2016. feb 21.

Miért szerettem a Tudorokat?

írta: tees06
Miért szerettem a Tudorokat?

Szokásommá vált, hogy minden hónapban írok filmes bejegyzést is. Ebben a hónapban most a Tudorok c. sorozatról hoztam egy ajánlót. A 2007-ben kezdődő sorozatot 4 évadon át forgatták, amely VIII. Henrik uralkodását mutatja be. A fiatal király mindössze 19 évesen került hatalomra miután bátyja halála miatt megüresedett a trón. Henrik nem szeretett az államügyekkel foglalkozni, de teljes mértékben megbízott hű szolgájában Thomas Wolsey-ban, aki azonban egy hataloméhes, kétes élettel rendelkező bíboros volt. A sorozat, ügyelve arra, hogy minél hitelesebb képet fessen, jól bemutatja az angoloknak azt az időszakát, amikor VIII. Henrik hatalmon volt, és a Tudor dinasztia egyik legemlékezetesebb királyává vált. A királynak összesen hat felesége volt, és több gyereke is született, de végül csak három gyermeke élt tovább, mint ő.

tudorok.jpg

Azonban a bejegyzés címe az, hogy miért szerettem a Tudorokat? Ennek legegyszerűbb válasza az, hogy szeretem a történelmi filmeket, sorozatokat, ezért ajánlom is azok figyelmébe, akik szintén rajongói a műfajnak. Mindezek mellett pedig egy hiteles sorozatról van szó, amelyben bár voltak kisebb – nagyobb túlzások, vagyis erőteljes szerepet kapott a dráma, de mégis egy nagyon aprólékosan kidolgozott történelmi sorozat. Szerintem a műfaji megnevezés esetén a történelmi sokkal hangsúlyosabb, mint a dráma. A drámai vonal inkább arra szolgált, hogy fenntartsa az érdeklődést, hiszen minden egyes királyné esetén megismerhettük az ő személyes történetüket. Itt volt bőven sírás és dráma, de nem mondanám azt, hogy unalmas volt, vagy egysíkú. Mindvégig fenntartotta az érdeklődésemet.

Mindezek mellettem szerettem a szereplőket. Volt azért egy – két fenntartásom a sorozattal kapcsolatban, hiszen a legtöbb festményen VIII. Henrik kövér volt, de a sorozatban egy eléggé sportos fiatalember alakítja. Bár az évadok során megváltozik a külseje, de nem lesz kövér. A szereplők esetén nem éreztem annyira hitelességet, mint amúgy az egész sorozatban. Talán ez volt az, ami számomra negatívum volt, ugyanis a legtöbb szereplő esetén a külső nagyon hangsúlyos volt. Mind a férfi, mind pedig a női szereplők esetén elmondható, hogy domináns volt a külsejük. Egyébként a VIII. Henriket megformáló Jonathan Rhys-Meyers mindezek ellenére nagyon jól alakította a szerepét. Nekem meggyőző volt, és különösen tetszett az, amikor fokozatosan egyre mogorvább lett és kissé átment nemtörődömségbe. A negyedik évadra ugyanis már eléggé ellenszenves király lett mind a nép, mind pedig a nézők szemében. Azonban ez így volt a valóságban is.

tumblr_lgmaixatya1qh728ho1_500.png

A szereplők közül még kiemelném Mária hercegnőt alakító Sarah Bolgert, aki nagy kedvencem lett a sorozatban. Emiatt kicsit hiányérzetem is van, ugyanis szívesen megnéztem volna azt, hogy milyen is lesz ő a trónon. Azt ugyanis tudtam, hogy ő apjával ellentétben támogatta a katolikus egyházzal való kibékülést, és erre is törekedett, amelyhez hozzájárult az, hogy vérfürdőt rendezett, és sorba ölette a protestánsokat. Nem hiába kapta tehát a Véres Mária nevet. Azonban számomra úgy lett volna teljes a Tudorok, hogyha nemcsak VIII. Henrik uralkodását mutatják be, hanem utána azt is, hogy mi lett a hagyatékával. Ezt lényegében elintézték az utolsó részben néhány mondattal, de számomra sokkal érdekesebb lett volna még plusz egy évad, amiben a gyerekei szerepelnek.

Említettem kisebb hiányosságokat a sorozat esetén, de sokkal inkább az nem tetszett, hogy felborultak benne az arányok. Ezt arra értem, hogy kezdetben hosszan el voltak nyújtva a részek, így pl. Boleyn Annát elég részletesen megismerhettük, de az utolsó három királynét már néhány részben gyorsan lerendezték. Kissé aránytalan volt ez számomra, mert Klévei Anna, Howard Katalin és Parr Katalin is mindössze néhány részt kapott. Az utolsó királynénak azonban szintén érdekes volt a története, mert ő is protestáns volt, és abban időszakban erőteljesen üldözték őket. Egyszer pedig a királynét is majdnem letartóztatták. Mindezek miatt úgy éreztem, hogy nem minden lehetőséget aknáztak ki oly’ mértékben, ahogy lehetett volna.

Mindent összevetve egy történelmileg hiteles sorozatot kaptunk, amely nem drámára fókuszált. A tények mellett aprólékosan figyeltek a díszletekre, ruhákra is. Mindent nagyon kidolgoztak és ezek mind kárpótolták a hiányérzeteimet. Ezt a sorozatot azért szerettem leginkább, mert nagyon sok új ismeretet adott nekem a történelemmel kapcsolatban.

Szólj hozzá

Film Tudorok Jonathan Rhys-Meyers Sarah Bolger