Cím: Trilógia

Szerző: Agota Kristof

Fordító: Bognár Róbert, Takács M. József

Kiadó: Cartaphilus Kiadó Kft.

Oldalszám: 476

Kiadás éve: 2013

Korábban már írtam a magyar származású, de Svájcban élt írónőnek Agota Kristofnak A nagy füzet c. regényének a megfilmesítéséről, és akkor biztosra vettem, hogy el fogom olvasni a könyvet is. Így is történt, és bár a film megnézése után maradt néhány homályos folt, azokat most a regény teljes mértékben megválaszolta.

Az írónőnek a Trilógia c. könyve összesen három regényt tartalmaz, amely egy ikerpár életét követi nyomon. A nagy füzet c. művében Lucas és Claus szemszögéből mutatja be azt, hogyan élték túl a második világháború borzalmait és mit tapasztaltak ebben az időben. Az ikrek a nagyvárosból költöznek nagyanyjukhoz vidékre a bombázások miatt a biztonságuk érdekében. A történet érdekessége az a brutalitás volt, amely során a fiúk gyermekből felnőtté váltak. Nemcsak testüket, de lelküket is felkészítették azokra a szörnyűségekre, amit a háború nyújthat. A bizonyíték c. regény az elvállásukat követően Lucas életét ismerteti teljesen addig, amíg ikertestvére Claus vissza nem tér. Lucas marad Nagyanya házában, és egy tőle pár évvel idősebb fiatal nővel és annak újszülött gyermekével él. Saját fiaként neveli Mathiast, akivel később a városba is költöznek. A szerző történetet befejező regénye pedig A harmadik hazugság, amely összességében megmagyarázza azt a sok kérdést, ami az olvasóban felmerült a második kötet végén. Semmi sem az, aminek látszik: rávilágít Lucas és Claus hazugságára, amely furcsa módon egyáltalán nem függ össze.  

A Trilógia első részét már ismertem a megfilmesítésnek köszönhetően, így nagyobb meglepetéseket az nem okozott. Azonban magával ragadott a szerző stílusa. Egyszerűen ír, de tökéletesen, és itt az egyszerűség alatt tényleg az egyszerűt értem. A nagy füzet c. kötet leginkább csak tőmondatokat tartalmaz, amely teljesen visszaadja azt az érzést, mintha egy kisiskolás gyermek fogalmazását olvasnánk. Rövidek a fejezetek és tömörek. A későbbi kötetek esetén pedig észrevehető a fejlődés, hiszen már nem ugyanaz a szóhasználat és egyszerűség van meg. Ennek oka szimplán az, hogy felnőttek az ikrek az évek során. Mindezek mellett azonban jellemző marad az a tömörség, ami az első kötetben is megvolt. Csak a lényeget írja az írónő/az ikrek, és nem bonyolítja/bonyolítják túl a dolgokat. Vannak kisebb kitérők a történet során, de minden fontos a megértés szempontjából.

A nagy füzet c. regény leginkább a háború időszakát mutatja be, majd A bizonyíték pedig azt az időszakot, amelyet Agota Kristof is jól ismert, hiszen a második világháború után még az országban élt. Úgy éreztem, hogy itt talán lehetnek életrajzi vonások is, vagy legalábbis olyan részek, amelyet hallott az írónő. Számomra hiteles volt ez az időszak annak ellenére, hogy sehol sem tudhattuk pontosan azt, hogy milyen évet írunk és hol is vagyunk pontosan. A nagyváros biztosan Budapestre vonatkozott, de azon belül nem szereztünk tudomást arról, hogy melyik városban is élnek a fiúk. Annyit kétségtelenül tudtunk, hogy valahol a határ mentén, hiszen az egyikőjük végül átszökött. A regényre tehát nemcsak stílusában jellemző az egyszerűség, hanem a történetben és a szereplőkben is. Mind a három részben alig volt néhány szereplő, de pontos jellemábrázolása egyikkőjüknek sem volt. Az érdekesség az, hogy ez egyáltalán nem volt zavaró, sőt így volt jó.

Az egyik ok, amiért nagyon tetszett a könyv, azok a folyamatos fordulatok voltak. Mindig tudott újat mutatni Agota Kristof. Amikor úgy éreztem, hogy most minden rendben van, akkor hirtelen történik valami váratlan: eltűnik egy személy, vagy valaki meghal. Számos váratlan fordulat van a regényben, és némelyik rendesen szíven is üt. Néhol érezni az fokozatosan kibontakozó feszültséget, de időnként semmi ilyen nincsen. Mathias esetén tudtam, hogy valami történni fog, de erre nem számítottam. Megdöbbentett rendesen, de őszintén nem volt számomra szimpatikus szereplő onnantól, hogy megverte bottal a kutyáját. Ez kegyetlenség volt tőle, hiszen az az állat mindig is őt szerette a legjobban.

Számomra nagyon érdekes volt az is a könyvben, hogy folyamatosan közel voltak egymáshoz az ikrek. Keresték egymást, de egyikőjük sem sejtette, hogy mennyire közel is van a másik. A második rész esetén pedig egy idő már számomra is meggyőző volt az, hogy talán nincs is ikertestvére Lucas-nak. Ahogyan a városbeliek is mondogatták neki, hogy csak kitalálta a külföldi fivért, úgy kezdtem már én is elhinni ezt. Az oka pedig ennek is egyszerű volt, hogy miért nem tért vissza már Claus? A lehetőség ugyanis sokszor meglett volna. Természetesen aztán erre is választ kapunk, és nagy gratuláció ezért a fordulatért is a szerzőnek. 

A történet végkifejlete szintén váratlan volt számomra. A harmadik hazugság azonban mindenre véglegesen is pontot tesz. Nem értettem kezdetben azt, hogy hogyan lehet az, hogy évtizedeken keresztül keresik egymást, majd amikor végre együtt lesznek és találkoznak, akkor nem maradnak együtt. Az egyikőjük hazudik, de miért? Persze rájövök aztán, hogy az élet miatt. Nem akar fájdalmat okozni a fivérének, az anyjának és leginkább önmagának. Ez a regény leginkább azt adja vissza, amilyen az élet. Időnként elviselhetetlen, fájdalmas, magányos, de vannak jó pillanatok is, amikor boldog az ember, és örömét leli valamiben.

Nem tudnám megmondani pontosan azt, hogy kiknek is ajánlanám ezt a könyvet. Talán azoknak, akik fel vannak rá készülve lelkiekben, de ezt előre úgysem tudhatja senki sem. Végig hiszel valamiben, aztán a végén egy újabb fordulat, és mindennek lőttek. Leginkább ez jellemző a könyvre, de ez fantasztikus is benne.