2016. ápr 01.

Hónap könyve - március

írta: tees06
Hónap könyve - március

A március számomra amilyen gyorsan jött, olyan gyorsasággal ment is. Szinte észre se vettem, hogy eltelt ez a hónap, és sajnos ez a blogon is meglátszott. Ahogyan az előző havi bejegyzésben gondoltam, az be is igazolódott, és most nem sok időm volt írni. Az előző havi hét könyvhöz képest csak négyet olvastam, bár az ötödikből mindössze 30-35 oldal maradt.  

letoltes_2.jpg

Valójában most rövid lesz ez a bejegyzés, mert nem merek előre ígérni. Az előző hónapban terveztem egy filmes bejegyzést, ami nem jött össze, illetve a Száll a kakukk fészkére c. regényt sem olvastam el. Azonban ez a kettő továbbra is fenn áll, és majd hátha áprilisban. Valójában ebben a hónapban a főiskolai teendők foglaltak le, mert félév közepén elég sok mindent kérnek. Az után pedig már hipp – hopp vége is lesz a félévnek.

Március valójában a befejezésről szólt, mert ebben a hónapban két sorozatot is befejeztem. A Spiderwick krónikák és az Éhezők viadala is egyaránt nagyon tetszettek. A következő regényeket olvastam:

A Spiderwick krónikák esetén már kifejtettem az utolsó bejegyzésben azt, hogy az egész sorozat összekapcsolódott, és olyan, mintha egy könyv lett volna. Ezt legerősebben az utolsó két kötet esetén éreztem, mert akkor a negyedik regény vége az ötödik kötet eleje volt. Engem megnyert ez a sorozat, és továbbra is ajánlom mindenkinek.

Hasonlóan voltam Suzanne Collins Éhezők viadala sorozatával is. A trilógia megnyert magának, és eddig ez volt az a disztópia, amellyel teljes mértékben meg voltam elégedve. Logikus volt számomra a befejezés is, és értettem azt is, hogy mit miért tett az írónő. Nekem az egész történet alaposan kidolgozottnak és jól felépítettnek tűnt. Nagyon jól alakította a szerző a történetszálakat, és mindezekre egy nagyon plusz volt a stílusa. Ritka az olyan, akinek ennyire olvasmányos stílusa van.

A hónapban az utolsó befejezett regényem Bruce D. Perry és Maia Szalavitz A ketrecbe zárt fiú c. regénye volt. Ritkán, de szoktam olvasni ismeretterjesztő könyveket is, és most ez is egy ilyen volt. Úgy tartom, hogy ezekhez kell egy hangulat, és bármennyire jól is van megírva egy ilyen jellegű könyv, de éppen nem olyan állapotban van az ember, akkor nem fog neki tetszeni. Ezzel a könyvvel éppen emiatt haladtam lassan, mert nem mindig volt kedvem hozzá. Nem könnyű olvasmány, de nem a nyelvezete miatt, hanem a leírt dolgok miatt. Több elrettentő történetet is tartalmaz, amelyekről nem szívesen olvas az ember. Lényegében egy pszichológiai szakkönyvről van szó, amely egyáltalán nem éreztette azt a hatást, hogy valóban szakkönyv. Azokról ugyanis mindenki azt hiszi, hogy szakembereknek való, és csak ők fogják megérteni. Ez nem ilyen, szóval erre is bátorítok mindenkit.

A hónapban pedig a kedvenc olvasmányom Suzanne Collins A kiválasztott c. regénye volt, mert ez által kaptam egy kerek történetet, és nagyon kellemes olvasmányt. Mindezek mellett ez a trilógia számomra újraolvasó kategóriába került.

Szólj hozzá

Március Hónap könyve