2015. okt 17.

Disztópia három regényben

írta: tees06
Disztópia három regényben

Nemrég fejeztem be az Éhezők viadala c. regényt, amelynek már olvasása közben eldöntöttem, hogy fogok írni egy összehasonlító bejegyzést. Ebben Az Útvesztőt, A beavatottat és az Éhezők viadalát fogom kielemezni, hiszen mind a három nagyon kedvelt mostanság, nemcsak a mozikban, de a könyvek terén is. Mind a három regény disztópikus, és én kicsit úgy érzem, hogy jelenleg ez az a műfaj, amely leginkább kedvelt, illetve most ennek a korszakát éljük. A három könyv esetén pedig számos hasonlóság mutatkozik.

Érdekes ténynek tartottam azt, hogy Az Útvesztő esetén nagyon megragadott a film. Azonnal el is akartam olvasni a regényt, de nekem az valamiért már nem volt olyan érdekes. Valójában a film minden lényeges dolgot elmondott, és a könyvet olyan közepesnek éreztem, amely kezdetnek jó, de izgalmasabb is lehetett volna. A film valahogyan pörgősebb volt számomra. Másodikként A beavatott c. könyvet olvastam, amelynél már fordított eset állt fenn. A film olyannyira nem tetszett, hogy kicsit el is aludtam közben, és emiatt sokáig nem is akartam belekezdeni a regénybe, de aztán mégis meggyőztem magam. Kellemesen csalódtam, ugyanis iszonyatosan megfogott az írónő stílusa, és Triss elmélkedései is nagyon magával ragadóak voltak. A könyv olvastatta magát. Az Éhezők viadala kapcsán azonban már más történt. Mind a film, mind pedig a könyv nagy kedvencem lett. A filmeket már nyáron láttam, de a könyvet csak most olvastam. Annak ellenére, hogy ismertem a történetet már, nagyon szórakoztató olvasmány volt, és nagyon megfogott a regényben a média jelenléte. Aktualitást éreztem benne kisebb – nagyobb túlzásokkal, hiszen a különféle valóságshow-k, kibeszélő show-k és a pletyka nagyon kedvelt a mai világunkban. Éreztem egyfajta hétköznapiasságot a regényben, amit mi is megtapasztalhatunk.

26_300dpi.jpg

Legelőször a főszereplőket venném vizsgálódásom tárgyául. Az Éhezők viadala és A beavatott regényben is női főszereplő volt, és mindketten tizenhat évesek. A koruk annyira nem fontos, de lényeges az, hogy itt inkább a női szereplők dominálnak, és az ő elbeszélésük alapján olvashatjuk a történetet is. A két szereplő karakterében azonban már mutatkoznak különbséget. Katniss igazi főhős, aki feláldozza magát a testvéréért, és nem fél a haláltól sem. Bár többször szembenéz a halállal, de soha sem riad meg. Ezzel szemben Beatrice kissé esetlen, ügyetlen, akinek sokat kell tanulni. De annál nagyobb benne az elszántság, és Katniss-szel együtt ő is bátor karakter. Bátorságban Az Útvesztő főszereplője Thomas sem különbözik. Az ő karaktere Katniss-hez hasonlóan leleményes, és elszánt, aki nem ijed meg egy könnyedén. Érdekes, hogy itt már a férfi szereplők a dominánsabbak, és az egész regényben egyetlen női szereplő van. Szerintem a férfi – női főszereplő attól is függött, hogy amíg az első kettőnek női szerzője van, addig az utóbbinak férfi. Az pedig kétségtelen, hogy mindenki a saját nemével tudja inkább átadni a történéseket.

A hatalom mindegyik regényben megjelenik, és mindegyikben fontos tényező is. Amíg az Éhezők viadala és A beavatott esetén megismerjük az adott társadalmat, és ez által az állam felépítését, addig Az Útvesztő esetén csak a rejtély marad. Nem tudjuk, hogy hol vannak pontosan a gyerekek, illetve, hogy ki is áll a háttérben. Azonban a hatalom itt is fontos, hiszen csoportban dolgoznak, mindenkinek megvan a saját feladatköre, és a hatalom is bizonyos emberek kezében összpontosul. A másik két regény kapcsán is csoportokban él a társadalom, és a hatalom mindenhol olyan tényező, amiért küzdenek, és amelyet féltenek. Akinek kezében hatalom van, az nem akarja átengedni, és ez számos problémának a forrása mindegyik történet esetén.

az_utveszto_2.jpg

A szerelem szintén egy olyan tényező a kötetekben, amelyek lényeges szerepet kapnak. Triss és Négyes kapcsolata végigvonul az egész regényen, illetve Katniss és Peeta kapcsolata is meghatározó. Az utóbbiról azonban tudjuk, hogy csak a nézőknek és támogatóknak szólt, legalább is az egyik oldalról biztosan. Ez pedig egy nagyon jól felépített szerelem volt, amely szintén a média szerepét erősíti. A nézettség kedvéért kezdtek bele az egész színjátékba. Az Útvesztő esetén pedig nem igazán tudnék megnevezni jelentősebb szerelmi szálat.

cbd_02444rc_rgb.jpg

Bár mindegyik regény esetén megjelenik, de leginkább az Éhezők viadala kötet esetén érzem a társadalomkritika jelenlétét. Korábban a bejegyzésemben is hangsúlyoztam ennek fontosságát, és itt is azt tudom elmondani, hogy nagyon érezhető benne egyfajta aktualitás, amelyet párhuzamba tudunk állítani a mai világgal kapcsolatban. A gazdagok és szegények közötti szakadék nagyon meghatározó a történetben, hiszen Katniss leginkább az vezérli, hogy megmutassa a Kapitóliumnak, hogy igen is számít az ő körzete is. Emellett a másik két regényben ez annyira nem erős, de kismértékben itt is jelen van. Triss érzi a rendszer hibáit, és próbál ellene tenni, illetve Thomas-ék is azon vannak, hogy kikerüljenek az útvesztőből.  

Leginkább az vehető észre, hogy Suzanne Collins és Veronica Roth regénye nagyon sok területen hasonlít egymásra, de természetesen különböznek is máshol. James Dashner könyve azonban jelentősen eltér. A disztópikus műfajon túl nem sok mindenben hasonlít a másik kettőre. Azonban az eltérések és hasonlóságok ellenére is elmondható, hogy mindegyik szerzőnek van valamilyen sajátossága, amely megfogott. Suzanne Collins leginkább a kritikájával, Veronica Roth az egyedi írói stílusával, amíg James Dashner a fejezetei rövidségével és figyelemfelkeltésével. Szinte mindig úgy tudta befejezni az adott részt, hogy azonnal tovább kelljen olvasni. Valójában mindegyikük nagyon jól bánt a feszültséggel, és tudtak hatni az olvasókra.

Szólj hozzá

Könyv Éhezők viadala Az útvesztő A beavatott