2016. sze 07.

Top bűnügyi filmek

írta: tees06
Top bűnügyi filmek

Az előző bejegyzéshez hasonlóan szintén bűnügyi témájú történeteket gyűjtöttem össze, de most nem könyvek esetén, hanem filmekkel kapcsolatban. Ebben a cikkben listába rendeztem azon kedvenceimet, amelyek az elmúlt években hatással voltak rám, és maradandó élményt okoztam számomra. A nyolc közül kettő sorozat, és némelyik könyvadaptáció. Kitérek majd arra is, hogy melyeket olvastam, illetve melyeket nem.

Amnézia

Mind a könyvet, mind pedig a filmet ismerem, és ki merem jelenteni, hogy ez egy jó adaptáció. Kissé eltér a kettő, de az első perctől kezdve az utolsóig leköti a néző figyelmét. A történet nagyon egyedi, amely egy amnéziás nőről szól. Ő azonban nem csupán amnéziás, hanem minden nap úgy ébred fel, hogy az előzőt elfelejti, így tehát kénytelen minden nap újra elkezdeni az életét. Éppen emiatt fontos volt a megfelelő színészek összeválogatása, és ezzel szintén elégedett voltam. Bár a regény alapján másként képzeltem el a főszereplőt, de Nicole Kidman jól alakította a szerepét. Könnyen megnyerte a nézőt, és együtt tudtunk vele érezni.

Bővebben ebben a bejegyzésben olvashatsz: Egy amnéziás nő kálváriája

amnezia.jpg A hívás

Több film is létezik ezzel a névvel, de én arra gondolok, amelynek főszereplője Halle Berry. Közel egy évvel ez előtt láttam a filmet, de mai napig emlékszem rá, hogy mennyire a képernyőre szegezi a tekintet. Bár van egy - két túlzás a filmben történetileg, de összességében nagyon jó thrillerről beszélünk. A történet pedig itt sem épp hétköznapi, hiszen egy emberrablásról szól, amely során telefonon keresztül kérnek segítséget, és az operátor, Jordan kezd el nyomozni. Szerkezetileg nagyon jól felépített történetről van szó, amelyben a feszültséget is nagyon jól adagolják.

A tetovált lány

Stieg Larsson Millenium trilógiájának első része bizonyára sokaknak ismert. A listám összeállításakor elsők között jutott eszembe ez a cím, de a regényt mai napig nem olvastam. Nem tudom megmondani az okot, viszont ettől függetlenül a film nagy kedvencem. Szintén jól felépített krimi, amelyben az oknyomozói újságírás kerül előtérbe. Néhol kissé felháborító, és nem éppen egy visszafogott film, de mindenképpen kihagyhatatlan. Szinte már klasszikusnak számít.
tetovaltlany.jpg

Dr. Csont

Kathy Reichs Temperance Brennan c. könyvsorozatán alapszik a film, amelynek már több kötete magyarul is megjelent. A film és a könyv között számos eltérés van, de mindkettő nagyon jól felépített krimi. A sorozat esetén változóak az epizódok intenzitása, de egy nagyon alaposan felépített krimiről és kidolgozott karaktereiről beszélhetünk. A hitelességre maga Kathy Reichs felügyel, és nem véletlen az sem, hogy jelenleg a 11. évadnál tartanak.
bones_s3_001-600x358.jpg

Kill Bill

Műfajilag kissé eltér a többi filmtől, hiszen itt jelentős az akciófilmekre való jellegzetesség is, de thrillerként is megállja a helyét. Ez tipikusan az a film, amit ha megnézel, utána azonnal látni akarod a folytatást, és bár erőteljes benne az önbíráskodás, de nem ítéljük el a főszereplőt. A filmek között is klasszikusnak számít. kill_bill_kritika6_2.jpg

Holtodiglan

Nem olvastam Gillian Flynn Holtodiglan c. könyvét, de amikor a filmet néztem, akkor olyan érzésem volt, mintha könyvet olvasnék. Nagyon részletes film, ami miatt elég hosszú is, de az alaposság és kidolgozottság mindenképpen az előnyére van. Olvasás nélkül is merem állítani, hogy az egyik legjobb adaptáció, amit az elmúlt években láttam. A szereplőkkel elégedett voltam, és nagyon élvezetes volt a párhuzamos történetvezetés.

holtodiglan.jpg Stalker (Zaklatók)

A Stalker bár csak egy évados sorozat volt, de szerintem mindenképpen ajánlott. A történet szerint a nyomozócsapat zaklatással kapcsolatos ügyekkel foglalkozik. Ez egy tipikus bűnügyi sorozat, de van egy hangulata a filmnek, ami könnyen beszippantja a nézőt. Mivel csak egy évadról van szó, és nem is fogják már folytatni, így hamar végez vele az ember. Számomra azonban mégis emlékezetes sorozat maradt.

Viharsziget

Nem olvastam még Dennis Lehane Viharsziget c. regényét, de a 2010-ben készült adaptáció nagyon jól sikerült. Leonardo DiCaprio főszereplőként nagyon jól bevált, és a filmben iszonyatosan jól adagolják a feszültséget. A nyomozás folyamatosan falba ütközik, és fogalmunk sincs arról, hogy merre tart. Tudjuk, hogy valamerre tart, de fogalmunk sincs, hogy mi sül ki belőle. A történet vége azonban mindenkit megdöbbent, és ennek köszönhetően vált igazán klasszikussá a szerző regénye is.
viharsziget.jpg

Ezzel a listámmal nem egyfajta toplistát akartam létrehozni, hanem csak figyelembe ajánlani olyan bűnügyi filmeket, amelyeket az elmúlt 5-6 évben néztem, és számomra maradandóak voltak. Én inkább olvasom a krimiket, thrillereket és csak ritkábban nézem, de épp emiatt soroltam fel több könyvadaptációt is. Leginkább azért állítottam össze ezt a bejegyzést, mert nekem is vannak olyan periódusaim, amikor jobb egy krimit filmen megnézni, mint olvasni. A kiválasztás során pedig soha sincs könnyű döntés.

Nektek mi a kedvencetek? Írjátok meg nekem itt, facebook-on vagy moly.hu-n.

Szólj hozzá

Film Krimi