2016. nov 29.

Rejtély a barna ruhás férfiról

írta: tees06
Rejtély a barna ruhás férfiról

Cím: A barna ruhás férfi

Szerző: Agatha Christie

Fordító: Péter Ágnes

Kiadó: Európa Könyvkiadó

Oldalszám: 344 oldal

Kiadás éve: 2016

Agatha Christiet már senkinek sem kell bemutatnom, sőt azt sem kell megemlítenem, hogy egyik kedvenc szerzőm. Valójában azonban azért szeretem, mert a regényeit teljesen mindegy, hogy mikor olvassuk. Mindegyik aktuális a mai napig, és nem véletlenül nyomtatják újra a könyveit különféle új borítókkal. A barna ruhás férfi c. kötetét pedig az évi 50 könyves kihívással kapcsolatban olvastam, mert szükségem volt egy regényre, amelynek címében szín szerepel. Összességében pedig jól döntöttem, hogy ezt a könyvet választottam.

agatha-christie-1.jpg

A történetet ez úttal Anne ​Beddingfeld elmesélése alapján ismerhetjük meg. A fiatal lány nemrég temette el édesapját, és úgy dönt, hogy nem akarja elvesztegetni fiatalságát vidéken. Londonba utazik, mert úgy érzi, hogy egy igazán felejthetetlen kaland vár rá. Rövidesen pedig meg is kapja egy vonat elé esett férfinek köszönhetően. Anne hiszi, hogy gyilkosság történt, de senki nem veszi komolyan, sőt sokan csak kinevetik. Ő ennek ellenére nyomozásba kezd, és a magándetektíves munka kiválóan megy neki, hiszen egész hamar forrónyomra bukkan, majd hamarosan pedig egy hajón találja magát, amely nem máshová, mint Dél-Afrikába tart.

Nagyon pozitív érzésekkel írok a regényről, mert a szerzőnek ismét sikerült becsapnia. Több regényét is olvastam már, és valójában érezni lehet, hogy Agatha Christie regényei kissé sémákra épülnek. Most éppen ennek a tudatában olvastam a történetet, és fejben zártam ki a szereplőket. Meg voltam győződve két személyről, akik biztosan nem lehettek a tettesek. Egyikük maga Anne volt, mert hiszen ő mesélte el az egész történetet. Volt egy másik szereplő, akiről szintén száz százalékosan hittem, hogy semmi köze nem lehetett a gyilkossághoz, és a végén le is esett az állam. Az írónő nagyon jól csavarta a szálakat, és alaposan félrevezetett. Ilyen egy jó krimi, és itt az ok, hogy miért szeretek mai napig is a regényeit. Még ennyi év elteltével is óriási meglepetéseket tud okozni.

3209558_3.jpg

A regényben egyedül az nehezményeztem, hogy Anne folyton csodálatos módon menekül meg. Szerintem a szerző többi általam olvasott regénye sokkal valósághűebb volt, és itt kissé érződött rajta, hogy kitaláció. A fiatal lány sokszor került veszélybe, de az élete mindig a vak szerencsén múlott. Nekem kicsit sok volt ebből a szerencséből, mert még a legszerencsésebb embernek sincs olyan mákja, hogy háromszor egymás után is megmenekül.

Mindezek mellett teljesen elégedett voltam a regénnyel, és a Tíz kicsi néger mellett ez lett a másik kedvencem, amelyben nem Mrs. Marple vagy Hercule Poirot nyomoz. Anne karakterét nagyon megkedveltem, és tetszett, hogy mennyire merész volt nő létére, de nemcsak bátor volt, hanem okos és éles eszű. Az utóbbinak szintén köszönheti az életét. Valójában tökéletes példakép lehet női olvasóknak, és engem kissé emlékeztet ez a szereplő magára az írónőre. Olyan érzésem van, mintha a saját vágyait írta volna le Anne személyében, és olyan dolgokat fogalmazott meg, amiket ő is érzett.

147389_film_a_barna_ruhas_ferfi_05.jpg

Továbbá a karakterekkel is elégedett vagyok, és szerintem épp annyira kaptunk a szereplők esetén részletes jellemzést, amennyire szükséges volt. Mindenkit annyira ismertünk meg, amennyire fontos volt a történettel kapcsolatban. Engem megfogott a regény, mert egy alaposan kidolgozott történetet kaptam, amely nem untatott. Maga az elbeszélés pedig eléggé mulatságos és szokatlan volt a szerzőhöz képest.  Meglepett vele, de éppen ezért éreztem olvasmányosnak és nagyszerűnek a kötetet.

Ajánlom mindenkinek, aki még nem olvasta volna, vagy éppenséggel olyan krimit keres, ami könnyed és szórakoztató. Nem egy bonyolult helyzet, és nem annyira jellemző rá a feszültség, de tud okozni bőven kellemes perceket, órákat. Ez a regény pedig kitűnő kezdésként azoknak, akik még nem olvastak volna Agatha Christie regényt, bár szerintem ilyen olvasó ember kevés akad.

Szólj hozzá

Könyv Agatha Christie A barna ruhás férfi