Átlagos szereplőkkel megoldott eget rengető mondandójú film. Ennyivel jellemezném Andrew és Jon Erwin által rendezett drámát.  A film igaz történet alapján bemutatja egy lány megpróbáltatásait, aki megtudta, hogy csak azért él, mert félresikerült az anyja abortusza. Gianna Jessen története nem mindennapi, amit a film is megpróbál kifejezni és átadni a valódi üzenetét. Az üzenetet, amely arról szól, hogy az élet mennyire csodálatos.

Az Októberi csecsemő című film főszerepében egy 19 éves lány, Hannah (Rachel Hendrix) áll, aki látszólag teljesen normális, de valójában születése óta betegeskedik. Miután összeesik egy színpadi előadás közben, számos vizsgálatot végeznek rajta, majd minden jel arra utal, hogy a születése körül van a probléma forrása. Szülei ezek után elárulják neki, hogy örökbe fogadták és koraszülött, mert egy sikertelen abortusz eredménye. Hannah ekkor Jason-hoz (Jason Burkey), legjobb barátjához fordul. A lány dühös mindenkire, mert az egész élete egy hazugságon alapszik. Mindezek után pedig elindulnak egy utazásra, hogy megismerjék a múltat. Az út során pedig Hannah ráébred arra, hogy az élet sokkal több annál, mint amit eltervezünk.

A dráma központi alakjai a lány, a családja, Jason illetve egy két barát.  Csak átlagos szereplőket tartalmaz a film. A családon belül inkább az apa (John Schneider) a meghatározó szereplő, aki mindentől félti lányát és emiatt akadályozza abban is, hogy élje saját életét. Konfliktusban áll Jason-nel, aki szerinte rossz hatással van a lányára. Ez is tipikus apa-udvarló közötti kapcsolat. Fél attól, hogy valaki elveszi tőle egyetlen lányát. Az anya (Jennifer Price) karaktere sokkal inkább képviseli az igazságot és a békét. Ő az, aki rámutat az összes megoldásra és jó útra tereli a dolgokat, bár kezdettől fogva háttérbe szorul. Ezért is meglepő, hogy végül ő árulja el a teljes történetet lányának. Ezen kívül a filmben van még néhány szereplő, akik inkább színt visznek bele és sokkal inkább az a cél velük, hogy a komoly mondandó mellett egy kis humort, féltékenységet, izgalmat is hozzanak az egészbe. Truman és az unokatestvére, Bmac mindvégig komikus karakter, akiken csak jót nevetünk, de valójában nem túlságosan meghatározó a szerepük.   Általánosságban elmondható, hogy teljesen mindennapi embereket tartalmaz, sőt még Hannah és Jason kapcsolatáról is mindvégig sejthetjük, hogy több mint barátság.

A történetnek egyik komoly mondandója az abortuszellenesség, miszerint miért dönthet bárki is egy életről. Hannah csak azért él, mert sikertelen volt az abortusz kísérlete, ahogyan a film ihletője, Gianna Jessen is. Mindkettőjüknek komoly fizikai és pszichés betegségeket okozott a beavatkozás sikertelensége. A film pedig ezzel is demonstrál az abortusz ellen. Ezek a súlyos mondandók mellett a számos kikapcsolódásra szolgáló jelenet is van. Ezek pedig közelebb hozzák a nézőt és a szereplőket. Egyik kedvenc jelenetem az, amikor Hannah, mint egy összezavarodott tinédzser lány beszél önmagáról. A jól nevelt és mindig jól viselkedő lány arról beszél, hogy tud ő vadóc is lenni. A vadságát pedig a szókirakó játékkal bizonygatja, miszerint abban a játékban igen is vadóc. Teljesen értelmetlen ez a jelenet a történet szempontjából, de ha nem lenne, akkor valami hiányozna, mert kissé idegen maradna a szereplő. A történet mellett kiemelném a színészek alakítását. Számomra az apa kivételével mindenki jól alakította a szerepét, de szerintem az apa esetén már túlzásba estek. Túl sok lett belőle a filmben, ami miatt kissé idegesítő lett számomra. Kezdettől fogva unszimpatikus volt az alakítása. Ezzel szemben Hannah-t alakító Rachel Hendrix tökéletes választás volt. Kezdettől fogva beleélte magát a szerepbe és számomra mindvégig meggyőző maradt. Úgy érzem tényleg át tudta érezni a film lényegét és ezt át is tudta adni.

A film számtalan rejtett üzenetet tartalmaz, amelyeket felfedezhetünk a párbeszédek mögött. Hannah korábban noteszében azt a kérdést teszi fel, hogy az igazság szabaddá tesz. Az egész filmben ezt keresi, mert úgy hiszi, hogy így megtudhatja, ki is ő valójában. Másik fontos aspektusa a filmnek a megbocsátás és tulajdonképpen ez a válasz a kérdésére. Egy katolikus pap árulja el neki, miután beszámolt történetéről. Csak a megbocsátásban lehetsz szabad. Amíg nem tudsz megbocsátani, addig a düh felemészt, és nem tudsz önmagad lenni. A düh és ahhoz hasonló érzelmek mind megakadályoznak abban, hogy meglásd az élet csodáit és átéld ezeket a csodákat. Én úgy gondolom, hogy a film alapjaiban rengeti meg az emberek felfogását a világról. Másként fognak tekinteni az élet apró örömeire és megváltoztathatja a gondolkodást is. Ráébredhetünk arra, hogy talán mégsem az a fontos, amit annak hittünk.