Cím: A csíkos pizsamás fiú (The Boy in the Striped Pyjamas)

Szerző: John Boyne

Fordító: Szabó Mária

Kiadó: Ciceró Könyvkiadó Kft.

Oldalszám: 172

Kiadás éve: 2007

Soha sem ismertem túlságosan John Boyne munkásságát, de A csíkos pizsamás fiú c. regényét már régóta szerettem volna elolvasni. Korábban egy évvel ez előtt került a kezembe, majd most ismételten, ez úttal eredeti nyelven. Így is kitűnő olvasmány volt, amely egy kisfiú szemével mutatta be a II. világháború talán legijesztőbb oldalát. A csíkos pizsamás fiú mellett kötelezőnek érzem megemlíteni azt, hogy a szerző más nagyszerű műveket is írt, mint pl. A gyáva vagy Barnaby Brocket és a szörnyű dolog, ami vele megesett c. regényeket. Kétségtelen azonban, hogy munkásságának legelismertebb műve ez a regény, amely nemcsak két Irish Book Awardot nyert, hanem a New York Times sikerlistájának élére is került, és a Miramax filmet is készített belőle.

A csíkos pizsamás fiú c. könyv főszereplője Bruno, aki egy 9 éves kisfiú. Édesapja tábornok a II. világháború alatt Berlinben, azonban a család kénytelen elköltözni az apa munkája miatt. A Führer ugyanis őt bízza meg az auschwitzi tábor felügyeletével és irányításával. A család tehát a náci haláltábor mellé költözik, ahol hamarosan a kisfiú összebarátkozik egy zsidó gyerekkel. Hamar megkedvelik egymást, és Bruno hamarosan mindennap meglátogatja a kerítés túlsó oldalán lévő Shmuel-t, bár soha sem játszanak közösen, mégis élvezik egymás társaságát és gyorsan összebarátkoznak. Mindezek mellett bepillantást nyerhetünk abba is, hogy hogyan látja egy 9 éves gyerek a háborút, és hogyan próbálják elmagyarázni neki azt, mi folyik a kerítésen belül. Több történetet is hallhatunk ezzel kapcsolatban, hiszen Bruno többször is tanúja lesz beszélgetéseknek, és nem fél kérdezni sem, akkor sem, hogyha illetlenségnek tűnik.

A könyvre nagyon jellemző a gyermeki egyszerűség. Mind a szókincsében, mind pedig a témavezetésében. Néha el is gondolkodtam azon, hogy egy 9 éves vajon tényleg ennyire gyermek – e még, vagy ez egyfajta írói túlzás azért, hogy még inkább hangsúlyozzon egyes részleteket. Bruno néha túlságosan buta volt, vagy inkább naiv. Nagyon szerethető a karaktere, hiszen tipikus fiúgyerek, és talán minden szülő ilyen gyereket szeretne. Bátor, szókimondó gyerek, de időnként nem tudja hol a határ és túlságosan önfejű. Jólelkű fiú, aki próbálja megérteni azt a világot, amely körülveszi. Röviden, hamar az olvasó szívéhez nő a szereplő, és ez által könnyen megszeretjük a történetét is.

A regény egyszerű szókincsének köszönhetően könnyen olvasható, és könnyed kikapcsolódást nyújt akár esti olvasmányként is. A téma komolysága ellenére nincsenek benne olyan túlkomplikált párbeszédek, amely ne lenne bárki számára világos, és amiért megterhelő lenne ez esténként. Gyorsan megértjük azt is, ahogyan a felnőttek akkor – és talán most is – kezelik a gyerekeket: túl kicsi vagy még ehhez, és ezért nem érted, majd ha nagyobb leszel. A szerző is nagyon jól átéli a gyerek nézőpontját, és számomra egyáltalán nem volt zavaró az sem, hogy néhol túlságosan gyermeki lett. Néhány olvasót talán zavar, és keresik a hibákat a történetben, hogy miért nem eshetett ez meg, de tulajdonképpen felesleges. A történet rámutat arra a tényre, ahogyan különbséget tettek emberek között, de mégsem volt semmi különbség közöttünk. A regény befejezése is ezt példázza, és ettől lett igazán megrázó, de egyben tanulságos is.

John Boyne regényével felhívta a figyelmet a II. világháború talán legszörnyűbb tettére. Nagyon sok könyv született már ebben a témában, és többet én is olvastam, de számomra ez a leghatásosabb. Éppen amiatt a gyermeki egyszerűség miatt, amelyet sokan kifogásolnak, és amelyet eddig részleteztem is. Mindezek mellett szerintem érdemes a sorok között is olvasni. Nem véletlen ugyanis Kotler ezredes váratlan eltűnése, vagy éppen a feleség szomorúsága sem. Én úgy vettem észre, hogy neki fontos volt az ezredes, és ha nem is volt köztünk semmilyen kapcsolat, volt egyfajta érzelmi kötődésük. Ebben a kötetben tehát fontos azokat a részeket is összepakolni, amelyek nem olyan meghatározóak, és egy adott pillanatban nem is túlságosan árulkodóak, de később azok lehetnek. Számomra hiteles a gyermeki szemszög, és ez teszi igazán különlegessé a könyvet.

A szerző művének elismerését az is jelzi, hogy 2008-ban megfilmesítették. Nem túlzok, hogyha azt mondom, hogy az egyik legjobb könyvadaptáció, hiszen nemcsak hű marad az eredeti műhöz, de át tudja adni azt az érzést is, amit az olvasás közben kapunk. Ha az ember elolvasta a könyvet, akkor érdemes megnézni a filmet is, mert ez is ad egy pluszt a kitűnő rendezéssel és szereplőgárdával.