Szerző: Kertész Imre

Cím: Sorstalanság

Kiadó: Magvető Kft.

Oldalszám: 334

Kiadás éve: 2011

A Sorstalanság c. regény Kertész Imre leismertebb műve. Én személy szerint már régóta kíváncsi voltam rá, de soha sem hozta úgy az élet, hogy elolvassam. Valahogyan mindig volt érdekesebb számomra. Emlékszem, hogy még általános iskolába jártam, amikor részletet olvastunk irodalom órán a könyvből. Őszintén bevallom, hogy már nem tudom melyik rész volt az, de arra pontosan emlékszem, hogy alaposan elbeszélgettünk a témáról és mondanivalójáról. Az író többek között emiatt a műve miatt is kapta meg az irodalmi Nobel díjat, bár bennem felvetődik néhány kérdés. Számomra nem ez volt a legemlékezetesebb olvasnivaló. Több minden is volt, ami nem tetszett a könyv olvasása során.

A történet egy zsidó fiú megpróbáltatásait és szenvedéseit mutatja be. Megismerhetjük az életét a koncentrációs tábor előttről, hogy hogyan élt akkor édesapjával és mostohaanyjával, majd azt is megtudhatjuk, hogy mi történt a hozzátartozóival a tábor után. A regény érdekessége, hogy E/1 személyben meséli el a történéseket, amelyek egyébként az író saját élményein alapulnak. Kertész Imre ugyanis átélte a koncentrációs tábor borzalmait és ezzel a művel próbálta megmutatni azt, hogy mi minden is történt ott.

Számomra a legnagyobb problémát az jelentette, hogy túlságosan is kusza volt a cselekmény. Értettem a regény elejét és végét, de a közepét leginkább az összevisszaság jellemzi. Nem volt egyértelmű az, hogy éppen miről beszél, mert egyik bekezdésben még önmagáról, majd a másikban már mások állapotáról mesélt. De volt olyan fejezet is, amikor hirtelen a fejezet közepén arról számolt be, hogy háromféleképpen lehet elviselni a tábort: öngyilkosság, belenyugvás a helyzetbe és a reménykedés a jövőben. Igazából azt hiányoltam belőle, hogy sokkal érthetőbb lett volna az egész mű, hogyha több fejezetre bontja az író a különféle témák szerint.

Lassan haladtam a könyvvel, mivel kezdetben csak esténként olvastam a művet, de az első három fejezet után már nem bírtam odafigyelni esténként a történésekre és emiatt kimaradtak a napok, mivel csak esténként van időm olvasni. Ez nem az a könyv volt, ami olvastatta magát és könnyen kikapcsolódást nyújtott. Sokszor éreztem ugyanis azt egy – egy fejezet után, hogy lezsibbadt az agyam. Ennek pedig másik oka az volt, hogy iszonyatosan nehéz a nyelvezete. Nekem leginkább dokumentarista stílus jut erről eszembe, ami nem lenne probléma, de az összevisszaság miatt sokkal nehezebb megérteni, mindent bonyolultabb követni. Ez pedig nagymértékben rontott az olvasás élményén.

Másrészről nézve a könyvnek nagyon komoly mondanivalója van. A legtöbb regény esetében mindig csak a brutalitással találkozunk és azzal, hogy semmi emberség nincsen a koncentrációs táborokban. Itt ez szintén megvolt, azonban mégis felfedeztük némi kedvességet. Akadtak ugyanis olyan személyek a táborban, akik emberként néztek a zsidókra és segítettek azoknak, akiknek tudtak. Lehetett ez egy – két kedves szó, vagy némi élelem, pl. az egyik ápoló folyamatosan jutatott neki és egyik társának plusz ételt. Pedig komoly bajba kerülhetett volna, hogyha ez kitudódik.

Számomra eléggé megrázó volt maga a történet és elrettentő könyvnek tudnám mondani. Tényleg egy valós világot mutat be, ami nemcsak rossz, hanem jó is. Amikor az érkező tömeg azt se tudja, hogy hol van és mi fog velük történni. Viccelődnek egymás ruházatán, helyzetén, majd az első katonától kapott pofonnál mindenki ledöbben.  Egy olyan világot ismertet meg Kertész Imre, amiben a jó és a rossz egyaránt jelen van, és ha ez nem így lett volna, akkor ő sem jutott volna élve haza.

Mindezek mellett elgondolkodtató ténynek találtam azt is, hogy a zsidók között is hierarchia volt a táborban, ugyanis némelyik magasabb rangra került. Ezzel pedig kiváltságosabb helyzet, vagyis könnyebb munka és több étel járt nekik. Leginkább a foglalkozásaik által tettek különbséget, de sokszor a nemzetek között is ellentét volt, sőt némely nemzet nem is állt szóba a másikkal. Nekem ez új volt, mivel mindig úgy képzeltem el, hogy mindenki egyenlőnek hitte magát a táboron belül. Nem így volt.

Mindent összevetve nekem nem nyerte el a könyv a tetszésemet, mivel a kusza cselekmény nagyon elvette a kedvem az olvasásától. Nem ajánlanám egyáltalán a saját, illetve a fiatal korosztálynak sem. Örülök annak, hogy nem olvastam ezt a könyvet korábban, mivel akkor félbehagytam volna és egy jó időre a kedvem is elment volna mindenféle könyv olvasásától. Abban biztos vagyok, hogy Kertész Imrétől nem fogok egy jó darabig olvasni, de semmiképpen nem bánom, hogy kezembe vettem a könyvét. Nem jó könyv volt, hanem sokkal inkább elrettentő.