsolatban nem történt sok minden, most 4 könyvet és 1 képregényt olvastam. Mindezek mellett pedig elkezdtem a Summer Reading Challenget, amelynél majd mindig próbálom frissíteni a bejegyzésnél, hogy mi az, amit már olvastam. Most még egy sincsen beírva, de majd a héten elkezdem és jelzem.

1e06dcd11d1937500de3db7b54332d13.jpg

A tervezett olvasmányok közül nem sokat sikerült elolvasnom, de mellette akadt más. Ahogyan említettem, sokszor a hangulatom határozza meg azt, hogy mi az, amit el szeretnék olvasni, ezért könnyen változhat ez a lista. A következő hónapban azonban biztosan várható Paula Hawkins A lány a vonaton c. regényéről szóló kritikám. A tegnapi nap folyamán kezdtem el olvasni, és bár nem haladtam vele sokat, de nagyon tetszik. Élvezetes egy könyv, és már most is ajánlom sokaknak. Mindezek mellett továbbra is tervben vannak Benedict Wells Különc és Christina Baker Kline Árvák vonata c. regényei. Mindezek mellett pedig még talán hozok majd krimit is, mert születésnapomra is kaptam újat a meglévők mellé, illetve lehet folytatnom majd valamelyik megkezdett disztópiát.

Júniusban nagyon különböző műfajú könyveket olvastam, de most 3 magyar szerzeménnyel is megismerkedtem. A következő műveket olvastam:

A képregény számomra teljesen új műfaj volt a hónapban. Nem éreztem annyira átlagon felettinek a Titánembert, de rossznak sem. Első számnak mindenképpen jó kezdésnek bizonyult, de a későbbiekben fog minden eldőlni.

Veronica Roth regénye nálam nagy kedvenc lett, és a következő hónapban lehet el is kezdem a folyatatást. Sokkal többet kaptam a trilógiájától, mint vártam. A fülszöveg alapján pedig a második kötet is szolgál bőven érdekességgel. Majd kiderül. J. K. Rowling sorozatát sikerült befejeznem a hónapban, és erről írtam is egy hosszabb bejegyzést. A sorozat eddig a legnagyobb kedvencem, de azért nem választom Hónap könyvének, mert már olvastam a regényt korábban.

A másik két megmaradt regény pedig magyar szerzőtől származott. Totth Benedek könyve nagyon meglepett, mert már kezdetben lassan indult, és nagyon sok mindent megtudtunk a történet elején, utána egészen nagyot csapott. Kicsit olyan novellára jellemző stílusa volt, és a végén volt egy nagy csattanó. Nem volt hosszú könyv, de ettől eltekintve iszonyatosan részletes, és nagyon sok minden történt benne. Nem tudott unatkozni az olvasó.

Szabó Magdától pedig már korábban olvastam, és most nem éreztem annyira erősnek ezt a regényét. A Születésnap is egy nagyon jó könyv, de amit korábban olvastam az írónőtől, az sokkal élvezetesebb volt. Nem csalódtam, de valami másra számítottam, mint amit kaptam.

Sokat gondolkodtam azon, hogy a Hónap könyve Totth Benedek vagy pedig Veronica Roth regénye legyen – e, de inkább az utóbbit választottam. Sokkal nagyobb meglepetést okozott nekem az írónő, és kellemesen csalódtam benne. Ezt mindig sokkal jobban értékelem, hogyha valaki korábbi negatív tapasztalataim ellenére meg tudja szeretetni velem a művét. Neki sikerült, ugyanis olyan kiforrott stílusa van, amivel határozottan célt ért. Fiatal korának köszönhetően pedig még remélem még sok könyvet fog írni.

Szólj hozzá

Hónap könyve