Szerző: Ransom Riggs

Cím: Lelkek könyvtára

Fordító: Gálvölgyi Judit

Kiadó: Kossuth Kiadó Zrt.

Oldalszám: 468 oldal

Kiadás éve: 2016

Közel két évvel ez előtt olvastam a legelső részt, és kissé sokáig váratott magára a befejező rész a polcomon, de végül elolvastam. Lehetséges, hogy sokaknak nem fog tetszeni, amit írni fogok, de valójában engem nem ragadott annyira magával a különlegesek világa, mint ahogyan másokat. Nem rossz sorozat, és tulajdonképpen megszerettem Ransom Riggs történetét, de olvastam már sokkal hatásosabb fantasyt is.

A történet elején a tizenhat éves Jacob felismeri nagy erejű, új képességét, és kisvártatva alámerül a történelembe, hogy kimentse különleges társait egy szigorúan őrzött erődből. Jacobot az útján elkíséri Emma Bloom, a lángoló ujjú lány, és Addison MacHenry, az elveszett gyerekeket kiszimatoló kutya. A mai Londonból a Devil's Acre, az Ördög Hektárjának, a Viktória-korabeli Anglia legszörnyűbb nyomornegyedének labirintusszerű sikátoraiba utaznak. Ezen a helyen dől el örökre a világ összes különleges gyermekének sorsa.

Nagyon sok pozitív kritikát olvastam a trilógiával kapcsolatban, de én leginkább úgy érzem, hogy ugyanazt kaptam mind a három részben. Ez egyáltalán nem rossz, sőt okozott nekem sok meglepetést a sztori, de voltak olyan részletek, amelyekkel nem igazán vagyok megbarátkozva. Az utolsó részben is voltak ilyenek, de összességében pozitívan búcsúzom tőle. Nem volt akkora átütés, mint legelőször hittem, de kerek lezárást kapott a történet. Úgy fogalmaznék, hogy tisztességes befejezés volt, amelyben nem maradtak elvarratlan szálak.

A történet nekem kissé hasonló volt az előzőekhez. Nem a cselekményben, hanem sokkal inkább a felépítésben. A legelső rész egy bevezető rész volt, amelyben megismerhettük az alapsztorit és a szereplőket. A következő kötetben már sokkal részletesebben ismerhettük meg a különlegesek világát és tovább bonyolódott a helyzetük. Itt találkoztam először azzal, hogy sok lehetetlen helyzetbe kerülnek a gyerekek, de valamilyen módon mindig megmenekülnek. A befejező kötetben pedig szintén hasonló a cselekmény felépítése. Kezdetben lehetetlen a helyzetük, hiszen hárman maradtak, de azt se tudják, hogy mit kezdjenek magukkal, vagy merre keressék társaikat. Aztán váratlanul segítséget kapnak, és ismételten a véletlennek köszönhetően megmenekülnek. Nekem ezek kissé sablonos megoldások voltak, mert bár jelentős izgalmat jelentettek, de annyira nem voltak lenyűgözőek. Valójában mindig volt bennem egy olyan érzés, hogy „úgy is minden rendben lesz”. Ebben a kötetben lényegében a két központi szereplőnk maradt meg, és éppen ezért sejtettem, hogy egyiküknek sem lesz különösebb baja. Bár talán izgalmat jelentett volna a történetbe, hogyha Emmát elrabolják, vagy eltűnik egy időre, de nem így lett. Igaz, ez jelentős motivációt adott volna Jacobnak. Ami viszont nagyon tetszett a történettel kapcsolatban, az a lelkek könyvtárának a legendája. Szeretem, hogyha egy sztoriba beleépítenek egy újabbat, hiszen ez mindig színesíti az eredeti alapfelállást. Megváltoztatja a helyzetet, és most is így éreztem. Nekem sok minden értelmet nyert így, mert voltak olyan tények, amelyeket nem teljesen értettem a lidércek és Caul tervével kapcsolatban. A lelkek könyvtára pedig magyarázatot adott, amelynek nagyon is örültem. Ismételten azt éreztem, hogy kissé lassan bontakoztak ki az események, de az utolsó 100 – 150 oldal magával ragadott.

A történettel kapcsolatban egyetlen egy kritikus megjegyzésem maradt. Nekem nem tetszett ez a befejezés. Figyelmeztetlek, spoiler veszély: a történet végén ugyanis örültem, hogy Emma és Jacob végül együtt lehetett, de számomra felszínes és túlságosan egyszerű megoldás volt az, hogy rájöttek, mindannyian visszakapták az eredeti korukat. Nem tudják hogyan és mi történt, de ez van. Ez olyan logikátlan volt, amely az egész trilógiára nézve egyáltalán nem volt jellemző, hiszen abban volt a három kötet erőssége, hogy baromi jól fel volt építve. A kötetek összekapcsolódnak, és szinte egy kötetként is megjelenhettek volna. Ezzel szemben ez a befejezés eléggé valószerűtlen lett.

Mindezek mellett nagyon szerettem az illusztrációkat, és a regény hangulatát. Úgy érzem, hogy ezek a képek nagy erősségét jelentették a trilógiának, és sokkal egyszerűbb volt számunkra elképzelni bizonyos dolgokat. A fotók és különféle illusztrációk segítettek minket, és ennek köszönhetően a hangulatot is könnyebben átéreztük. Ennek a kötetnek éreztem igazán erősségének azt, hogy megteremtette a helyszínnek az igazi hangulatát. Itt volt a legerőteljesebb és a legfontosabb az, hogy átérezzük hol is vagyunk. Devil's Acre-ben ugyanis olyan különlegesek vannak, akik kiszorultak a különlegesek világából, és ez is jelentősen hozzájárul ahhoz, hogy Jacobék miért is vannak szorult helyzetben. Mindezek mellett nagyon jól lefestette nekünk a szerző a helyszínt, és ezzel is elősegítette, hogy átérezzük a helyzetet.

Mindent összevetve, egy átlagos, de jó sorozatot olvashattam. Nem ez volt életem legjobb fantasy trilógiája, de érdekelt, hogy mi lesz a különlegesekkel. Lehetséges, hogy A különlegesek regéit is el fogom olvasni, mert alapvetően megszerettem a világot, és úgy érzem, hogy Ransom Riggs valami egyedit és újat alkotott, ami talán nem is olyan egyszerű.