Cím: Egyasszony

Szerző: Péterfy – Novák Éva

Kiadó: Libri Könyvkiadó Kft.

Oldalszám: 176

Kiadás éve: 2014

Péterfy – Novák Éva eleinte blogon kezdte el írni életének azt a korszakát, amikor szembesült a ténnyel, hogy elsőszülött gyermeke súlyosan fogyatékos. A szerző csak azért kezdett írni, hogy feldolgozza a gyászát, amely bár már 30 évvel ez előtt történt, de még mindig nem sikerült továbblépnie. A blogból azonban hamarosan könyv lett, majd pedig 2013 augusztusában befejezte a regényét. Az Egyasszony címet viselő könyv pedig hamar nagy népszerűségnek örvendett, amely nemcsak nőknek szól, hanem épp úgy férfiaknak is.

A 23 évesen első gyermekét váró Éva fél a szüléstől, de annál jobban várja a gyermekét. Arról álmodozik, hogy milyen lesz majd a gyermeke. Kisfiú, vagy kislány lesz? Ő kislányt szeretne, aki bátor és megvédi magát másoktól. Azonban a szülést követően rejtegetik előle a gyermekét és csak annyit mondanak neki: minden rendben vele, de ki kell pihennie a születést, amely megrázó volt számára. Mindezekből nem gondol semmi rosszra, de néhány hónappal később az egész életük megváltozik, amikor megtudják férjével együtt, hogy a kislányuk soha sem lesz normális, és nagy valószínűséggel a felnőtt kort sem fogja megélni. „Péterfy – Novák Éva története a veszteség utáni továbblépésről és az elfogadás folyamatáról szól egy olyan korban és közegben, mely sem a hibát beismerni, sem a mássággal együtt élni nem akar.”

Kevesebb, mint egy nap alatt elolvastam a könyvet, amely nagyon tanulságos írás volt. Leginkább az anyaságról szól, és inkább nőknek szól, mint férfiaknak, de mégsem gondolom úgy, hogy ez elsősorban nőknek szóló könyv lenne. Sok mindent meg lehet érteni belőle, amely férfiként talán nem annyira nyilvánvaló. Egy nőnek sokkal nagyobb kudarc az, hogy fogyatékos lesz a gyereke, mint egy férfinak. Péterfy – Novák Éva jól bemutatja ezeket a különféle sztereotípiákat, de mindezek mellett mégsem csak erről volt szó. A gyász miatt írta a könyvet, és azzal, hogy elmesélte történetét, biztosan sokaknak segített. A családon belüli erőszak, vagy a fogyatékosság még ma is olyan téma, amelyről nem szeretnek beszélni az emberek. Titkolják, és inkább hallgatnak róla, de véleményt kevesen fogalmaznak. Nem volt ez másként a ’80-as években sem. Akkor még sokkal rosszabb volt a helyzet.

A szerző erős társadalomkritikát is megfogalmaz, és bátran ír a vele megesett kegyetlenségekről. Sokszor megdöbbentő volt olvasni a regényt, mert durva volt az, hogy egyes orvosok és nővérek mi mindent megengedtek maguknak a kiszolgáltatott betegekkel szemben. Amikor fontosabb volt egy teniszmeccs, mint egy vajúdó kismama, vagy amikor semmi együttérzést nem látni egy éppen gyermekét elveszített anyával szemben, akkor megdöbben az olvasó. Azonban Péterfy – Novák Éva csak az igazat írta, és meg merem kockáztatni, hogy ma is találni ezekre példát, hiszen ma is dolgoznak olyanok az egészségügyben, akik csak a kezelendő beteget látják, és nem pedig az embert. Azonban vannak nagyon pozitív példák is a regényben, amelyek tiszteletre méltóak. Nem egy teljesen negatív kritika van megfogalmazva a társadalommal szemben, de tény, hogy néhol elég megrázó dolgokat lehet olvasni. Ami pedig még szomorúbb, hogy ezek valójában megtörténtek.

A fogyatékosság és a családon belüli erőszak esetén is ugyanaz fogalmazódik meg, hogy szégyellik. Nem a gyermeket szégyellik, hanem azt, hogy nem merik az utcára levinni, mert megbámulják, esetleg meg is kérdezik, hogy mi baja a gyereknek, miért ilyen furcsa. A családon belüli erőszak esetén pedig titkolózás van, és a szerző nagyon jól rávilágít arra, hogy iszonyatosan nagy lelki erő szükséges ahhoz, hogy valaki nemet mondjon, és ki tudjon lépni egy ilyen kapcsolatból.

Valójában nem könnyű írni erről a regényről, mert elgondolkodtató mindaz, ami benne van. Érdekes az, hogy rávilágít mindazokra, hogy amit olyan mindennapinak vesz az ember, az mennyi nehézséget okoz egy fogyatékos gyerekkel. Milyen nehéz elfogadni ezt, és milyen fokozatai vannak. Azonban ott van a másik oldal is, hogy minden nehézség ellenére azt mondhatjuk, hogy megéri. Nem lehet megmondani, hogy miért, de egyetlen egy percet sem sajnál a szerző, és az otthont is azért keresi, hogy a kislányának jobb legyen. Mindvégig őszintén vall a felmerülő kérdéseiről, érzéseiről és éppen ez az, amiért sokaknak tetszik ez a regény. Nem szépít, hanem őszintén megmondja a valódi helyzetet.